Bajkeverő színkeverő

Bajkeverő színkeverő.

Pöttyön innen, pacán túl, ott valahol, igen, pont ott élt Pacni király a lányával, Pöttyikével. Őfelsége kedvenc elfoglaltsága a festegetés volt, imádta összekutyulni a színeket. Épp egy újabb kreálásával foglalkozott – ami a „Pacni király színe” nevet kapta volna, ha elkészülne végre. Mondom, ha elkészülne…

Pacni király elégedetlenül dohogott:
– Azt a zöldspenótoskelkáposztászellergumós mindenit! Ez nem olyan! A koronámat hajítom mindjárt el! A kánya csípje meg! Hol vagy te gazfickó Bambula?! Miért nem segítesz a te felséges királyodnak? Hol bambulsz már megint?
– Iiitt vagyok! – szaladt be rémülten Bambula, a király színkeverője.
Az ő feladata volt segíteni, aztán összemosni a színeket, ha már őfelsége megunta a munkát.
– Nézd, milyen spenótos lett! Ez nem lehet az én színem! Ettől szebb, különlegesebb kell! Lenyakaztatlak, ha nem találsz ki valamilyen praktikát, hogy ennél ragyogóbb, csudásabb legyen! Azt a zöldspenótoskelkáposztászellergumós mindenit!

– Pppersze, persze…– dadogta Bambula. Teszünk bele egy kis enciánt, meg egy kis cinóbert, no meg egy kis aranyat is… Egy, sutty! Egy, sitty! Kész is! No, hogy tetszik?
Őfelsége elégedetten vizsgálta a színekből összefolyt mázolmányt.
– Hm, igen, igen, ez már egészen jó, sőt remek, őőő, pompázatos, felséges! Mától ez lesz az én hivatalos színem. Ezzel mázoljanak be minden házat, minden kerítést, csak ilyen színű ruhát viselhet mindenki. Sőt! A zászlónk színe is ilyen legyen!
Azonnal parancsba is adta. A fullajtár szaladt kihirdetni a király óhaját.
– Most pedig kedves lányomnak, Pöttyikének kell kikavarni, kitalálni valami pazar, csinos kis színt. Nemsokára ünnepeljük a születésnapját, arra el kell készülnöd vele, te hétpróbás gazember! Nem azért kapod a pénzecskédet, hogy itt lustálkodj! Az én felséges kezeim elfáradtak ebben az emberfeletti munkában. Te itt maradsz, és töröd azt az ostoba fejed! Mire eltelik kétszer hét nap, látni szeretném! Megértetted?
– Igen! – vágta rá Bambula, de közben mérgelődött magában. “Én ostoba? Lusta gazember? No, megállj te felfuvalkodott Pacni! Megbánod még ezt! Segítségül hívom kedvenc boszorkányomat, Borzas Borcsát. Majd ő segít nekem! Kapsz te, meg a lányod olyan színeket, hogy azt megemlegeted!”

Azzal mormolni kezdett: 

Borcsa, Borcsa, Borzas Borcsa,
jer ide hozzám, e vezényszóra!
Pattanj gyorsan a seprűdre,
légy ma a segítségemre! 

Erre szikra pattant, ég dörrent, harang kondult, s már ott is állt előtte Borzas Borcsa.
– No, mi zujs, kis komám? Miért hívtál? Miért kellett otthagynom a legújabb boszorkányos találmányomat, a varázs-szónikus-hiperikus seprűmet? Na, nyögd már! Na, bökd már!
– Bocsáss meg, de ez az öreg Pacni az agyamra megy! Úgy ugráltat, úgy bugráltat, hogy már nem bírom tovább! Nem becsüli a munkámat! Segítek neki, és mi a hála? Na, mi? Hát semmi! Még egy köszönöm se! Gyere a szobámba, beszéljük meg, hogy tanítsuk móresre ezt a színbitorlót!
Elvonultak, hogy valami jó kis tervet eszeljenek ki.
Sugdostak és búgdostak, aztán megegyezésre jutottak. Elhatározták, hogy eltüntetik a színeket. Főhet majd Pacni király feje!
Borzas Borcsa nekikezdett a varázslásnak.

Színek, színek tűnjetek!
A zsákomba bemenjetek!
Nincs több piros, nincs több zöld,
legyen mától: szürke a föld!

Hát, uramfia! Ahogy kinéztek az ablakon minden szürkévé változott. Borzas Borcsa elbúcsúzott Bambulától, aztán illa berek, nádak erek, köddé vált.

Hej, búsult a király, meg a lánya, de bánkódott az ország népe is. Telt múlt az idő, a király hiába hívatott tudósokat, senki nem tudta, mi lehet az oka az elszürkülésnek. Az országra szomorúság, unalom nehezedett. Pöttyike is csak egész nap ásítozott, lógatta az orrát, semmihez nem volt kedve e szürkeségben.

– Azt a feketehéjúvakondtúrás mindenit! A bokorugrósántaróka vigye el! Elég már e komor színekből! Vissza akarom kapni az én “Pacni király színeimet”! Ha valaki segítene, nem lennék hálátlan! Holnap lesz Pöttyike születésnapja, nem lehet ezen a napon minden ilyen sötét, szomorkás és lehangoló!

Hallotta ezt Bambula és így szólt:
– Felséges királyom, lehet, hogy tudnék neked segíteni.
– Ha megteszed, kérhetsz bármit!
– Szavadat ne feledd! Visszatérnek a színek, sőt keverek a lányodnak pompásat, ami biztosan elnyeri a tetszését. Amit kérek: becsüld mások munkáját! Szeresd a színeket! Nem kell mindent a te kedvenc színeddel befesteni! Mert az is olyan unalmas, mint a mostani szürkeség. Másoknak is lehetnek szeretett színei. Az egyformaság, bizony előbb – utóbb megviseli alattvalóidat. Elveszted a szeretetüket.
– Kedves Bambula! Megértettem, amit mondtál. Mától ígérem, megváltozom! Csak legyen újra szép, színes a világ! Tudom, akkor a lányom is a régi lesz. Nem csak üldögél, búslakodik egész nap. Megszakad a szívem, olyan rossz őt így látni!
Bambula elmotyogta a visszavarázsoló igét, amit Borzas Borcsától tanult:

Színek, színek jöjjetek!
Zsákból ide érkezzetek!
Legyen ismét piros és zöld,
mától legyen színes a föld!

Pacni király, amikor kitekintett az ablakon és meglátta a tarka virágokat, a zöld fákat, ugrálni kezdett örömében, még a könnyei is kicsordultak. Bambula kikevert egy különleges rózsaszínt a rózsák szirmaiból, meghintette egy kis ezüsttel. Ezt a nagyszerű színt használták fel a királyi varrodában. Egész éjjel dolgoztak a szorgos kezek, befestették a kelméket a rózsás– ezüstös rózsaszínnel. Ebből varrtak reggelre meseszép ruhát az ünnepeltnek.
Pöttyike, mikor felébredt és kipillantott az ablakán, meglátta, hogy újra színes minden, tapsikolni kezdett. Amikor az apja bevitte a születésnapi új ruháját, alig jutott szóhoz örömében.
– Édesapám! Ez a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam! Köszönöm a ruhát, de nézd ezeket a szemet gyönyörködtető, mosolygós virágokat, a pompás kertet! Újra visszatértek hozzánk a színek!
– Igen – felelte Pacni király. Így szép a világ! Így, színesen!