BÁKK Manó és a Lunda madarak


https://webshop.meskete.hu

Hallottam egy történetet, ami az Óperenciás Tengeren túl történt. Ott élt BÁKK Manó, aki a barátaival töltötte a legtöbb szabadidejét. Manó, manó hátán, sokan voltak, de mindenki szerette egymást, veszekedést nem lehetett hallani.
  Egyik délután BÁKK ...

Kép forrása: Saját rajz

Hallottam egy történetet, ami az Óperenciás Tengeren túl történt. Ott élt BÁKK Manó, aki a barátaival töltötte a legtöbb szabadidejét. Manó, manó hátán, sokan voltak, de mindenki szerette egymást, veszekedést nem lehetett hallani.

  Egyik délután BÁKK Manó a domb tetején ült, és nézte, amint a madarak repültek. Tetszett neki, és úgy gondolta egy dalt énekel nekik. Gondolkodott-gondolkodott, ugyan melyiket énelekje, amikor hirtelen megérezte, a hatalmas szél érkezését.

  Megijedt. Most mit tegyen? A madarak is gyorsan elrepültek. Felállt, éppen szaladni akart, amikor meglátta, hogy amilyen gyorsan jött a szél, olyan gyorsan el is ment.

  BÁKK Manó megörült, de abban a percben meghallotta egy fiatal lány hangját:

  • Segítség! Segítség! –  Ennyi volt, többet nem mondott.
  • Ugyan ki lehet? Ezt a hangot nem ismerem – válaszolt BÁKK Manó.

   Gondolatai a BÁKK Földi jó barátokra – a sárkányra, Bubitündérre, a három kismalacra, a porondmesterre, a farkasra és az Óriásra – terelődött, akiktől mindig kapott segítséget. De most mindannyian elmentek nyaralni. Egyedül maradt, csak a manókhoz mehet segítséget kérni.

  Hazafelé vette az irányt, amikor a madarak visszatértek, és leszálltak a manóhoz.

  • Szia, Manó! Mi is hallottuk a hangot, de nem jó irányba mész. Gyere, segítünk neked!
  • Sziasztok! BÁKK Manó a nevem.
  • Mi meg Lunda madarak vagyunk, Ő Lunda Lali, én meg Lunda Letti vagyok.

  BÁKK Manó megörült, hogy végre nem egyedül kell elindulnia. Felugrott Lunda Lali hátára, megkapaszkodott, és már el is indultak.

  Órák hosszat repültek, amikor megérkeztek az Óperenciás Tenger másik oldalára, ahol rögtön meglátta az ismeretlen manó lányt, aki egy ódon mesebeli kastély tornyában raboskodik.

  Mindhárman megörültek, hogy végre megtalálták az elveszett manó lányt. Odarepültek az ablakhoz, de sajnos hiába volt nyitva, egy vastag rács akadt az útjukba, amit nem lehetett kinyitni. Lakat volt rajta belűről, de a kulcsot az öreg király úgy eltette, hogy sehol sem találta.

  • Szia! BÁKK Manó vagyok.
  • Szia! BÁKK Manci vagyok. Kérlek, segíts innen kijutni! Évek óta itt vagyok.
  • Segítek, hiszen azért jöttem. Itt nem tudok bejutni, majd lentről megpróbálom.

  A Lunda madarak leszálltak a hatalmas nagy ajtó elé, BÁKK Manó pedig leugrott Lunda Laliról.

  • Köszönöm, hogy elhoztatok! Most már megpróbálom egyedül.
  • Sok szerencsét! – ismételték a madarak, majd szorosan egymás mellett felszálltak, és elrepültek.

  BÁKK Manó ott állt együl az ajtó előtt. „Most mit tegyek?” – gondolta magában, aztán kopogott, hátha beengedik.

  Kopp, kopp, kopp.

  Ez a kopogás olyan halk volt, hogy a Manón kívül senki nem hallotta meg. Még egyszer megpróbálkozik, hátha sikerülni fog, de akkor észrevette, hogy egy fakopáncs leszállt az ajtó közepére, és hozzákezdett a csőrével kopácsolni. Az övé hangos volt, és nem telt el sok idő, amikor az ajtó kinyílt.

  • Siess, gyorsan szaladj be! – kiabált a fakopáncs, majd elszállt.
  • Köszönöm! – kiáltotta BÁKK Manó, és közben be is szalad a mesebeli kastélyba.

  Gyorsnak kellett lennie, mert az ajtó nem maradt sokáig nyitva. Megállt az ajtófélfa mellett, és megvárta, amíg elment az óriás, aki kinyitotta az ajtót.

  BÁKK Manó az első kérdést feltette magának, ami az volt, hogy ugyan merre is induljon? Először is szétnézett. Ilyen hatalmas nagy teremben még nem volt. Vele szemben, egy végeláthatatlan lépcső volt. Azon kellene végigmennie. Igen ám, de míg azt ő megteszi, eltelik egy év is. Valamit ki kell találnia… és akkor meglátta, hogy felé szalad egy kis kutyus.

  • Szia! Te ki vagy? Még soha nem láttalak itt – szólalt meg a kutyus.
  • Szia! BÁKK Manó vagyok, és jöttem kiszabadítani BÁKK Mancit.
  • Én Tenti vagyok, a csivava kutya. Ha szeretnéd, segítek Neked a kiszabadításban.
  • Igen, az jó lenne. Köszönöm!

  Ekkor a kis csivava lefeküdt, BÁKK Manó pedig felült a hátára. Pár másodperc múlva elindultak a lépcső felé.

  Elég sok időbe telt, míg felértek, Tenti, a csivava kutyus is igen elfáradt. BÁKK Manó leugrott a kutyus hátáról, körbenézett, és meglátta, hogy ezen az emeleten egy ajtó van.     Közelebb ment. Lassan, óvatosan, meg ne hallják.

  Már épp odaért volna az ajtóhoz, de meghallotta, hogy valaki közelít felé. Az az óriás volt, aki kinyitotta az ajtót, kezében egy hatalmas nagy tálcával, finom illatok kíséretében.

  Az ajtó kinyílt, a manó gyorsan beszaladt, és megállt az ajtó háta mögött. Annyit látott, hogy az óriás leteszi a tálcát, majd kiment a szobából. Meglátta a kanapén ülő BÁKK Mancit, így elindult felé.

  • Látod, sikerült! – mondta boldogan BÁKK Manó!
  • Igen, nagyon örülök, hogy végre közelebbről is láthatlak – válaszolta BÁKK Manci, gyorsan felállt, és átölelte a megmentőjét.
  • Most várunk, amíg nem jön megint az óriás, és ha halljuk, hogy fordul a kulcs a zárban, akkor kiszaladunk az ajtón.

  BÁKK Manci bólintott egyet, s azon melegében mindketten megették a finom ebédet, és a desszertet.

 

  Eljött az este, a kulcs már fordult is a zárban, a két manó felpattant a kanapéról, és már szaladtak is az ajtó felé. Az óriás belépett, ők meg ketten kiszaladtak a szobából.

  Egy szerencséjük volt, hogy az ajtó előtt Tenti ott várta őket. Rögtön ráugrottak, szorosan egymás mellett ültek, a csivava pedig elindult futva a lépcső felé.

  Hamar leértek, az ajtónál elköszöntek a kutyustól, megköszönve a segítségét. Az ajtó abban a pillanatban kinyílt, és a két manó elkezdett futni.

  • Jaj, de jó! – kiáltott BÁKK Manó, amikor meglátta a két Lunda madarat.

  A manó felsegítette Mancit Lunda Letti hátára, ő pedig Lunda Lali hátára huppant. A két madár felszállt, és mielőtt észrevették volna a többiek a szökést, már el is indultak.

  Amikor megérkeztek, az Óperenciás Tengeren túlra, a két madár leszállt, végül elköszöntek a manóktól.

  A történetnek persze itt nem lett vége, hisz’ azóta is boldogan él BÁKK Manó, és BÁKK Manci.

Bubrik Zseraldina, Író, meseiró, újságíró.

Író, meseíró, újságíró vagyok. Imádok írni, és olvasni.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!