A törött seprű

A törött seprű.

A törött seprű

 Hol volt, hol nem volt, élt egyszer, egy boszorkány ikerpár, az egyiket Bettának, a másikat Bettinek hívták.  Betta volt a gonosz, Betti pedig a jószívű, aki mindenkivel kedves volt. Hiába próbálták egyformának nevelni őket, sajnos nem sikerült. Ha Betta valami rosszat tett, Betti mindig helyrehozta.

    Egyik nap Betti kapott egy fekete kiscicát. El is nevezte Cilli cicának, Bettának pedig nem tetszett, hogy a macska közéjük állt. Elhatározta, hogy tesz ellene valamit. Nem telt bele sok idő, és már megvolt a megoldás.

            Azon a napon, Betti hamarabb feküdt le aludni, mellette pedig Cilli cica pihent. Betta várt egy kicsit, majd odament a testvére ágyához, megfogta a kismacskát, beletette a fedett kosarába, és gyorsan kiosont a lakásból.

            Kint az udvaron már ott várta az előkészített seprű, rápattant kosarával, és el is indult.

            Szállt-szállt hegyeken-völgyeken át, és már pár órán belül megérkezett a Tavirózsa tó partjához. Ott leszállt, odament egy hatalmas nagy tavirózsa közelébe, Cilli cicát kiemelte a kosárból, és ráhelyezte a rózsára. Majd meglökte, hogy a tó közepe felé menjen.

• Szia! – ennyit mondott, majd nevetve felpattant seprűjére, és elindult hazafelé.

Betti még aludt, amikor Betta megérkezett, ezért gyorsan lefeküdt.

Másnap reggel Betti sírására ébredt Betta.

• Mi a baj? Miért sírsz? – kérdezte Betta, mintha nem tudná az igazságot.
• Eltűnt Cilli cica! Pedig azt hittem, szeret itt lenni – válaszolta könnyes szemmel Betti.
• Ne sírj már! Ne itasd az egereket! Inkább hagyj aludni! Fáradt vagyok. Keresd, tovább hátha meglesz.

            Betti nem válaszolt a testvérének, hanem kiment az udvarra. Eszébe jutott, hogy előző este még ott feküdt mellette az imádnivaló Cilli cicája. Jobban elkezdett sírni. Egy idő után letörölte könnyeit, és szétnézett mindenhol.

Betta még az ágyban feküdt, hisz a tegnapi út nagyon hosszú volt.

            Nem bánta, amit tett.

            Nem volt lelkiismeret furdalása.

            Ő ilyen volt, és senki nem tudott rajta változtatni.

Eljött a másnap, a harmadnap, eltelt egy hét, és a kiscica még nem volt meg, Bettivel nem lehetett beszélni, mindenhol Cillit kereste.

            Sírt.

            Állandóan csak sírt.

            Bettának elege lett abból, hogy a sírást hallja minden egyes percben, és nem tud játszani a testvérével, és azt mondta, ha Betti nem áll vele szóba, akkor elköltözik.

            A boszorkánylányok útjai szétváltak. Az első éjszaka volt a legnehezebb. Bettinek hiányzott Betta éjszakai horkolása. Akkor érezte magát biztonságban, tudta, ha baj lesz, nem lesz egyedül. Bettának meg az hiányzott, hogy Betti nem sütött neki finom süteményt.

            Teltek, múltak a napok, mindkét boszorkányt a bánat tartotta fogva.

Egyik este, Betti éppen arra gondolt, hogy nagyon hiányzik neki Cilli cica, de rájött arra, hogy még jobban a testvére. Este lefeküdt aludni, és úgy döntött, kora reggel átmegy Bettához, és bocsánatot kér.

            Aznap este Betta fejében is megfordult, hogy ki kellene békülnie testvérével, mert nem jó egyedül lenni. Rögtön fel is ült seprűjére, gondolta visszamegy, és hazahozza Cilli cicát, és kibékül testvérével.

            Igen ám! De most nem ment olyan könnyen, mint ahogy gondolta. Az első kanyar után véletlenül nem figyelt oda, és nekiment egy hatalmas nagy fának. A seprű eltört, ő meg fejjel lefelé landolt a földön. Hatalmasat koppant, és egy kicsit meg is szédült. Pár perc után felpattant, hisz semmi nem érdekelte jobban, inkább az, hogy béke legyen közte, és testvére között.

            A törött seprűjét otthagyta, és elindult gyalog a Tavirózsa tó felé.

            Alig haladt pár lépést, máris a következő akadályba ütközött. Messziről látta, hogy valaki tüzet gyújtott, és a finom illatok is megcsapták a nagy orrát. Nagyot nyelt, és eszébe jutott, hogy ezen a napon, nem is evett semmit. Elindult a tűz felé.

            Ment.

            Ment.

            Majd hirtelen megtorpant. Meglátta, hogy a tűz mellett, egy hatalmas nagy fakanállal, egy ördög állt. Ugyan most mit tegyen?

            Éhes volt.

            Félt az ördögtől, ezért inkább tovább indult.

            De… véletlenül pont rossz helyre lépett, egy halom száraz faágra. Egy nagy reccsenés hallatszott.

• Hé! Ki van ott? – kiáltotta az ördög.
• Szia! Boszorkány Betta vagyok – mutatkozott be halkan.
• Mit keresel itt éjnek évadján?

            Betta mindent elmesélt az elejétől a végéig. Közben a gyomra megint elkezdett korogni. Az ördög végighallgatta, és ennyit mondott:

• Mivel jót akarsz tenni a testvérednek, és a kiscicának is, ezért gyere, ülj le ide mellém, és egyél velem.

            Betta boldog volt, rögtön le is ült, és ette a finom falatokat. Evés után megköszönte, elköszönt, és tovább indult.

Egy kis idő után, már nem érezte a lábát, annyira elfáradt. Hazamenni nem akart, megfogadta, csakis Cilli cicával megy vissza.

            Gondolatai után meglátta, hogy egy óriási hegy előtt áll. Akármerre nézett, egyenes utat sehol sem talált. Tehát, meg kell másznia a hegyet. Menni, menni, menni. Nem adja fel.

            Még csak a hegy közepénél járt, amikor jobban megfájdult a lába. Azt mondta magában, hogy ő ma biztos, hogy nem megy tovább. Lefekszik a földre, és alszik egy kicsit. Pár perc után, már az egész hegyen hallották a horkolását.

Kora reggel arra ébredt, hogy az erős szél átfordítja a másik oldalára.

• Hé! Mit csinálsz? – ordította el magát Betta.

Mivel nem válaszolt neki senki, ezért inkább felkelt, mert tudta, hova indult tegnap este. Indulni akart, de a lába még jobban fájt. Most mit tegyen?

Gondolatait be sem fejezte, amikor meghallotta, hogy valaki közelít felé, és közben énekel.  Nem ismerte a nótát. A hang kezdett egyre közelebb jönni, egyre erősebben hallotta.

De Betta nem látott senkit.

Szétnézett.

Előrébb ment egy kicsit, majd csend lett. Senki nem szólt. Betta kíváncsiságából, megint előrébb ment, és meglátta a gólyát. Nagyon sokszor találkozott gólyákkal, de ilyen hatalmasat még nem látott.

• Szia! Boszorkány Betta vagyok! Sajnos lesérültem.
• Szia! Gólya Gabi vagyok! Hová mész? Segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen a gólya.

            Betta neki is elmondta történetét, az elejétől a végéig. A gólya meghatódva hallgatta, majd ő is megszólalt:

• Jó tett helyében, jót várj. Gyere, elviszlek a Tavirózsa tó partjára. Én tovább megyek, de addig legalább nem leszek egyedül.

            Betta örömében gyorsan felült Gólya Gabi hátára, és azon nyomban elindultak.

Nem telt el két óra hossza, és megérkeztek. Betta megköszönte a kedvességet, és hogy elhozta. Gólya Gabi tovább szállt, ő pedig ott állt a tó partján megijedve. Ugyan mit tegyen? Ő nem tud úszni. Hogyan hozza ki Cilli cicát a tó közepéről?

            Gondolkodott, gondolkodott, de nem jutott eszébe semmi.

• Miau! Miau! – szólt közelről a hang.
• Hé! Hol vagy? – kérdezte gyorsan Boszorkány Betta.
• Miau! Miau! – jött a hang, még közelebbről.

            Betta ekkor hátrafordult, és észrevette, hogy a háta mögött ott állt Cilli cica. Örömében megfogta, felemelte, és magához ölelte.

• Bocsáss meg kérlek! Soha többet nem teszek ilyet!

Betta megtörölte könnyes szemét, amikor meglátta, hogy előtte a földön ott volt a seprűje. Teljes egészében. Valaki új nyelet tett hozzá.

• Köszönöm! – kiáltotta el magát, még akkor is, amikor senkit sem látott a kiscicán kívül.

            Betta felemelte seprűjét, ráült a cicával együtt, és azonnal elindultak haza.

            Késő este érkeztek meg, az ajtóban ott állt Betti, és mosollyal az arcán fogadta őket. Betti megbocsájtott testvérének. Most már mindketten a jó oldalon állnak. Betta megtanulta, hogy jobb szeretetben élni ketten, mint magányosan egyedül.

            Azóta is boldogan élnek együtt.