A karácsonyi ajándék

A karácsonyi ajándék.

Eljött szeptember első napja, amikor Kobold Kada eldöntötte, hogy aki vele egy faluban él, mindenkinek kobold kalapot fog karácsonyra varrni. Nem csoda hát, hogy a falut miért Szeretetfalvának hívták. Mivel harminchárman laktak ott, ha még az idő is engedi, és anyag is marad, magának is fog varrni. Ekkor jutott eszébe, barátja Bagoly Bendi, és a szülei. Hárman vannak. Nem baj, ha hárommal többet kell varrnia. Lehet magának nem fog tudni varrni, de neki az első helyen a barátai vannak. Milyen lenne, ha mindenkinek ad ajándékot, de a legjobb barátját kihagyja.

Többet nem is gondolt erre, hanem elővett egy papírt, tollat, és hozzákezdte írni, mire is lesz szüksége. Az első fontos dolog, a színek kiválasztása. Nem mindegy, milyen színű a kalap. Elővette határidő naplóját, amibe a megrendeléseket írta. Amikor elkészültek a kalapok, odaírta a dátumot, és a színeket is. Örült neki, hogy nem kell mindenkit végig kérdeznie. Tehát megvannak a méretek, színek, most már összeszámolhatja, hogy mennyi anyagot kell vennie. Egy ötlet is eszébe jutott. Mindegyik kalapra ráhímezi a neveket. Ilyen kalapokat még soha nem készített, gondolta kell egy kis változatosság.

Amikor számolta a méreteket, közben eszébe jutott, hogy reméli örömöt fog a barátainak szerezni. De úgy döntött, titkolni fogja, hogy ő most mindenkinek készít ajándékot. Meglepetésnek szánta. Az egyik szekrényből kipakolta a ruháit, gondolta a kalapdobozokat ide rejti el. Ha pedig készen lesz egy kalappal, máris teszi a dobozba.  

Másnap reggel elővette a legnagyobb hátizsákját, és elment vásárolni, a mellettük lévő faluba. Nem szerette volna, ha a többiek észreveszik, hogy milyen sok anyagot vesz. Amikor hazaért, letette hátizsákját, ami olyan nehéznek tűnt. Kivette az anyagokat, és elhelyezte a polcra, szépen összehajtva. Nem szerette, ha össze-vissza vannak az anyagok. Mivel fáradtan ért haza, készített magának egy kakaót, és lefeküdt aludni. És miről is álmodott? Arról, ahogy készíti, a számára különleges kalapokat. Beleélte magát, ahogy ott ül, a száz éves varrógépe mellett, és varrja az ajándék kalapokat, közben dudorászott, és szeretet járta át.

Hajnalba kelt, már nem tudott sokáig az ágyban maradni. Elkészítette reggelijét, de most nem lassan ette, mint mindig, hanem egy kicsit sietett vele. Minél hamarabb szerette volna kiszabni a kalapokat, majd megvarrni, és a végén keményíteni, hisz igazán a keménysége adja meg a szép kalap formáját.

Eltelt két hét, mire a kalapok negyedével elkészült. Nem járt sehová, a Boltba is akkor ment el, amikor nagyon szükséges volt. Ilyenkor mindenből sokat vásárolt, hogy legyen ideje varrni. Szeretetfalva lakóinak is feltűnt, hogy Kobold Kada bezárkózott, de gondolták sok munkája van, ezért nem látják.

Egyik este, amikor már Kada végzett aznapi munkájával, úgy érezte, egy kicsit pihennie kellene. Eldöntötte, másnap meglátogatja Bagoly Bendi barátját. Félt egy kicsit, nehogy elszólja magát, hogy mire készül karácsonyra.

Másnap délelőttöt csak főzéssel töltötte. Ebéd után felült biciklijére, és elindult a barátjához. Útközben nézte a gyönyörű vadvirágokat, majd szedett egy csokorral Bagoly Bendi mamájának. Amikor odaért, kopogott az ajtón. Az ajtó kilincse nem mozdult. Kada várt egy kicsit, majd megint kopogott. Semmi. Letette a kicsi kosarát, amibe a vadvirágokat szedte, és elindult hazafelé. Egész úton azon gondolkodott, mit is csináljon otthon, mert ma pihenőnapot szánt magának. Mivel semmi nem jutott eszébe, ezért mégis úgy döntött, hogy tovább folytatja az ajándék kalapok készítését.

Hazaérése után átöltözött, leült varrógépe mellé, és… nem indult a varrógép. Megpróbálta még egyszer. Nem indult. Kobold Kada szemeiből elindultak a könnycseppek. De hát most mi lesz az ajándékokkal? Tette fel magának a kérdést egyre többször. Felállt a varrógépe mellől, és elindult a varrógép szerelőhöz. Fél óra múlva, a varrógép teljesen szét volt szedve. A szerelő megállapította, ez a gép már csak dísznek lehet használni, mert már nem tudja megjavítani. Kobold Kada nagyon szomorú lett. A harmincöt ajándékból még maradt tizenkettő, amivel még nem készült el. Most mi lesz? Nem tud magának új gépet venni, ezért kénytelen lesz kézzel megvarrni a fennmaradó kalapokat.

Éjjel nappal dolgozott, alig evett, alig aludt. Az egyik nap, kopogásra lett figyelmes. Fáradtnak érezte magát, gondolta egy kis pihenés jól jönne neki. Felállt a székéről, letakarta az éppen készülő kalapot, és elindult az ajtó felé. Kinyitotta, meglátta, hogy a szomszédja áll vele szemben.

• Szia, szomszéd! Régen nem láttalak.
• Szia! Tudod, sok a munkám, szeretnénk vele minél hamarabb végezni - válaszolta Kada.
• Azért jöttem hozzád, mert van egy kalapom, amit nagyon szeretek, de sajnos elszakadt. Próbáltam rá foltot varrni, de látod nem sikerült olyan szépre, amilyenre Te szoktad. Nem sürgős. Itt hagyhatom?
• Rendben Ábel, elkészítem Neked, de sajnos a varrógépem tönkre ment. Csak kézzel tudom megvarrni. Egy kicsit tovább fog tartani, ha nem baj. De ha mégis olyan sürgős lenne, elviheted a szomszéd faluba, hátha ott hamarabb elkészítik neked.
• Köszönöm Kada! Nem olyan sürgős, én jobban szeretem, ha Te varrod – fejezte be Ábel, a kalapot az asztalra tette, majd elköszönt.

Kada, Ábel távozása után azon gondolkodott, hogy melyik kalappal folytassa a varrást. Eldöntötte, először az Ábelével kezdi, mert ő is tudja, hogy milyen a kedvenc kalapjában lenni. Leült asztalához, keresett egy kicsike anyag darabot, majd leszedte Ábel kalapjáról a foltot, és szép lassú mozdulattal elkezdte az újabb anyagot rávarrni. Munkája közben, mosolyra fordult a szája. Szerette a szomszédját. Ha valami gondja volt, ő mindig segített neki. Azt a szót, hogy „nem” soha nem mondta ki. Estére végzett is Ábel kalapjával, de úgy döntött, másnap fogja átvinni. Előtte még kint az udvaron, napfényben megnézi, hogy véletlenül pár szál nem maradt- e ki belőle. Nem szerette a félmunkát.

Másnap reggel próbálta kinyitni a szemeit, de nagyon nehezen ment. Elfáradt a tegnapi munkájában. Nem csak a kezei, hanem szemei is dolgoztak. Összesen három kalap maradt, amivel még nem végzett. Karácsonyig pedig már csak egy hét van hátra. Hirtelen kiugrott az ágyból, nem érdekelte milyen fáradt. Minidig az járt a fejében, hogy neki karácsonyig végeznie kell. Ábelnak átvitte a kalapját, majd hozzákezdett a varráshoz.

Eltelt egy hét, eljött a szenteste. Kobold Kada megkérte barátait, hogy a karácsonyt most nála ünnepeljék. Amikor már kezdett sötétedni, mindenki összegyűlt, ott álltak a karácsonyfa mellett, ahol sorakoztak a harmincöt kalapdobozok. Kada nézte barátait, akik kíváncsian lesték a dobozokat, hisz mindenkinek rá volt írva a neve. Ott álltak, nem mertek megszólalni, és kibontani a dobozokat. Pár perc után Kada megszólalt:

• Köszönöm, hogy eljöttetek hozzám, örülök a finomságoknak, amiket hoztatok, de még mielőtt elkezdünk enni, szeretném, ha kibontanánk az ajándékokat.

Szinte a mondatnak alig lett vége, mindenki már a dobozokon lévő neveket nézték. Amikor kibontották, meglepődtek rajta, hogy a nevük is rá van varrva. Ilyen kalapjuk még soha nem volt. Igen ám! De Kada csak ott állt, nézte a többieket, örült a többiek örömének, de neki nem volt ajándéka, amit kicsomagolhatott volna. Kis idő után Ábel odament Kadához, átölelte, megköszönte ajándékát, és ennyit mondott:

• Az ajtó előtt van valami. Megnézed? – mosolyodott el Ábel.

Kobold Kada meglepődött, és egy kicsit kíváncsi is volt, ezért odament, és kinyitotta az ajtót. Egy nagydoboz volt ott, nagybetűvel ráírva: „Szeretettel Kadának! Koboldok, és Baglyok”.Kada meghatódott, és elkezdte kibontani az ajándékát. És láss csodát… egy gyönyörű, új varrógép volt benne. Kada meghatódott, és megjelentek szemeiben a könnycseppek. Közben barátai segítettek bevinni az új gépet, a régi helyére. Kada mindenkinek megköszönte ajándékát, és átölelte őket.

Azóta is éjjel-nappal varrja új gépén kobold kalapjait Kobold Kada.