Orrszarvú Ottó, Víziló Valdemár, és a fürdőkád

Orrszarvú Ottó, Víziló Valdemár, és a fürdőkád.

Élt egyszer, egy kis tanyán, egy orrszarvú – akit Ottónak hívtak –, és Valdemár, aki víziló volt. Azért volt jó nekik ez a hely, messze a várostól, mert egy kis tó volt a házuk mellett.

Víziló Valdemár egész nap nem csinált semmit, csak a tóban úszkált. Minden este bement a házba, befeküdt a meleg vízzel megtöltött fürdőkádba.

• Valdemár! Mi lenne, ha egyszer én is egész nap a vízben úszkálnék, és semmit sem csinálnék? – kérdezte mérgesen Orrszarvú Ottó.
• Tudod, hogy nekem mindig vízbe kell lennem! Miért kérdezel ilyeneket?
• Mert én esténként fáradt vagyok, az egész napos munka után. Én is szeretnék befeküdni a fürdőkádba, és pihenni egy kicsit. De Te minden este itt fekszel a fürdőkádban.
• Kérlek, ne haragudj! – kért bocsánatot Valdemár. – Majd valahogy megoldjuk.

Este Valdemár úgy aludt el, hogy azon gondolkodott, hogyan lehetne ezt a problémát megoldani.

Másnap reggel ugyanúgy kelt fel, ahogy lefeküdt. Semmi nem jutott eszébe. Kiment a tóhoz, éppen be akart menni, amikor hirtelen egy szikra pattant volna Valdemár fejébe, és az ötlet, akkor, ott meg is lett.

Megfordult, indult vissza a házba, és éppen az ajtón ment volna be, amikor Orrszarvú Ottó szalad felé ordítva:

• Mi történt Ottó?
• Elvágtam a kezem! Nagyon fáj! Rohanok az orvoshoz!
• Ne menjek veled? – kérdezte megilletődve Valdemár.
• Köszi, nem kell! Vigyázz addig a házra! – válaszolta Ottó, de már szaladt is tovább.

Víziló Valdemár nézte barátját, amint kezd tőle egyre messzebb lenni. Rögtön eszébe jutott a fürdőszoba. Emlékezett rá, amikor ide költöztek, hogy az udvaron lévő raktárban látták, hogy egy fürdőkád még bontatlanul ott van. Gondolták, ha a másikkal valami baj lesz, legalább ki tudják cserélni.

Valdemár kinyitotta a dobozt, majd elővette a szerszámokat, a csöveket, a csapokat. Ezeket beletette a fürdőkádba, és csúsztatva lassan bevitte a házba.  A fürdőszobájuk elég nagy ahhoz, hogy még egy kád legyen benne. Így legalább mindketten akkor használják, amikor akarják, és nem kell a másikra várni.

Eljött a délután, Víziló Valdemár kint úszkált a tóban, de közben figyelte a kaput, hogy Orrszarvú Ottó nem jön-e haza.

Öt óra felé lehetett, amikor Ottó lassan sétálva, begipszelt kézzel jött.

• Mi történt? Azt hittem csak elvágtad a kezedet?
• Igen, először úgy volt, de annyira siettem az orvoshoz, hogy megbotlottam egy nagy kőbe. Elestem, rá a vérző sebes kezemre. Éreztem akkor, hogy eltört. Úgyhogy most pár hétig pihennem kell.
• Megoldjuk, Te csak menj, és pihenj!
• Valdemár! Elfáradtam nagyon. Ha nem baj, fürödnék egy kicsit.
• Nyugodtan menjél, addig készítek Neked vacsorát.

Orrszarvú Ottó boldogan ment a fürdőszoba felé, de amikor az ajtóhoz ért, kinyitotta, és egyből meglátta az új fürdőkádat.

• Valdemár! Jó helyen járok? Nem tévesztettem el a házat?
• Nem, nem tévesztetted el. Ez az új fürdőkád a tied, akkor használod, amikor akarod.
• Köszönöm! Köszönöm! – kiabálta boldogan Ottó.

Ottó megállt az új kádja mellett, elindította a vizet, és boldogan lépett az új fürdőkádjába.  Attól a naptól kezdve, Valdemár nagyon sokat segített Ottónak, amíg a keze be volt gipszelve, nem hagyta cserben a barátját.

Azóta is együtt élnek a tanyán, a munkákat megosztják, és esténként együtt fürdenek a forró vízben, mindketten a saját fürdőkádjukban.