Pombi, a beteg levelibéka

Pombi, a beteg levelibéka.

Egyik délután, Pombi, a levelibéka, hazafelé ment az iskolából, amikor észrevette, hogy a kezén ott van egy kis pötty, ami nem sokára viszketni kezdett. Nem mert hozzáérni, inkább ment tovább, de az egy pöttyből kettő, majd három, majd négy lett…

Szegényke, mire hazaért, az egész testét beborították a pöttyök. Anyukája megnyugtatta, hogy ezek egy idő után elmúlnak, csak az a lényeg, hogy ne vakarja.

Teltek, múltak a napok, Pombi egyedül érezte magát. Hiányzott az iskola, az osztálytársak, a barátai.

• Anyu! Mi lenne, ha elmennék iskolába, és messze ülnék a többiektől?
• Nem lehet, mert elkapják ők is a bárányhimlőt, ha egy helyiségben vagytok.
• Akkor kint fogok ülni az ablak előtt, és úgy beszélgetek velük.
• Pombi! Légy türelemmel! Nemsokára meggyógyulsz, és mehetsz az iskolába.

Pombi szomorúan ment a szobájába, és úgy döntött, alszik egy kicsit. Nem telt el sok idő, amikor anyukája felébresztette.

• Pombi! Gyere! Látogatóid vannak.

Pombi boldogan rohant ki a szobájából, de amikor meglátta anyukáját, kicsit megijedt.

• Hol vannak? Már elmentek?
• Nem, csak kimentek a tóhoz. Menj Te is, de ne túl közel hozzájuk!

Pombi rögtön szaladt is megnézni, hogy kik jöttek el hozzá.

• Szia Pombi! – köszönt a katicabogár.
• Szia Pombi! – mondta mosolygós arccal a méhecske.
• De örülök nektek! Köszönöm, hogy eljöttetek!

Örömében Pombi elkezdett táncolni, a barátai messziről nézték, majd ők is csatlakoztak, és együtt táncoltak.

A tánc után, még egy kicsit beszélgettek, de mivel Poldi hamar elfáradt, a barátai elköszöntek tőle.

Este Poldi boldogan feküdt le, tudta, hogy senki nem hagyta cserben, amíg beteg volt.

Pár hét után, már folytatta tanulmányait, és játszhatott a barátaival.