Balerina akarok lenni!

Balerina akarok lenni!.

Dóri nagyon szépet álmodott. Balerinaként libbent a szivárvány színű rét fölött három pillangó kíséretében. Fehér tüllruháján gyémántfényű kövek ragyogtak. Könnyedén táncolt, és a szíve megtelt boldogsággal. Amikor az ablakon beszűrődő reggeli napfény felébresztette, elképedve ült fel az ágyban. Az álom meglepte. Ingerülten fintorgott.

 – Pont én?  Akit az iskolában is csak így csúfolnak: „Lenke vagy te, ügyetlenke!”

Azért mégsem hagyta nyugodni ez az álom. A fürdőszobában készülődés közben belenézett a tükörbe. Egy vézna, csupa csont, krétafehér arcú tini nézett rá. Pedig isten úgyse evett, mint aki folyton éhen akar halni. Még Aput is kiette a nagy tepsi krémesből, amit Nagyika készített hétvégén, amikor meglátogatták. Az az álombeli balerina karcsú teste olyan volt, mint egy hattyúmadár. Kecses nyakán csillogott a napfény, libbent a tüll a derekán, kristálycsillám ragyogott a ruhán.

A konyhában Anyu a tízóraiját csomagolta, Apu az okostelefonját söprögette ujjával, és a kávéscsészét emelte az ajkához. Dóri a müzli kanalazása közben erőt vett magán, és megszólalt:

- Balerina akarok lenni!

Apu meglepetésében beletüsszentett a kávéjába.

- Honnan röppent elő ez az ötlet? – áll meg Anyu kezében a tízórais doboz.

-  Azt álmodtam, hogy balerina vagyok. Ki akarom próbálni, tényleg odaillő vagyok-e?

- Ugye, tudod, hogy ez kevés? – szólalt meg Apu, miközben a letörölgette arcáról a kávécseppeket. – Több kell egy álombeli elhatározásnál. Akarat, tehetség kitartás…

- Tudom Apu! De éppen ezt akarom kipróbálni. Elegem van, hogy mindenki Ügyetlenkének hív, mert vézna vagyok, és félek a gerendán, akármilyen alacsonyra is teszi Teri néni.

- Kicsim…- kezdte volna anyja, de Dóri nem hagyta.

- Ne szólíts kicsinek! Már tíz éves vagyok, sovány, mint egy pálca, és ijedős, mint egy kismacska.

- Talán át kellene gondolnunk ezt a hirtelen jött ötletet. – próbálkozott Apu.

- Az okoskodás a tett halála! – emelte fel az ujját Anyu. -  Ki is mondta ezeket a bölcs szavakat? Azt mondom, nézzünk utána mit tehetünk ebben az ügyben. Ugye egyet értesz Apu!

- Meg lehet próbálni, nem veszítünk semmit. – Vonta meg a vállát Apu.

Így kezdődött az egész „balerina akarok lenni” ügy Dóriéknál.

Apu színházjegyet vett a „Pán Péter” című mesebalett előadásra, ahol gyerekek voltak a szereplők. Azt akarta, hogy Dórinak közvetlen tapasztalata legyen. Anya táncstúdió után kutatott a neten, hiszen ő is szívén viselte lánya sorsát.

Eljött a nagy nap. Apu kísérte el Dórit az első balettórára a Violetta táncstúdió próbatermébe. Ott feszengett az ajtó mellett halványkék dresszben sztreccs nadrágban, puha tánccipőben, ahogy azt az előzetes megbeszéltek alapján megvásárolták, s otthon Anyuval felpróbálták. Jöttek sorban a tánccsoport tagjai. Vidámak voltak, gyorsan készülődtek, átöltöztek. Hajukat szoros kontyba szorították, s a próbateremben a tükör elé rögzített rúdba kapaszkodva kecsesen emelgették karjukat, lábukat.  Bemelegítettek. Egy szemüveges kontyos lány lépett a zavarban lévő Dórihoz.

- Most vagy itt először, ugye? – nézett rá biztatóan.

- Aha! És nagyon parázok. – húzta el a száját Dóri szégyenlősen.

- Á’ mindannyian így kezdtük. – legyintett a lány és megigazította a szemüvegét. – Anna vagyok. Én is csak pár hete kezdtem. Állj mögém, és próbálj utánozni!

Megérkezett Györgyi néni, a balettoktató s máris kezdődött a balettóra. Szólt a zene, a lányok és fiúk egymás mellé álltak, szemben az óriási tükörrel. A tánc előtti bemelegítő gyakorlatokat követően a rudakhoz álltak. A láb és karpoziciókat ismételgették. Dóri nagyon figyelt.

- Csak lassan! Semmit se erőltess! Szoknod kell a formációkat. Neked is és a testednek is. - intette hozzálépve Györgyi néni Dórit. Közben igazított a fejtartásán, a karján a lábfején. Dóri nagyon igyekezett, egészen beleizzadt. Az óra végén Györgyi néni megdicsérte. A többi lány köréje gyűlt. Mindenkinek volt hozzá kedves szava.

- De jó neked, hogy ilyen vékony vagy! – simogatta meg a karját a kerek arcú Márti.

- Olyan hajlékony vagy, mint egy nádszál. Mi mind ilyenek szeretnénk lenni.

- Ugyan! – mosolygott Dóri. – Még sokat kell fejlődnöm, hogy utolérjelek benneteket.

Az első nap kellemes élményeivel aludt el, s álmában is a gyakorlatokat ismételgette. Ahogy teltek a hetek, egyre magabiztosabbá vált. Anyu gyakran kapta rajta, hogy az előszobai tükörben ellenőrzi mozdulatait. Este, amikor kisöccse már elaludt, Anyu odaült az ágy a szélére és mesélni kezdett:

- Valamikor hajdanán volt egy kislány, aki nagyon szeretett volna balerina lenni.  Minden lehetősége megvolt a tánc tanulásra, csakhogy közbejött valami. A család elköltözött a városból. Az édesapát kutatómunkája évekre a messzi hegyekbe szólította. Ott nem volt balettóra. Helyette ott volt az erdő, a rét, a bújó patak, pillangók madarak, virágok. A közeli faluban játszótársak. Teltek az évek, s mire újra visszaköltöztek a városba, a kislányból nagylány lett.

- Ugye, ez te voltál, anyu? – ült fel az ágyban Dóri. Édesanyja átölelte.

- Én bizony. Ezért örülök, ha az álmod az én álmommal együtt valóra válik.

De van egy másik történetem is. Az nagyon régen történt. Abban is egy hozzád hasonló korú lány szerepel. Csakhogy más meggondolásból kérte felvételét a balettiskolába.  Tudod, 150 évvel ezelőtt, egy szegénységben élő lánynak kevés lehetősége volt, hogy maga döntsön sorsa felől. Tehetős gyámolítót kellett keresni, vagy gazdag emberhez férjhez menni, aki majd gondoskodik róla. Ezt akarták az anyák lányaikkal megértetni. Ő csak táncolni szeretett volna tüllruhában csinosan.

Marie, Genevieve Gothem, így hívták a tizennégy éves lányt, aki Belgiumból vándorolt özvegy édesanyjával és két nővérével Párizsba, hogy szerencsét próbáljon. Marieből hiányzott a báj. Csúfolták rövid nyaka, lapos arca széles válla miatt. Nem hagyta szó nélkül a csúfolódást. Nekitámadt éles nyelvével az őt kigúnyolóknak. Egy idő után békén hagyták, mert szorgalmas volt és jól haladt, de nem volt népszerű. Gyakorta megfordult a próbateremben egy fiatal festő. Edgar Degas-nak hívták. Figyelte a balerinák mozgását, és gondosan vázlatokat készített a próbákon történtekről. Képein megjelentek a kemény munkával gyakorlatozó lányok, az előadások után a fáradt agyonhajszolt balerinák, a próbák mesterei, a lányokat őrző mamák. A festő az előadásokat, a színpad hátteréből nézte, és a fellépő táncosok gyakori modelljeivé lettek. Ő lett a balerinák festője. Ekkor figyelt fel a cserfes lányra, s megpróbált szóba elegyedni vele. Mariet nem hozta zavarba az érdeklődő művész. Miután sikeres vizsgát tett, és rendszeresen fellépett az egyik színház színpadán, még fizetséget is kapott. Két frankot. Ugye nagyon kevés. Nem habozott, amikor a festő felajánlotta, hogy álljon modellt készülő képeihez. 6 frankot ígért alkalmanként a négy órai állásért. A művész számtalan vázlatot készített róla. Közben beszélgettek, gyakran vitatkoztak. A művészt megragadta tini lány különlegessége, és fejébe vette, hogy szoborban is megjeleníti Marie alakját. Újdonság volt számára a lány konok határozottsága, erős akarata, talpraesett viselkedése.

A viaszból készített szoborra igazi balettruhát adott, és hátul összefogott hajába szaténszalagot kötött. A párizsi kiállításon bemutatta művét. Csodálkozott a közönség. A lány alapállásban, hátravetett fejjel csukott szemmel magába feledkezve állt, két kezét maga mögött összekulcsolta. Hiányzott belőle a balerinákra jellemző légiesség, mégis megragadta az embereket ez az eltökéltség, ami a szobrot jellemezte. Sok évvel később az örökösök kérésére bronzba öntötték Marie alakját. Szám szerint harminckét másolat készült belőle. A világ legnagyobb kiállítótermeinek legérdekesebb műve lett. Láthatod Párizsban, Londonban New Yorkban és még sok más múzeumban. Ha látnád azt mondanád, egy mai öntudatos tini, akinek megvan az elképzelése a jövőjéről.

- Anyu, mutasd meg nekem a neten ezt a szobrot! Mi történt Marieval. Híres táncos lett?

- Ó, nem! Hamarosan kizárták a párizsi Operából. Talán sokat hiányzott. Vagy nem akart olcsó szórakozóhelyek színpadán táncolni. Nem hitte, hogy a sok szépség között neki is jut főszerep. Ez már nem fontos, mert ő lett a világon a leghíresebb balerina.

Dóri elalvás előtt még sokáig töprengett a hallottakon. Ő is eltökélt és határozott lesz, mint Marie, nem hagyja, hogy holmi beképzelt Zsófik eltapossák.

Zsófinak az iskolai lánycsapat vezérének feltűnt Dóri megváltozott magatartása. Féltékenyen figyelte, amint a lányok egyre több figyelmet fordítanakrá. Dóri izmai erősödtek, rugalmassága, hajlékonysága kitartása is feltűnt neki. A lányok tudni akarták mi történt vele az utóbbi pár hónapban.

Az öltözőben tornaórára készülődött az osztály. Zsófi szándékosa kitette a lábát az érkező Dóri elé, hogy felbukjon. Dóri észrevette és átugrotta.

- Felesleges keresned az alkalmat, hogy nevetségessé tegyél. – fordult Zsófi felé.

Hirtelen elnémult az öltöző. A lányok aggódva figyelték, mi fog történni.

- Nehogy azt hidd, hogy ezek után a helyemre léphetsz Ügyetlenke! – Állt fel Zsófi és csípőre tette a kezét.

- Nem fogok! Máshol keresem a helyem, s meg is fogom találni. Lányok! Meghívok mindenkit a szombati mesebalett bemutatóra a Táncstúdióba, ahol táncolni tanulok.

Így történt, hogy Dóri első fellépésére az egész osztály elment, s megcsodálta Dóri gyönyörű csillogó ruháját és kecses táncát a Hópehely kalandjai című előadásban, igazi téli varázslatot mutatott be a Violetta tánccsoporttal.

A műsor után Zsófi odalépett Dóri elé.

- Be kell látnom, hogyha a tornaórán nem is vagy százas, de itt a Violettában a balett igencsak jól áll neked. – mosolyogva kezet nyújtott Dórinak.

Dóri most érezte először az elégedettséget, amivel meggyőzte magát, hogy ő is lehet különleges.