Barbara az eszes tyúkanyó

Barbara az eszes tyúkanyó.

Egy meleg késő őszi napon, Kamilla arra lett figyelmes, hogy négy tyúk, vadul eszi a macskák elől a tápot, a kerti diófa alatt. Egy tyúk, és három, majdnem felnőtt csirke. Odament és elzavarta őket. De látszott, hogy nagyon éhesek és megsajnálta őket. Kamillának eszébe jutott, mikor pár évvel korábban, mikor a fa hamut szórta ki az egyik bérelt kertjükbe, hogy ott talált, egy megfagyott tyúkot, a hóban, csőrrel a földnek borulva. Így semmiképpen sem akarta, hogy ezek a tyúkok is hasonló sorsra jussanak, és bement a házba és a kamrából hozott egy kis zabpelyhet. Attól fogva, minden reggel szórt az elárvult tyúkoknak valamit. Majd elment a tápszer boltba, búzáért és kukoricáért.

A tyúkok kezdték nagyon jól érezni magukat Kamillánál. A kerti kerítés egyik kilazult deszkája mellett, becsúsztak, vagy a kerítés alatt bekúsztak. S elkezdték felfedezni az udvart. De egy szép január végi napon, a három fiatal baromfi, elvándorolt Kamillától. De nem úgy az öreg tyúk, amelyet Kamilla, Barbarának nevezett el. Barbara, szeretett ott lenni. Néha eltűnt, máskor felbukkant. A következő évben, egy április végi napon, amikor Kamilláék udvarán a bokrok teljes virág pompában álltak, Barbara megjelent öt icipici citromsárga kiscsibével. Szépek voltak, gömbölyűek, mint a teniszlabdák. Mikor Kamilla anyukája meglátta őket így szólt.

- Jaj, mi lesz velük, ezen a macskatanyán! Mindegyiket fel fogják a macskák falni!

- Nem biztos. - szólt Kamilla.

Barbara, először a terülőtuja mellett volt velük, így könnyen be tudtak futni alá, veszedelem esetén. Majd a mályva bokor alatt töltötték az idejüket. Estefelé járt az idő, mikor eleredt az eső. Barbara szépen begyűjtötte őket, és mindegyik kiscsibe alábújt. De olyan ügyesen, hogy egyáltalán nem látszottak ki alóla. Meleg tyúkanyó testével, szárazon tartotta őket. Majd Barbara a közeli borostyán fal mellé húzódott velük, ahol a fal tetején nyújtózkodó sűrű borostyán miatt, teljesen száraz volt a fal töve. S ott érte őket az este, ott aludtak. S ettől fogva, minden este. Másnap Kamilla a borostyán fal közelében szórt ki a kicsiknek kukorica darát. Barbara kicsinyeivel, az udvaron kószált. Etette őket, tanítgatta a kaparászásra, és élelem keresésre. Felfedezték a virágos kerteket, bokrokat. Szépen cseperedtek. Néhány hét múlva, citromsárga tollaik közé, már felnőttes színű, barna tollak is vegyültek. Történt egyszer, hogy véletlenül arra járt Karola, aki egy beteg cica volt. Barbara tyúkanyó észrevette, és úgy odabökött a cicának, hogy szegény Karola, azt sem tudta, hogy hol van, és hanyatt homlok menekülni kezdett. Bizony, Barbara olyan kitűnő anya volt, hogy egy macska sem mert a csibék közelébe menni. A kiscsibék napról napra, nagyobbak lettek. Mígnem egy nap, Barbara, úgy döntött, hogy már elég nagyok, és magukra hagyta őket. Ha a közelébe mentek, elzavarta növendék kicsinyeit.

Volt nagy sírás- rívás. Szegény csibék, elárvultan, kétségbeesetten gubbasztottak a barátcserje bokor egyik ágán. De mit lehetett tenni, az élet ment tovább. A növendék csibék, kezdtek magukhoz térni, és napról napra nyugodtabbak lettek. A biztonságos udvarban maradtak, és soha nem hagyták el egymást. Este a borostyán fal tövébe mentek aludni, úgy, ahogyan az anyukájukkal tették.  S igyekeztek alkalmazni azt, amit az anyukájuktól tanultak. Vagyis keresgélték a bogarakat és gyom magvakat. A csirkékből, mind az ötből, gyönyörű szép, felnőtt baromfi lett. Három tyúk és két kakas. Olyan jól érezték magukat az udvarban, hogy délben, már nem lehetett tőlük etetni a macskákat, mert azon pajkoskodtak, hogy elcsenték a macskáktól az ebédet. Ennek Kamilla véget vetett, kiküldte őket a kertbe a diófa alá. Attól fogva, ott volt az ő ebédjük. Augusztusban, bizony szőlő csipegetésbe kezdtek. Az alsó venyigékről lecsipegették a termést. Kamilla nagyon mérges volt, mert a szőlővel sok munka van, nem csak úgy terem, mint az árokparton a szeder. A szőlőt metszeni kell, a levágott venyigéket összeszedni, nyáron az indákat kötözgetni a lugashoz. Ám nem fogtak ki Kamillán, mert Kamilla addig gondolkodott, míg ki nem találta a megoldást. Kiflis zacskókba csomagolta a szőlőt, amik az alsó ágon csüngtek. Gondolta magában, lehet, hogy az első zápor, zivatar vagy szél elviszi a nagyrészt papírból készült zacskókat, de nem. Bevált! Attól fogva, a tyúkok nem fértek hozzá az ízletes szőlőszemekhez. Sőt, a rigók és darazsak sem. Kamilla, nagyon örült.

Így a kiscsibék gyönyörű felnőtt szárnyasokká váltak. Volt, amelyik Kamillánál maradt, és a ház körül élt, volt amelyik, tovább állt. Felfedező útra indult. S Barbara, a tyúkanyó? Barbarának egyik lába itt, a másik ott. Néha felbukkan, másszor eltűnik. Éli a szabad, boldog tyúkok életét. S ha megéhezik, Kamillára biztosan számíthat, hogy szór neki néhány finom kukorica magot vagy búza szemet.

Igaz történet alapján.