Bazsa Nyuszi Kalandjai: Bazsa Nyuszi és a bűvös esernyő

Bazsa Nyuszi Kalandjai: Bazsa Nyuszi és a bűvös esernyő.

Azt kérditek, hogy ki is Bazsa Nyuszi? Ő nem ám egy odvas fában tanyát verő hosszú bajszú erdei nyuszi, nem is egy káposztán élő, kerti tapsi-hapsi. Ő egy kétéves kislány hosszú fülű, kopott hamvas-sárga szőrű, pihe-puha kabala-nyuszija. Vele van, ha elalszik, ha fáj a fogacskája, ha játszik, ha örül, ha bánatos. Figyeli, vigyáz rá, minden lépését követi, ha sír, ő vigasztalja. Milyen egy megbízható, hűséges nyuszi ez! De vajon miért hívják Bazsának? Senki sem tudja, alighanem csak a kislány maga. Az ő kalandjairól olvashattok most.

Történt egyszer, hogy Bazsa a kerti kisházban rekedt. Kint felejtették. Olyan hirtelen kezdett el esni az eső, hogy a gyerekeket anya csak gyorsan összepakolta és szaladtak is befelé, Bazsa Nyuszi pedig ott maradt a pici széken a kis házikóban. 

„Nem maradhatok itt egész délután egyedül! Valahogy vissza kellene jutnom a házba.” –gondolta. De az eső csak szakadt rendületlenül. Bazsának támadt egy ötlete. A varázstarisznyájába nyúlt és máris előhúzott egy szép, tarka, csíkos esernyőt. Szökellve elindult a macskakővel kirakott kis ösvényen, ami a nagy házhoz vezetett a pázsiton át.

Ahogy ugrándozva lépdelt, egyszer csak azt vette észre, hogy eltűnt a talaj a mancsa alól. Nini, már a levegőben lépdelt! Az esernyő lassan egyre feljebb emelkedett. Mert nem volt az más, mint egy bűvös esernyő!

Lassan himbálódzva már a nyárfa lombját súrolta. Ott Bazsa Nyuszi két rigó fióka csivitelésére lett figyelmes, akik anyjukat várták türelmetlenül, mert már nagyon éhesek voltak. Ahogy meglátták a színes esernyőbe kapaszkodó nyuszit maguk mellett elrepülni, rögtön elhallgattak a meglepetéstől, összehúzták nyakukat és kíváncsian kapkodták kicsi fejüket. „Szép napot kívánok! Ne féljetek tőlem, nem bántalak titeket!” – köszönt rájuk Bazsa és már tovább is lebegett felfelé.

Egyre könnyebbnek érezte magát és az eső is egyre csillapodott. A kitisztult, kék égen úszkált boldogan, amikor egyszer csak egy habos felhőbe ütközött. Egy fiatal felhőfiú volt, aki csodálkozva méregette Bazsát. „Hát te meg miféle furcsa szerzet vagy? Repülsz, de nincs szárnyad, repülő sem vagy, madár sem, hát mit keresel itt közöttünk?” „Nagyon örvendek, Felhő úrfi”- válaszolta Bazsa. „Csak egy nyuszi vagyok, és a bűvös esernyőm reptet. Nagyon szép idefenn. De hol a többi felhő?” „Pihenni mentek. Nagyon kifárasztotta az idősebb felhőket, hogy annyi esőt csavartak ki magukból. Most viszont jön a napsütés. Nézd!” És a Nap kiterítette a sugarait az égen, olyan erősen, hogy Bazsának el kellett bújnia az esernyő árnyékában. De Felhő úrfi újra felhívta a figyelmét valamire. „Oda nézz! Szivárvány!” És valóban, a horizonton felbukkant egy szépséges szivárvány. Ívében vörös, narancssárga, sárga, sárgászöld, zöld, kékeszöld, kék, lila színek követték egymást. „Pattanj a hátamra, odaviszlek!” – szólt a kicsi felhő.  Bazsa elhelyezkedett a habos felhőn, olyan volt, mintha csak fürdőhabban ült volna, és odaúsztak lágyan a szivárványhoz. „Ó, de gyönyörű vagy!” – kiáltotta Bazsa izgatottan és elképzelte, micsoda móka lenne lecsúszni rajta. „Lecsúszhatok a hátadon?” – kérdezte. „Nem bánom”- válaszolta a szivárvány, így hát Bazsa elbúcsúzott Felhő úrfitól, minden szépet és jót kívánva neki, majd az esernyőbe kapaszkodva átugrott a szivárványra és máris csúszott rajta lefelé, nevetve, egyre gyorsabban és gyorsabban, míg meg nem érkezett a másik végéhez. Micsoda élmény volt!

De most már ideje lenne hazamenni, Bazsa Nyuszi! A szivárvány másik végétől nehezebb lesz hazajutni, csak nehogy eltévedj! De a bűvös esernyő szépen vezette Bazsát hazafelé, egyre lejjebb, mígnem kivehető volt a kertjükben a nyárfa, és az udvarban, nini, apa autója. Bazsa még egy alapos pillantást vetett fentről a tájra, hogy magába szívja a látványt, hiszen nem adatik meg minden nap, hogy nyusziként fentről kémlelje a vidéket.

Itt a vége, fuss el véle!