Bendegúz a hűséges kandúr

Bendegúz a hűséges kandúr.

Görbicfalvától egy nagy kőhajításnyira volt Váradi tanár úr tanyája. Váradi tanár úr angol, német tanár volt, és szinkron tolmács. Nagyon sok helyre vitték tolmácsolni, volt mikor néhány hét alatt, három tenger partján is járt. Ámde Váradi tanár úr tanyáján mindig történt valami nagyon vicces is. Mert a tanár úr szerette a gyümölcs fáit, de még jobban az állatait.

Mikor kibontotta szirmait a tavasz, a tanár úr, a szőlő lugas alatt tartotta az óráit. Ilyenkor ott sündörögtek körülötte az állatok is. A kutya a lába mellett feküdt, a macska pedig az asztal melletti széken. Egy tavaszi napon, egy ismerősétől, egy új kiscicát kapott. Elnevezte Bendegúznak. Bendegúz napról napra cseperedett, és játszott Tejbegrízzel, a fehér-barna foltos színű foxival. A tanár úr mókából, katonai rendfokozatokat adott az állatkáinak. Tejbegríz a kutyus már hadnagy volt, házőrzői érdemei elismeréseként. Bendegúz, mivel szaporán fogdosta az egereket és hörcsögöket, főtörzsőrmesteri rangot kapott. A tanár úr, mikor végzett az órájával, kikísérte a diákjait. Fogta Bendegúzt, és ilyenkor a vállára tette. A kiscica lelkesen billegett a tanár úr vállán. S ettől kezdve, Bendegúz, sokszor így közlekedett. Ezt úgy megszokta, hogy sokszor fogta magát, és felmászott a tanár úr vállára. Csakhogy, idő jártával, Bendegúz szép, terebélyes cicává nőtt. S mikor felfelé kapaszkodott, bizony előfordult, hogy belemélyesztette a karmait a tanár úr bőrébe. Ilyenkor a tanár úr fájdalmasan felszisszent, és sokszor bőrkabátot húzott, hogy ne érezze Bendegúz éles karmait. Egy szép téli napon, talán januárban vagy februárban, a tanár úr kiment a kertbe, hogy a gyümölcsfák legalsó ágait visszább metsze, hogy kényelmesebben tudjon közöttük közlekedni. Szép havas volt a táj, a nap hét ágra sütött, olyan, mint amikor öröm kint lenni és dolgozni. Ám Bendegúz sem volt rest, már kezdett is felmászni a tanár úr vállára.

-Ide figyelj Bendegúz, én itt most hajlongok, dolgozok, nem férsz most itt el a vállamon!- szólt a tanár úr.

De Bendegúz tágra nyitotta nagy szemeit, és azzal kérlelte, hogy had mehessen ő is gyümölcsfát metszeni. Mert nincs annál jobb a világon, mint a gazdi vállán ülni. Váradi tanár úr megértette Bendegúz arckifejezését. S így szólt.

-Várj egy kicsit! Eszembe jutott valami.

S bement a házba. Előhozott egy picike, citromsárga hátizsákot, amit még az egyik kis diákja felejtett nála. Váradi tanár úr kinyitotta a hátizsákot, és szépen belehelyezte Bendegúzt. Majd összehúzta a hátizsák száját, mégpedig úgy, hogy csak a cica feje lógott ki a hátizsákból. Majd a hátára vette. Bendegúznak annyira tetszett a hátizsákban való utazás, hogy önfeledt dorombolásba kezdett. Cica testét, a tanár úr hátán melengette.

 Ám arra járt egy férfi, aki autóval megállt, és egy tanyaszomszédot keresett. S meg akarta szólítani a tanár urat, hogy útbaigazítást kérjen. S mikor kérdezősködni kezdett, a tanár úr alig tudott válaszolni, mert mikor a férfi meglátta a tanár urat, akinek egy macska volt a hátizsákjában, választ sem várva, olyan gyorsan eliszkolt a kocsijával, hogy az autógumi alatt csak úgy röpült a hó. Az idegen férfi nem tudta mire vélni a látottakat, s jobbnak látta, ha gyorsan távozik. Váradi tanár úr mosolygott egyet, majd folytatta a kertészkedést, Bendegúz pedig, boldogan dorombolt tovább a hátizsákban.

A mese megtörtént esetet dolgozott fel.