Benett a jegesmedvebocs

Benett a jegesmedvebocs.

Benett a jegesmedvebocs

• Anya! Anya! Olyan meleg van!
• Tudom drága kisfiam, de mindjárt odaérünk!
• És ott végre újra hideg lesz?
• Nem tudom Életem!

Ez a mondat volt az, amit a kismedvebocs a legkevésbé sem akart hallani. Ettől igazán megijedt, mert az ő anyukája mindig mindent tudott! Tudta, hogy mikor kel fel a nap és milyen sokáig marad az égen, hogy aztán hetekig (bizony! Hetekig) újra eltűnjön. Tudta, hogy melyik hal a legfinomabb és tudta, hogy melyik jégtáblára lehet biztosan rálépni, ha nem akartak bajt. Bár az utóbbi hónapokban ezt egyre ritkábban találta el, és szakadtak bele a jeges vízbe. Persze ez nem volt akkora tragédia, hiszen ő tudott és szeretett is úszni, nemhiába - jegesmedvének született! De azt rossz volt látni, hogyan lesz egyre borúsabb, aggodalmasabb az anyukája arca, és hogyan mozog szeretett jégtáblájukon egyre bizonytalanabbul. Hiszen ez volt az otthonuk.

Aztán sokat úsztak. Aztán már jég se volt nagyon! Nem értette! Ő még kicsi medvebocs, de azt ő is tudta, hogy nincs ez rendjén. Hiszen az ő hazájuk a JégVilág – és most eltűnik…..

De miért?

Ezt megkérdezte  anyukájától is, és akkor hallotta ezt először:

• Nem tudom kisfiam! Nem tudom!
• Nem tudod?
• Talán az emberek nem vigyáztak rá eléggé!
• Mire anya? Mire nem vigyáztak?
• Hát a Földre! Erre itt! – mutatott körbe az anyukája – Erre mind! A Földet örökül kapták az őseiktől, ahogy mi is! Vigyázni kell arra, amit kapunk! Vigyázni és megbecsülni! Talán ők ezt elfelejtették, és most a Föld így sír!
• Szomorú! Ez nagyon szomorú! – sóhajtott fel a kicsi bocs – És most mi lesz?
• Nem tudom kisfiam!

Aztán jöttek az emberek! Berakták őket egy nagy autóba, és most mennek! Itt meleg van, sötét és egyre melegebb! De hátha jobb lesz!

Anya is mindig ezt mondja, miközben megsimogatja őt: - Hátha jobb lesz!

A kis medve elaludt!

Nem ébredt fel, amikor zökkenve megálltak, sem akkor, amikor kipakolták őket. Nem ébredt fel csak másnap reggel valami éles hangra:

• Új jövevények! Új jövevények! –visította a hang. – Kik vagytok ti?

A kis medvebocs kinyitotta a szemét, és meglepődött! Felette zöld fák – még sosem látott fákat a hómezőn – ott régen…

Ő egy barlang előtt feküdt, valami hideg kövön.

Megijedt! Hol van anya?

De az anyukája ott aludt bent a barlang hűvösében. Előtte csalogató tó. Belelógatta a lábát. Borzongatóan hűvös volt. Jaj, de jó! Emlékezett, hogy régen milyen jó volt beleugrani a hideg, jeges tengerbe és versenyt úszni a bálnákkal. Bár az utóbbi időben már ők sem jöttek feléjük. Olyan fura volt minden. Azaz olyan más lett.

• Kik vagytok? – hallotta ismét fentről a visító hangot!

Felnézett, és a felette lévő fán, melynek az ágai átnyúltak a barlang fölé, ott ugrált valami fura kis barna állat, hosszú karokkal és vidáman integetett felé. Gondolta válaszol neki:

• Benett vagyok a kis jegesmedvebocs. És te ki vagy?
• Én, Arcsi vagyok a majom. Ti honnan jöttetek ide?
• Az Északi – Sarkról. Volt egy nagy jégtáblánk, csak elolvadt – és itt akaratlanul is sírni kezdett
• Hát ez szomorú! – mondta Arcsi – Én az őserdőből jöttem. Brazíliából. Az én erdőm pedig leégett. Minden. A fák, a bokrok… Mindenki menekült, én is… aztán ide hoztak…

Hallgattak!

• Gyere ide, bemutatlak az anyukámnak! – ő sokat tud mesélni. Még szépeket is! Régen lefekvés előtt mindig mesélt hős jegesmedvékről és villámgyors, vagy éppen táncoló pingvinekről, akik nem felénk éltek.
• Szeretem a meséket! – mondta a kis majom, - De én most nem tudok oda menni!
• Akkor majd én megyek! – mondta hirtelen Benett – azaz majd mi megyünk! Mert még sosem láttam olyan különös állatot, mint te!
• Ó! Te sem tudsz! – nevetett Arcsi
• Miért? – nézett jobban körül Benett, és akkor vette észre, hogy a barlangon és a kis tavacskán túl van valami! Valami rács féle. – Ez egy nagy ketrec? – kérdezte hirtelen.
• Ez egy állatkert!
• Egy mi???
• Egy olyan állatkert, ahova a veszélyeztetett állatokat hozzák, hogy megmentsék őket!
• Veszélyeztetett? – kérdezte értetlenül Benett
• Igen! – magyarázta Arcsi – Állatok, amelyekről már csak nagyon kevés él a Földön.

Benett szomorúan hallgatott. Tehát ő veszélyeztetett. Lehet egyetlen példány a jegesmedvék közül. Hihetetlen gondolat volt, hogy talán sosem lát többet hozzá hasonló állatot. Olyat, mint ő! Hihetetlen és félelmetes!

• De azért ne búsúlj! – rikkantotta a kis majom. Jól megvagyunk itt mi!
• Mi? Kik azok a Mi?
• Hát! Van itt oroszlán, sasmadár, elefánt, tigris, még farkas is. Majd meglátod!
• Meglátom? Hogyan amikor nem tudok innen kimenni, ahogy mondtad!
• Hát! Nappal nem is. Nappal jönnek a gyerekek és megnéznek minket. Alapvetően mind aranyos, és nekünk a legjobb, legszebb arcunkat kell mutatnunk, mert ők azok, akik öröklik ezt a Földet. A gyerekek! Ők azok, akik még változtathatnak, akik javíthatnak, és akiken múlik, hogy ne legyünk itt többen…
• Mert ők öröklik ezt a Földet – ismételte Benett
• Igen! De éjjel nagy buli van! – ugrált Arcsi az ágon vidáman.
• Buli?
• Bizony! Éjjel kinyitjuk a ketreceket.
• Ki tudjuk?
• Persze! Csak az emberek meg ne tudják, mert erősebb zárakat tesznek fel!
• Értem! De miért nem szöktök el?
• És hova mennénk? Nincs erdőm! Ahogy neked sincs jégtáblád.
• Igaz!
• Szóval, - folytatta Arcsi kis szünet után – éjjel kijövünk és beszélgetni gyűlünk a nagy tölgy köré, ott középen! Látod? – és a távolba mutatott.
• Látom. – Benett nagyon figyelt merre mutat Arcsi
• Oda megyünk! – folytatta a majom – és mindenki arról mesél, milyen volt régen! Milyen volt régen az őserdő, a színei, a hangjai, tele madárdallal, vagy milyen volt a füves szavanna antilop haddal.
• Vagy a jégmező sok sok hóval – tette hozzá Benett
• Igen! Úgy van! - helyeselt a majom – Este elmesélheted! Elmeséljük, hogy sohase felejtsük!
• De most megyek! Jönnek a gyerekek! Este találkozunk!

Valóban érkeztek a látogatók.

A kismedve anyukája felébredt és kíváncsian szemlélte őket.

• Mi ez itt? – kérdezte értetlenül
• Állatkert! – mondta Benett – és ők azok, akik örökül kapták a Földet!

Benett kíváncsian nézte a gyerekeket, és azok pedig őt!

Nézte és remélte, hogy ezek a gyerekek majd jobban, és vigyáznak a Földre itt és megbecsülik azt! Köztük őt is!

Őt, a kis jegesmedvét az Északi-Sarkról!