Bölcsességek és érzések Rovarországban


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Mottó:
A tücsök majdnem csótány; de mit tesz egy kis zenei műveltség!
(Georg Petz)
 
Történetünk az Óperencián túl játszódik, ahová évekkel ezelőtt a repülő
varázsszőnyeggel gyakran eljutottunk a kisfiammal esténként, és ahová bárki eljuthat, ak...

Kép forrása: pixabay.com

Mottó:

A tücsök majdnem csótány; de mit tesz egy kis zenei műveltség!

(Georg Petz)

 

Történetünk az Óperencián túl játszódik, ahová évekkel ezelőtt a repülő

varázsszőnyeggel gyakran eljutottunk a kisfiammal esténként, és ahová bárki eljuthat, akinek

lelkében él még a gyermek. Elárulom: mindenkiben élhet, csak hagyni kell szabadon engedni!

Nem szabad hagyni, hogy a kinevettetéstől való félelem ettől visszatartson. Rovarország egy

kis szigete az Óperencián túli világnak. Érdemes tudni róla, hogy itt nem léteznek a biológiai

határok: a csúfnak hitt százlábú feleségül veheti a szépszárnyú lepkét, a mérges darázsnak

lehet szelíd, dolgos méh gyermeke, s minden lakója útlevél nélkül meglátogathatja a kutyát,

macskát, madarakat… Egyszóval: talán egy kicsit hasonlít a Paradicsomhoz, ahol ígéret

szerint a bárány nyugodt szívvel az oroszlán mellé fekhet.

Ebben a Rovarországban élt egyszer egy vörös karcsúhangya, Hanga, és egy tücsökfiú

Tücsök Teofil, akinek apja tücsök, anyja pedig csótány volt - úgy hívták: Rózsacsótány,

mégpedig azért, mert ha tehette volna, még a rózsák illatát is elszívta volna a világ elől, hogy

pénzzé tehesse. Mint ismeretes, a tücsök majdnem csótány, de tud szépen hegedülni, s ez

bizony egészen mássá teszi. A mi Teofilunk ráadásul nemcsak hegedülni, hanem énekelni és

szintetizátorozni is tudott! Fennhangon énekelte esténként Don Perion népszerű számait,

elkápráztatva ezzel még anyját is, amikor az éppen előbújt mások konyhájának padlóréseiből,

csatornáiból, ahonnan – csótányként – munka nélkül próbált élelmet szerezni két kisebb

gyermekének. Mert Teofilt kevésbé szerette, már csak azért is, mert ő régebben egy szintén

zenész tücsöktől született, aki nem tudta az ő másokat károsító életmódját sokáig elviselni, így

keresett egy zenészlakást, ahol meghúzhatta magát, és rátalált a vörös karcsúhangyára is, aki

takarékosságra és munkára buzdította. A csótánynőnek pedig maradt egy csótánytárs, egy

másik városból, Bányacsótány. Az ő neve is találó volt: ahányszor lement a bányába

guberálni, a bányarém boldogan feljött a fényre – azt hitte, váltás van, olyan csúf jószág volt ez a

Bányacsótány ragya heges ábrázatával és gnómra emlékeztető alakjával – na, meg gonoszsága

még csúnyábbá varázsolta. Időközben két gyerekük is született, így a már kiskamasz Teofil

mostohagyermekké lett – na, nem mintha azelőtt példás anyja lett volna... Éldegélt szegény,

nevelte hol az utca, hol anyai öreganyja, Csótánybanya, aki szintén egy élősködő csótány volt,

csak talán egy fokkal mégis gondoskodóbb. Annál is inkább, mert a kis tücsökfi betegeskedett

is sokat, így kiemelt családi pótlék járt utána. A nagybajuszú, jó Cincér doktorhoz ugyan

ritkán vitte, de az Úr Rovarországon is rajta tartotta a szemét: kegyelméből Teofil időközben

teljesen egészséges lett, s már csak mosolyogva mesélt a kedves, kék ruhás Nünüke néniről,

aki nővérként gondjaiba vette, gyakran vigyázott rá. A gyógyszerekben nem ismert tréfát - de kedves szavai

mellett nem is tűnt még az sem annyira keserűnek. S biztonságot jelentett Teofil számára.

Időközben Teofil összebarátkozott édesapja, Tivadar barátnőjével, Hangával is, aki

szorgalmasan gyűjtögetett, hogy ne csak az ő kis Hangya Hermanjának, hanem a

féltestvérnek, a kedves és hálás Teofilnek is mindig jusson vacsora, szeretet és jó szó. A

Hangyavárban vidám dzsenga-meccsek folytak, a két kölyök mesét hallgatott, együtt játszott,

sőt mi több, Teofil próbálta rajzolásra bírni az okos, ám kézügyességi feladatokra lustika

Hangya Hermant – mert ő nemcsak zenélni, hanem rajzolni is imádott. Képek születtek,

gyönyörű képek. Ábrázoltak lovat, autót, növényt, arcot, mindent, ami Teofil eszébe jutott –

egy elképzelt, szép világot. És ezért a szép világért tettek is. Amikor Teofil az őszi szüret

napján egy valódi, hétpettyes katicabogarat látott mászni a sütő ajtaján, mosolyogva szólt a

Hangya Hangának, aki gyengéden megfogta és a szabadba vezette az eltévedt vendéget. S

megbeszélték azt is, hogy bántani a távoli vidékről, véletlenül érkezett harlekin katicákat sem

szabad, inkább helyet kell keresni számukra, hiszen nem tehetnek róla, hogy az otthonuknak

hitt, messzi útra szánt ruhákkal együtt itt kötöttek ki…

Nőtt, nődögélt Teofil, s egyszer eljött a nap, amikor úgy érezte, csak lánnyal lenne

szép az élet. Megismert egy szép és kedves szitakötőlányt, s rögtön bele is szeretett. Szita Rita

árva lány volt, örömmel költözött új barátjához, Teofilhoz. Még az sem zavarta, hogy

Rózsacsótány cselédként bánt vele, és persze árvasági pénzét is sajátjaként kezelte – hiszen

ott volt egy helyes tücsökfiú, aki szerette, akivel együtt énekelhettek és rajzolhattak. Innentől

kezdve Hangya Hangáékat is együtt látogatták, sétáltak az erdőben, még nyaralni is együtt

mentek, megismerhették a messzi tengerpartot –ott volt Tücsök Tivadar is, aki örült fia

boldogságának, Hermi, aki ugyan néha irigykedve nézett Szita Ritára – neki is tetszett – de

mégis hamar elfeledtette vele a játék, hiszen neki még az volt a kedvére való. Tivadar és

Hanga egy zenedobozt ajándékoztak Teofilnek, hogy szép emléke legyen az útról, és sose

veszítse el zenei kedvét se. Rita még a tanulásra is rá tudta venni a művészi tehetségű, de

kiskori szeretethiányánál fogva kissé lusta és vadóc Teofilt, megismertette vele a szerelmet, a

figyelmességet és, úgy tűnt, a hűséget is.

Nem is lett volna semmi baj, ha a szeleburdi Teofil egy szép napon kölcsön nem kérte

volna az öreg Csótánybanya biciklijét, és azt a kapuhoz támasztva ott ne hagyta volna,

miközben Hangát és Hermit az állomásra kísérte. És valaki el nem lopta volna azt az átkozott

kerékpárt. De eltűnt, Csótánybanya pedig követelte, követelte két napig. A harmadik napon

pedig eltette Teofil zenedobozát, amit apjától és Hangától kapott ajándékba. Ha kifizeti a

biciklit, visszakapja – rikácsolt pénzéhesen. Elbúsult szegény Teofil – eddig se sok saját

holmija volt, s amije lehetett volna, most azt is elvették tőle - s Hangától próbált segítséget

kérni – segített volna is ő boldogan, mint már annyiszor, de most, nyaralás után a pénze is

elfogyott, de a türelme is. Felhívta egy harangvirág-telefonon Csótánybanyát, és közölte vele,

hogy szégyellheti magát. Azt vegye el unokájától, amit ő vett neki – de ugye, olyan nem

nagyon volt… Rózsacsótány pedig ezen nagyon felháborodott: hogy mer valaki az ő szegény,

öreg anyjával így beszélni… Kiabált, átkozódott, s mivel a tücsökfiúval már nem bírt, Szita

Ritát kezdte szobafogságban tartani, hogy így fia életét is megkeserítse. Szegény Rita

csendesen tűrt, s hiába kérte Teofil, hogy keljenek útra, költözzenek át együtt Hangáékhoz,

ahol szeretettel várják őket, és a nyugalom lakik, Rita nem mert mozdulni. Teofil nem bírta a

bezártságot, egyre többet járt el hazulról, zavarában és bánatában hangversenyeket adva

erdőnek-mezőnek. Így akaszkodott rá egy szép, de buta és lusta kullancslány, Kíra… A vége

az lett, hogy Szita Rita egy napon összepakolt, és elköltözött a szitakötők otthonába, ahol kap

ennivalót és meleg szobát, amíg fel nem nő.

Teofil – jobb híján – Kullancs Kírával próbált boldog lenni, de élete soha többé nem

lett a régi. Kíra sem tanulni, sem dolgozni, de még párjáról gondoskodni sem szeretett. Tiszta

ruhája akkor volt Teofilnak, ha Hanga mosott rá, enni akkor kapott, ha Hanga bevásárolt és

vacsorával,reggelivel kínálta, mint rég. Kíra ezt el is várta maga számára is – azért volt

kullancs – ráadásul éjszakánként, amikor a féltékenység törpéje haragoszöld szemével leszállt

mellé és gonosz szavakat sziszegett a fülébe, Kíra gyakran éles csáprágójú fekete özvegy

pókká változott, vérző sebeket ejtve a tücsökfiún – aki még félig gyermek volt, persze, hogy

nem felejtette el sem Ritát, sem a körülötte élő szép, s szelídebb lányokat – hogyan is tudta

volna? Időközben kislányuk is született, egy csilingelő hangon daloló kis kabóca, ám ő sem

tudta együtt tartani őket. Kíra elment, a kis Kabóca Klarisszát magával vitte. Teofil szíve

vérzett kislánya után, eleinte nap, mint nap látogatta, és neki is rajzolgatott, amit szeretett.

Azonban Teofil is még a felhőtlen gyermekkor világába tartozott, ahonnan Kíra annak idején

kiszakította. Neki is még önfeledten játszania kellett volna, nem egy ilyen terhet cipelni…

Ráadásul félt is egyedül éjszakánként, azt azonban szégyellte volna, hogy Hanga betakargassa

esténként, mint Hermit… hiszen ő már nagy, ő már apa…!

Így talált rá Csótány Csenge, aki épp olyan buta és igénytelen volt, mint Kullancs

Kíra, s éppúgy jól jött neki az ingyen szoba, ingyen étel… Teofil így nem maradt egyedül

éjszakánként – de ugyan, milyen lány az, aki nem ismerkedik, nem hallgat a fiúval együtt

tücsökzenét, békakoncertet, madárdalt, csak odaköltözik valakihez…? Csöbörből vödörbe

került Teofil, de ezt be nem vallotta volna magának se. Hanga megadott neki mindent, cserébe

csak annyit kért: tanuljon, zenéljen, rajzoljon tovább, ne hagyja elveszni az értékeit, amikkel

az Úr megáldotta! Teofil eleinte útra is kelt, beült a jó illatú, meleg iskolába, de Csenge

mindenhova követte, kint várta a kocsiban, s szúrós tekintetével egyre követelte: jöjjön már

ki! Így maradozott el Teofil először az iskolából, később pedig már Klarisszát sem látogatta –

Csenge azt sem nézte jó szemmel… Teofil eleinte kiállt kislánya mellett, később kezdeti,

minimális ellenállása is megtört. Félt, hogy Csengét is elveszíti; mindegy volt már, hogy rab,

mindegy, hogy szavakkal folyton bántják, mindegy, hogy Csenge még a szobájuk faláról a

díszeket is leszaggatta dühében, ha nem tetszett neki valami; csak egyedül ne maradjon, csak

valaki szeresse, legalább tűnjön úgy, mintha valaki szeretné! Hiszen gyerekkorában is

ugyanattól kapta a jót és a rosszat… Hiszen őt is magára hagyták – talán ez nyomhatta el

szívében a lelkiismeretet, amikor Klarissza hiába sírdogált utána?

Amikor pedig Hanga nem tudta tovább elviselni Csótány Csenge élősködését, még

kevésbé azt, hogy még tönkre is teszi a helyet, ahol lakhatott, és ráadásul mindenkivel

szemtelen is, akkor egy faluvégi tücsöklyukba szorult Teofil. A rajzolást mintha elfelejtette

volna, az iskoláról még a szót is kerüli – mit is tehetne mást? Amikor egy barátja említette,

Csenge rögtön rikácsolni kezdett, hogy Teofilnak ne mondja meg senki, mit csináljon, se

barát, se Hanga… Gyűjtögetni sem tud, ahogyan a hangyáktól elkezdte tanulni, hiszen

Csótány Csengének semmi nem elég és azonnal követel mindent… mi lesz majd, ha nem

lesz?

Hanga azóta békésen éldegél Tücsök Tivadarral és a kis Hanga Hermannal. Hermi már

kezdi elfelejteni a régi időket, amikor Teofil még napi vendég volt, tücsökzenét hallgattak,

együtt játszottak és fürödtek a tengerben. Hanga titokban sokat sír, fáj a szíve Teofilért, mert

tudja, hogy a tücsök nem csótány, hisz a zene, a szép szeretete kiemeli, hiába hitetik el vele,

hogy ő sem több… A sok törődés, amit rá áldozott, értékessé is tette számára a tücsökfiút,

mint a kis hercegnek a rózsáját. Az ad egy ad neki némi vigaszt, ha néha, amikor minden

csendes, meghallja a régi szólamokat egy-egy pillanatra…

Ilyenkor reméli, hogy lesz egy szép folytatása ennek a történetnek, amelyben Tücsök

Teofil rá fog jönni, mit ér egy csótány számára, ha nem tud földi kincseket, drága ruhákat és

szórakozást adni, csak a szívből jövő zenéjét… Talán egy szép napon újra egy egy

zeneszerető tücsökhöz méltó életet fog találni, ami megkülönbözteti a csótányoktól, s ehhez

lesz egy méltó társa is, aki mellett újra megtalálhatja az utat a kislányához, visszakaphatja a

becsületesség érzetét apja és Hanga iránt, s újra a legjobb testvérek lesznek Hermivel is.

Hiszen aki a zenét és a művészetet szereti…

Ollmann Anasztázia, Amatőr író és költő

Szeretem a verseket, novellákat, meséket, mind olvasni, mind írni. Szeretem kiragadni az apró, szép dolgokat. Hiszek a szeretet és a jó győzelmében. "Civilben" háziorvos és belgyógyász vagyok. És egy 2008-as "évjáratú" fiú édesanyja...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!