Busa és a rossz napok

Busa és a rossz napok.

 A busa fejű oroszlánom először idétlenkedve próbált meg jobb kedvre deríteni, majd mikor rájött, hogy ez a napom a rossz napjaim közé tartozik egészen komolyra fordította a szót.

 – Tudod Barbi vannak olyan napok, mint ez is, amikor semmit sem lát jónak az ember. És mivel ez így van az ilyen napok nem is érnek egy lyukas gombot sem. Ezek nem is igazi napok.

 – Hát nekem nagyon is igazinak tűnik – feleltem duzzogva. – Pontosan olyan igazi, mint a többi rossz napom, mikor rossz jegyet kapok.

 – És leszidott érte valaki? – kérdezte behajolva és felpillantva a bánatos, lehajtott fejem alá.

 – Nem, de az nem számít. Egyrészt tudom, hogy anya is szomorú miatta, másrészt engem zavar, hogy butaság miatt kaptam kettest.

 – Hát! – csattant fel. – A kettes az nagyon jó jegy, ami görbül az jó jegy, nemde?

 – Talán felétek, játékoroszlánok felé igen, de nekem nagyon is rossz jegy. És az átlagomat is lerontja.

 – Én azt hittem csak az egyes a rossz jegy, a többi jó – húzta ki a narancssárga, szőrös fejét az arcom alól. – Én örülnék neki, hogy nem egyest kaptam és kész.

 – Ja te busa, hát nem érted, hogy nem jó jegy, hanem rossz és sokat kell dolgoznom érte, hogy kijavítsam! – válaszoltam mérgesen, de nem rá, hanem magamra voltam mérges.

Megsimogattam a buksiját, hogy tudja nem rá haragszom.

 – Jól van, kaptál egy kettest és szomorú vagy miatta. Viszont, ha az egész napodat elrontod, akkor nem csak egy rossz jegyed lesz, hanem egy fölösleges napod is, ami semmire sem jó – kezdett bele az okoskodásba megint.

 – Nekem jó így is ez a nap – válaszoltam. – Ilyen semmire sem valóan.

 – Pedig nagy hibát követsz el, ha nem veszed észre benne a jót is – oktatott tovább az élet nagy bölcsességeiről.

 – És ugyan mi jót kéne benne észrevennem te bölcs mesterem? – incselkedtem vele, mert kíváncsi is kezdtem lenni vajon hogyan próbál meg jobb kedvre deríteni.

 – Nem szidott le anyukád – szúrta oda.

 – Nem. De ez csak azért van, mert tudja, hogy anélkül is rossz napom van és tudja, hogy úgy is haragszom magamra miatta.

 – Nem hinném, hogy azt akarja, hogy rossz napod legyen és haragudj magadra. Szóval miatta nem kell, hogy rossz napod legyen – válaszolta a körmeit vizsgálgatva.

 – Jaj, te busa ne csavard már így ki a dolgokat. Nem érted, hogy engem zavar, hogy nekem rossz! – emeltem ismét fel a hangom mérgesen.

 – De hiszen azért zavar téged, mert azt hiszed, hogy ő haragszik rád vagy szomorú miattad és bizonnyal állíthatom, hogy aki haragszik rád vagy szomorú miattad az nem szokott palacsintát sütni – váltott a tudálékos stílusára, miközben már a lábkörmeit vizsgálgatta.

 És valóban édeskés palacsinta illat kezdett terjengeni a lakásban. Mi a busa fejűvel imádjuk anya palacsintáját és mikor anya hitetlenkedve szokta kérdezni, hogy hogyan bírtam megenni annyi palkót, mindig az oroszlánra fogom.

 – Ki is mehetnénk hozzá segíteni vagy megvárhatjuk, amíg behozza a vége úgyis az lesz, hogy befaljuk az egészet csak nem mindegy, hogy jobb vagy rossz kedvünk lesz-e közben – magyarázott tovább az oroszlánom és már a karján a szőrszálakat vizsgálgatta.

 – Akkor azt hiszi majd, hogy csak a palacsinta miatt megyek ki hozzá – válaszoltam szomorúan, mert arra gondoltam, hogy már rég kimehettem volna hozzá mindegy minek, csak úgy is.

 – Barbi! Bizton állíthatom, hogy te egy problémagyáros vagy. Nem létező problémákat hozol létre a nem létező problémákból. Vagy valami ilyesmi. Anyukád szomorú volt, mert látta, hogy szomorú vagy és most palacsintát süt neked, hogy lásd nem haragszik rád és hogy ne legyél szomorú. És csak akkor nem lesz ő sem szomorú, ha kimész hozzá.

 – Az nem olyan egyszerű te busa. Akkor azt hiszi majd, hogy nem is zavar a kettes.

 – Hát én megőrülök – kiabált fel és arcát a mancsaiba temette. – Szóval megint te akarod tudni, hogy mit gondol anyukád, ahelyett, hogy hagynád, hogy azt gondoljon, amit csak akar. Nem sütne egy palacsintát sem, ha tudná, hogy nem zavar a kettes. Azért süti te mezsüge, hogy ne a kettessel foglalkozz, hanem a palacsintával és jobb napod legyen, mert ő is tudja, hogy a rossz napok semmire sem valóak. Semmit sem érnek. Szóval nyomás kifelé a konyhába barátném, mielőtt elkészülnek és kihűlnek a palacsinták – utasított és igazából már én is nagyon szerettem volna kimenni hozzá. És persze a palacsintákhoz.

 A busa oroszlánom még egyszer bólintott biztatóan, majd a hónom alá kaptam és kimentem a szobámból. Anya nevetve fogadott miközben az utolsó palacsintát csúsztatta az üveg tálba.

 – Ne vágj már ilyen fancsali képet, mert mindjárt megszomorodok én is – mondta miközben elém jött és átölelt. Leguggolt elém és megsimogatta az arcomat és a busa fejűt is.

 – Palacsintázás után megnézünk valami jó mesét és mára hagyjuk a tanulást, majd holnap szombaton csinálunk néhány szorgalmit együtt, hátha kapsz rá ötöst és akkor ki is van javítva az a fránya kettes – bíztatott és ez az egész nagyon is jó tervnek tűnt. Az oroszlánom finoman az oldalamba bökött és mikor anya elfordult azt mondta

 – Ugye mondtam te dinka, nincs itt semmi baj.

Miután bepalacsintáztunk és leültünk a tévé elé már kizárólag csak az bántott, hogy a szobámba kuksoltam egész délután elrontva ezzel a saját napomat.

Ennek a vattával bélelt oroszlánnak megint igaza volt.

Nemhiába ő az én kedvenc plüssállatom.