Busa, Mackó és a nyaralás

Busa, Mackó és a nyaralás.

 Busa és Micimackó sehogyan sem fértek be a pingvines, gurulós bőröndömbe, bárhogyan is erőltettem. Hol a busa fejűt, hol Micimackót tettem alulra majd felülre végül oldalra, de a táska tetejét lehetetlen volt becsukni miattunk. A cuccaimat pedig mégsem hagyhattam otthon. Felválta nyögdécseltek szegények, ahogyan tuszkoltam őket egyre erősebben, végül feladtam.

 – Attól tartok, hogy valamelyikötöknek itthon kell maradnia – mondtam lerogyva az ágy szélére.

 – Arról szó sem lehet barátném – tiltakozott Busa és máris bemászott a kis bőröndbe kutakodni.

 – Vagy mindketten megyünk, vagy egyikünk sem – közölte miközben furakodni kezdett a holmik között.

 – Erre például mi szükséged van? – bányászott ki belőle egy sálat. – Ha jól tudom nyaralni megyünk és nyáron nem kell sál a tengerpartra.

 – Ez nem egy egyszerű sál te butus, ez a szerencse sálam. Aputól kaptam. Sehová sem megyek nélküle. Legalábbis nyaralni biztos nem.

Busa ismét belefúrta magát a holmim közé és laza mozdulattal kidobta a piperetáskám a padlóra.

 – Megkérdezhetem ebben például mi százhúsz kiló?

Micimackó is érdeklődve fordult felém, de úgy láttam a civakodást inkább kettőnkre hagyná a busa fejűvel.

 – Pf, mi? Na mi, hát, amire szükségem lehet a tengerparton – válaszoltam ingerültem. Nem értettem mit nem lehet azon megérteni, hogy az embernek szüksége van a dolgaira akárhová is megy.

 – Jó, de mi van benne, hogy ilyen nehéz.

 – Hát kézkrém, meg naptej a tükröm – kezdtem el a felsorolást – és a hajkeféim és minden, ami csak kellhet, szájvíz ilyesmi.

Busa a földre csüccsent és elkezdte kiszórni belőle az üvegcséket és tubusokat és tárgyakat és ahogyan én láttam Micimackó szemei egyre jobban kikerekedtek a látványtól, legfőképp mikor egy tekercs wc papír is előkerült.

 – Nos barátném. Mit gondolsz, nem lesz wc papír a hotelben ahová megyünk? – kérdezte tudálékosan.

 – Előfordulhat – válaszoltam és kezembe vettem néhány dolgot, hogy megnézzem egyáltalán miket szórtam bele a hasas piperetáskába. Volt ott toalett ülőke tisztító kendő, fogselyem, kézfertőtlenítő, körömgomba ápoló kenőcs, három különböző hajkefe, hónaljstift és csak most kezdtem rájönni, hogy valószínűleg egy kicsit túl sok mindent pakoltam bele hírtelen felindulásból. Busa és mackó türelmesen várták, amíg átnézzem a dolgokat, majd reményteljesen pillantottak rám mikor abbahagytam végre a leltározást.

 – Na jó. Néhány dolgot kiszortírozhatunk belőle – mondtam és mélységes megkönnyebbülést láttam az arcukon.

 Elkezdetem félrerakni a tényleg nem létfontosságú dolgokat és mire végeztem a piperetáska laposan, soványan feküdt a lábamnál. A földre kipakolt fölösleget egy átkaroló mozdulattal félrehúztam a bőröndöm mellől. Micimackó reménykedve nézett rám és megkérdezte.

 – És mi lesz az alvós párnáddal? Azt is tényleg hozni akarod?

A párnám a táska jó nagy részét elfoglalta és mivel a lávalámpám is mellette volt tekintélyes helyet birtokoltak az amúgy is szűkös pingvines bőröndből.

 – Nem hiszem, hogy tudok nélkülük aludni – mondtam és tényleg nehezen tudtam elképzelni a lefekvést a megszokott cuccaim nélkül.

 Micimackó hozzáért a kezemhez és mikor ránéztem azt kérdezte – És nélkülünk?

Ez fogós kérdés volt.

Nem. Nem tudtam elképzelni a nyaralást és az alvást nélkülük. Döntenem kellett. Kihúztam hát a párnát a bőröndből és az arcomhoz szorítottam. Olyan jó volt belefurakodni mindig és annyira rossz itthon hagyni.

Apu hangját hallottam a nappaliból.

 – Barbi! Elkészültél már? Lassan indulnunk kell. Hozd a táskádat légyszíves. És ne legyen százhúsz kiló, ha kérhetném!

Ezt mintha már hallottam volna ma valakitől. Gyorsan átgondoltam a helyzetet miközben a két reménykedő arcocskába néztem és a párnát majd a lámpámat is feltettem az ágyamra. A két fenevad nyomban megörült és mire apu benyitott a szobámba már bele is másztak a bőröndömbe.

 – Hm. Látom végül sikerült bepakolnod – nézett mosolyogva a kuplerájra, ami a bőrönd mellett hevert a földön.

 – Jobb lesz, ha anya nem látja mit hagysz a szobádban – mosolygott tovább és behúzta a zipzárt és a kerekeire állította a táskámat.

 – Nos kisasszony! Készen állsz a kalandra? – kérdezte miközben magához húzott és puszit nyomott a fejem búbjára.

 – Készen apa – válaszoltam és fojtott kuncogást hallottam a táskából.

 – Itt minden oké szívem – kiabálta előrefele apa, miközben kinyomultunk a szobámból.

 – Ablak becsukva, redőny lehúzva, ágy beágyazva, villany lekapcsolva – sorolta és hátra fordulva rám kacsintott, hogy jelezze nehogy megszólaljak a kupit illetően. Igen. Anyát ismerve, akkor még egy fél órát várnunk kellett volna amíg rendet rak.

 Szerintem anyu érezte, hogy valami nincs teljesen rendben, mert kicsit túl hosszan bámúlta az ajtómat, amit apa olyan szorosan és gyorsan csukott be mögöttünk.

 – Akkor rendben. Részemről indulhatunk – mondta végül és megpróbált apa szemébe nézni, aki viszont sietősen elkezdett kitessékelni minket az ajtón és még véletlenül sem fordult anya felé.

 Horvátország gyönyörű volt. A hotel a tengerparton a kis városka az éttermek az éjszakai nyüzsgés. Hol mackót, hol az oroszlánt hagytam el egy padon vagy széken vagy a vidámparkban. Szerencsére mindig megtaláltuk őket és apa a vége felé már teljesen felvállalta, hogy vigyáz rájuk. Együtt vigasztaltak mikor leégett az arcom és a vállam és apu vastagon bekente tejföllel a bőröm. Busa később azon élcelődött, hogy túróscsusza szagom van és vidáman kenegették mackóval a hátamon a fehér trutyit én pedig nagyon haragudtam magamra, amiért levettem a pólómat, pedig anya százszor elmondta, hogy ne tegyem. Másnapra viszont csodák-csodája már nem fájt a hátamon a bőr.

 Csodálatos tíz nap volt. Hazainduláskor újra szembesülnöm kellet vele, hogy nincs hely a barátaimnak a táskámban, mert annyi mindent vásároltam össze a nyaralás alatt. Apa látta a kényes helyzetet és leszaladt az egyik bazárba vett nekem egy kis vállra akasztható sporttáskát. Persze mackó és a busa fejű abban akartak hazautazni nem pedig a szoros, sötét bőröndben, így hát ők és még néhány holmi az új táskámba került, amit a hazaút közben magam mellett tartottam a hátsó ülésen.

 Hatalmasakat aludtam a hotel kanapéján és néha anyuék között is. Nem is hiányzott a párnám és a lámpám, viszont Busa és Micimackó nélkül nagyon rosszul éreztem volna magam. Tíz nap menyország volt, amire örökre emlékezni fogunk mindannyian. Úristen, de jó, hogy elvittem barátaimat!

Sok estén nézegettük a bolond fényképeket és nevettünk magunkon mackóval és az oroszlánnal.

Életem legszebb nyara volt. Azt hiszem igazából minden, de minden csuda szép volt, de utólag visszagondolva a legjobb az volt az egészben, hogy együtt voltunk.

Anyu, Apu én és persze a két jóbarát.