Cicakalandok_2.: Hékás és Pajtás fogságban

Cicakalandok_2.: Hékás és Pajtás fogságban.

Hékás és Pajtás fogságban

– Na ti világ csavargói! Hát szabad ilyet csinálni?! – dorgálta a két cicáját Jocó, miközben egy lavór vízben tisztára mosta a cicapraclikat.

– Ugye mondtam neked, hogy a világ a házon kívül van. Majd legközelebb bejárjuk a másik felét is – nyávogta Hékás Pajtásnak. – Remélem, most már bemehetünk a házunkba egy kicsit pihenni.

De nem a házba vitte őket Jocó, hanem a tornácra hozta ki a két cicakosarat.

– Amíg nem száradtok meg, nem jöhettek be! –, de cserébe hoztam egy kis extratápot – azzal a cicák elé tett egy tálka ennivalót.

Egy gyors táplálkozás és egy rövid szunyókálás után a két cicának ismét mehetnékje támadt.

– Most induljunk az utca felé! Aztán ha körbejárjuk a világnak azt a felét is, majd a kert felől hazajövünk – okoskodott Hékás.

Pajtás, mint mindig, most is engedelmesen követte testvérét. Igen ám, de az utcai kaput zárva találták, meg a kerítésnél sem volt semmilyen átjárási lehetőség.

– Nézzünk szét az udvarunkban! Hátha van másik kijárat is a nagyvilág felé – javasolta Pajtás, azzal elindultak a ház körüli első udvar felfedezésére.

– Itt egy ajtó, lehet, hogy ez is az utcára vezet – léptek be a fáskamra nyitva hagyott ajtaján. – Ez nem olyan szép zöld, mint a kerti fele a világnak… – nyávogták szinte egyszerre.

Igen ám, de visszaút nem volt, mert Erzsi mama a kertből jövet becsukta a fáskamra ajtaját. A hirtelen jött sötétség megijesztette a két cicát.

– Maradj mindig mellettem, Pajtás! – bátorította Hékás a társát.

Néhány perc után a szemük hozzászokott a sötétséghez, na meg a csukott ablakon is beszűrődött egy kis fény. Így már nem is volt olyan ijesztő ez a hely.

– Pszt, Pajti! Itt van még valaki rajtunk kívül. Karmokat kiengedni, ha kell megvédjük magunkat! – adta ki az utasítást a harcias cica.

De semmi támadó nem közelített hozzájuk, csak halk, cincogó hangokat hallottak, ahogy körbe kémleltek. Mivel még nem jártak itt, nem tudhatták, hogy Egér Elemérék otthonába hatoltak be. Bezzeg az egerek! Ők rögtön megérezték, hogy az ősellenség érkezett hozzájuk.

Menekülőre fogták a dolgot, mindenki futott, amerre látott. Egon, a legfiatalabb egérke, azonban nagyon kíváncsi volt, ezért csak egy fahasáb mögé bújt, hiába hívogatták a többiek a farakás mögötti biztonságos búvóhelyükre. Ahogy ők nevezték – a családi bungiba.

A cicák közben csak körbe-körbe tekintgettek, nem tudták, kitől jönnek ezek a vékony hangocskák. Egon hamar kitalálta, hogy ezek a macskák még nem találkoztak egérrel. Összeszedte minden bátorságát és előmerészkedett.

A két kis kandúr érdeklődve figyelte a feléjük közelítő kisegeret. Nem tudták eldönteni, hogy féljenek, meneküljenek vagy szóba álljanak ezzel a kis szürke állattal. Rájött erre Egon is, ezért megszólította Hékásékat:

– Ne féljetek tőlem, nem bántalak benneteket, bár megtehetném… Csak beszélgetni akarok veletek a kamrán túli világról.

A cicák is megbátorodtak a megnyugtató cincogástól, és hangos nyávogásba kezdve meséltek délelőtti világjáró körútjukról.

– Inkább arról meséljetek, hogy a házban hol van az éléskamra és hogyan lehet oda bejutni! – kérte Egon.

Hékásék erről nem tudtak mesélni, mivel ők szobacicák voltak és az ennivalót is mindig a szobában tálalta nekik Jocó.

Egon kissé csalódottan mutatta meg a fáskamra minden zugát a cicáknak. Persze a családi bungiról hallgatott, meg az ott bújkáló családjáról is. Mesélt viszont Diniről, a denevérről, aki most is fejjel lefelé függeszkedve aludt az egyik farakás tetejénél.  

Egon azt is elmesélte, hogyan szoktak este magot csenni a tyúkok eleségéből. De nagyon kérte a cicákat, hogy erről Gyuri kakasnak ne szóljanak, mert még bajuk lehet belőle. Megmutatott néhány vészkijáratot is, de azokon a cicák nem fértek ki. Egyre panaszosabban kezdtek nyávogni, mert attól féltek, hogy sosem szabadulnak ki innen. De szerencséjük volt, mert Erzsi néni éppen az udvaron teregetett, így felfigyelt a fáskamra felől hallható panaszos hangokra. Ahogy kinyitotta az ajtót, rögtön megpillantotta a két tekergő kiscicát.

– Na most aztán mars a házba be! Szobafogság egy hétre! Majd megtanuljátok, hogyan kell a macskáknak viselkedni.

Hékás és Pajtás most egyáltalán nem bánta, hogy a gazdaasszony zsörtölődik, örültek, hogy visszakerülhetnek a kényelmes benti életükbe.