A körhinta lovai_11. fejezet: Elterelő hadmozdulatok.

11. Elterelő hadmozdulatok

Elsőként a falovakká varázsolt pónikat hordták be a nagy raktárépület egyik eldugott szegletébe. Egy nagy ponyvát kerítettek, az alá rejtették őket. Utána lázasan nekikezdtek az újabb plakátgyártásnak. Ábris írta, amit Karoláék diktáltak neki.

Az első plakátot a körhinta mellett helyezték el, a többit a már bevált módon kerékpárral vitték a környékre, ahol a fák törzsére, kerítésekre, villanyoszlopokra tűzték ki irományukat. Jutott a plakátból Pankáék kerítésére és a városszéli Széna téri iskola kapujára is.

Hédi néni a másodikosok tanító nénije éppen akkor lépett ki az iskolából, amikor Ábris tovakerekezett. Szörnyülködve olvasta a feliratot, és nem tudott úrrá lenni a rátörő javítási kényszeren. Előkapta piros tollát és erőteljes vonásokkal aláhúzta a förtelmes helyesírási hibákat.

Noella közben felébredt, gyorsan felöltözött, evett egy keveset, aztán indult a pónikhoz. Nyugtalan álomképei még most is a szeme előtt lebegtek. Aggodalommal közelített a karám felé. Nem értette, miért tátong üresen, még az ajtaja is nyitva volt. „Csak nem szöktek meg az éjjel?” – ez volt az első gondolata. A földet vizsgálgatta, de nem látott a karámból kifele tartó patanyomokat. „De akkor hová lettek?” töpregett. „Anya biztosan tudja” – indult ezzel a gondolattal anyukája felé. Karola már felkészült a kérdésre, tartotta magát a megbeszéltekhez.

– Tudod, drágám nem akartalak elszomorítani, ezért nem mondtam el neked, hogy Celesztin visszakérte a pónikat, mert eladta őket egy másik cirkusznak. Éjjel jöttek el a lovakért, jobbnak láttam, ha nem ébresztelek fel emiatt.

Noella szóhoz sem jutott, akkora fájdalmat érzett, mert most aztán végleg elveszítette hűséges pajtásait, a pónikat. Még mindig hitetlenkedve, sírva ment a körhintához, ami üresen árválkodott a lovak nélkül. Csak egy kerítésre tűzött feliraton akadt meg a szeme a hinta mellett.

„Mi ez a borzalom?” – háborodott fel. Noella jó tanuló volt, rögtön észrevette, hogy mennyi hibát követett el a plakát készítője. „De mi lehet az a technikai szünet?” „Ennek a végére kell járni!” – gondolta magában. Először Helén nénihez ment, majd Ábrishoz. Mind a ketten ugyanazt adták elő, mint az anyukája. Így kénytelen-kelletlen elhitte, hogy a lovak tulajdonosa az éjszaka leple alatt elvitte a pónikat. Mintha az eddigi élete egy pillanat alatt darabokra tört volna. Amióta az eszét tudta, mindig a lovak közelében élt, el sem bírta képzelni, hogyan lesz ezután. Bánatával inkább egyedül akart maradni, ezért megkérte anyukáját, engedje el biciklizni egy kicsit a környékre. Karola megígértette vele, hogy nem megy messzire és csak egy órácskát lesz távol. Előhozta a biciklijét, felült rá és elindult. A múltkor megismert úton tekert, hamarosan Pankáék farmjához ért. Megállt a kerítésre tűzött plakát előtt. Szégyenkezve olvasta a hibáktól hemzsegő feliratot. Egyszer csak Panka szöszi feje bukkant fel a kerítés lécei között. Ő is észrevette a plakátot, így hát kijött az útra, hogy jobban láthassa.

– Na, ezt a plakátkészítőt sem Hédi néni tanította a helyesírásra! Ugye te is észrevetted a hibákat, Noella? Javítsuk ki! Gyere be, hozd a biciklidet is! Ide a fához letámaszthatod. A szüleimnek már meséltem rólad, megengedték, hogy elhívjalak hozzánk és barátnők is lehetünk, ha akarod – csacsogta levegőt alig véve Panka.