A körhinta lovai_2. fejezet: A változás előszele, 3. fejezet: Az utazás.

2. A változás előszele

A rikácsoló női hangot aztán követte egy zsörtölődő férfihang is. Noella fülelt és már tudta, ki van a lakókocsijukban – Kadabra Ábris, a kétbalkezes bűvész volt a vendég. A két cirkuszi művész felváltva elégedetlenkedett, szitkozódott.

– Még hogy én tönkreteszem az egész műsort? Azért, mert a kalapból a nyúl helyett egy béka bújt elő? Vagy, mert egyszer-kétszer belesültem a varázsigékbe? Hát ki tudja megjegyezni azokat a bonyolult mondókákat! Nem vagyok én Táltos Tódor! Különben is annak idején hiányoztam, amikor a legfőbb igéket tanultuk az artistaképzőben.

Ábris és Karola iskolatársak voltak, barátságuk még gyermekkorukból eredt. Mindig jól megértették egymást, főleg ha valakinek borsot akartak törni az orra alá. Hintás Helénnel kiegészülve ők voltak valaha az iskola rémei. Úgy emlegették őket, mint a „Rosszcsont-trió”. Helént aztán messze vetette a sorsa. Egy távoli település vidámparkjában kezdett dolgozni, mint körhintás és bohóc.

– Nagyon meg fogja még bánni ez a Celesztin direktor, hogy szélnek ereszt bennünket. Az én drága közönségem biztosan nem fog többé eljönni a cirkuszába, ha a lovas számomat már nem csodálhatják meg – fűzte hozzá sértődötten Karola. – Bosszút állunk, amiért mennünk kell.

Noella bátortalanul nyitott be a kocsiba, anyja rögtön ráförmedt.

– Hol csavarogtál, te haszontalan leány! Megint azokat az átkozott pónikat kényeztetted? Azért nem akarnak nekem szót fogadni. Na de majd megtanulják, hogy kinek kell engedelmeskedni! Különben is kezdheted a csomagolást, holnap odébbállunk.

3. Az utazás

Az egész este rakodással tellett. Hosszú évek óta éltek itt, az abrakosfalvi vásártéren, a lakókocsijukban. Noella nem is emlékezett más lakóhelyre, neki itt volt az otthona. A cirkuszsátornak remek helye volt a városka szélén, az erre utazók közül sokan vettek jegyet az előadásokra. Mindig bőven volt közönség, szívesen jöttek Noella iskolatársai is. A városi iskolában most fejezte be a második osztályt, igen jól érezte ott magát. Szomorúan gondolt arra, hogy holnaptól már nem lesz a Lucerna utcai iskola tanulója. Lassan álomba sírta magát, Éjfél körül arra ébredt, hogy Kadabra Ábris és Karola pusmog a kocsi ajtajában. Nem értette, miről folyik a diskurzus, így hamarosan ismét az igazak álmát aludta.

Halk zötyögésre ébredt, és csodálkozva látta, hogy már úton vannak. Arra gondolt, hogy el sem tudott búcsúzni a póniktól, ettől aztán elpityeredett. Karola egyenletesen nyomta a gázpedált, mikor odakucorodott mellé. Az anyja valami jó reggelt-félét motyogott, mire ő elsírta a bánatát, elpanaszolta, hogy mennyire hiányoznak neki már most a lovacskák.

– Ne bőgj, inkább mássz hátra és nézz ki az ablakon!

Noella eddig csak előre nézett, és azt látta, hogy Kadabra Ábris lakókocsiját követi az övék. Tehát vele szöknek az abrakosfalvi Celesztin Cirkuszból. Mert abban biztos volt, hogy valami nem stimmel a hirtelen távozásuk körül. Mikor a hátsó ablakon kinézett, egy nagy utánfutót látott a kocsijukhoz kapcsolva, rajta egymás mellett álldogáltak a pónik, mind a nyolcan. Ezt már végképp nem értette, hiszen tudta, hogy a lovaknak Celesztin, a cirkuszigazgató a gazdájuk, anyukája csak az idomárjuk.

– Tudod, Celesztin jobbnak látta, ha velem jönnek a lovak, mivel évek óta én dolgoztam velük. Így aztán felpakoltuk őket az utánfutóra és együtt megyünk az új táborhelyünkre.

Közben a lovak is észrevették a hátsó ablakon kukucskáló kislányt, és örömteli hangokkal, bólogatással üdvözölték az újra vidám Noellát. Az órákig tartó zötykölődés után végre megálltak.

– Megérkeztünk! Zablakán vagyunk, ez az új táborhelyünk. Holnap majd megkeressük az itteni iskolát és beiratkozol – fordult Karola a lányához.