Tüskés barátok

Tüskés barátok.

Tüskés barátok

A kiserdő közepén éldegélt családjával Szurka, a kíváncsi sünkölyök. Szülei mindig azt kérték tőle és testvéreitől is, hogy maradjanak a vadkörtefájuk közelében, mivel ennek tövében volt az otthonuk, meg itt mindig találtak maguknak finom ennivalót.

Egy kellemes nyári reggelen aztán Szurka úgy döntött, hogy egy nagyobb kirándulásra vállalkozik, mert az erdő szélénél kezdődő mező állatait és növényeit szerette volna megismerni. Engedélyt persze nem kért a mamájától, a testvéreinek azt füllentette, hogy a pockokkal van egy kis megbeszélnivalója. De nem hozzájuk indult, hanem Gyöngyöshöz, a barátjához.

Gyöngyös el is vállalta, hogy elvezeti a mezőhöz, aztán ott megvárja, amíg felfedezi a mezei állatokat és növényeket a kis süni.

– Mindig csak figyeld, hogy merre röppenek! Ne félj, amíg engem látsz, nem fogsz eltévedni! – biztatta tüskés barátját a gyöngybagoly.

Gyöngyösnek elég sok pihenőt kellett tartani, mert Szurka a rövidebb, kényelmes sétákhoz volt szokva.

Az erdő széléhez közeledve finom illatokra figyelt fel Szurka. Rózsaszín virágaival integetett felé Rózsika, a vadrózsabokor.

– Erre, erre, kis tüskés jószág! Még nem járt nálam hozzád hasonló állatka. Ki vagy te? Azt látom, hogy neked is sok szép tüskéd van, akárcsak nekem.

Szurka illendően bemutatkozott, mindent elmesélt Rózsikának a sünök életéről. A vadrózsabokor örült, hogy ennyi mindent megtudott a sünökről. Megígérte Szurkának, hogy majd ősszel megkínálja finom csipkebogyóval. Csak jöjjenek érte a családdal, mivel ő nem mozdulhat a helyéről.

Szurka is örült Rózsikának, hiszen az erdőben más tüskés élőlénnyel nem találkozott még. Komótosan bandukolt a mezőn. Figyelte a döngicsélő méheket, a körülötte röpködő pillangókat. Egyszer csak pityergő hangokra lett figyelmes a süni.

– Ki szomorkodik ezen a csodaszép mezőn? – forgatta fejét Szurka.

– Itt vagyunk… Erre gyere! – integetett felé egy csoport lila virágú bogáncs.

Szurka örömmel állapította meg, hogy egy újabb tüskés élőlénnyel ismerkedhet meg. A legidősebb bogáncs elmondta, hogy ők itt élnek, és azért olyan szomorúak, mert a tüskés leveleik miatt nem szívesen állnak meg velük beszélgetni az erre járó állatok.

– Nézzetek meg engem! Nekem csupa tüske a hátam, de még senkit sem zavart ez az erdőben. Az előbb beszélgettem egy vadrózsabokorral. Neki is sok tüske borította az ágait, leveleit. A virágai szép rózsaszínűek voltak. De a ti virágaitok is csodálatosak. Az erdőben nincs ilyen szépséges lila növény, mint ti vagytok. Ne szomorkodjatok, sokan megirigyelnék a színeteket, ha látnának benneteket!

– De jó veled beszélgetni! Hozzánk ritkán jön látogató. Ősszel szokott erre pörögni egy távoli rokonunk, az ördögszekér. Ő is mesél nekünk sok érdekeset. Tőle tudjuk, hogy egy öreg rokonunk, a takácsmácsonya is ezen a mezőn lakik. Kár, hogy nem tudunk vele néha beszélgetni. Lehet, hogy őt is kerülik a tüskéi miatt?!

– Megígérem, hogy meglátogatom a takácsmácsonyát és átadom neki a jókívánságaitokat. Ha szeretnétek, máskor is eljövök hozzátok beszélgetni. Mesélek nektek az erdő állatairól és növényeiről.

A bogáncsok boldogan búcsúztak a sünitől. Biztosították arról, hogy mindig szívesen látják. Köszönetképpen pedig néhány lila bogáncsvirágot ejtettek Szurka hátára. Aztán útba igazították, hogy odataláljon a takácsmácsonyához.

Nem is kellett sokat gyalogolnia, meg is érkezett egy magas, szúrós szárú, nagy növény tövéhez. Az morogva fogadta a süni köszönését, nem szokott hozzá a látogatókhoz. Mindjárt megenyhült, amikor Szurka átadta a bogáncsok üdvözletét. Tudott róluk, mert nála is járt ősszel az ördögszekér, a mezei hírhozó.

– Örülök, hogy eljöttél hozzám, Szurka! Gyere máskor is, vidd magaddal azt a lepottyant virágomat!

Szurka a magasba pillantva észrevette Gyöngyöst. A bagoly már türelmetlenül jelezte neki, hogy indulniuk kell, hogy sötétedés előtt hazaérjenek. A süni így időben otthon volt. Fáradtan kucorodott le a vadkörtefa tövébe, így várta haza szüleit.

– Hogy telt a napod, Szurka? – tudakolta sünpapa.

– Ó, hát én egész nap a pockoknál voltam… – lódította Szurka.

– Érdekes, még sosem jöttél így haza tőlük. Tele van a hátad mindenféle idegen lila virágokkal. Biztos, hogy a pockoknál töltötted a napot?! – nézett mérgesen a fiára sünmama.

Erre aztán töredelmesen bevallotta Szurka, hogy merre járt és kikkel barátkozott össze. A szülei megszidták, amiért elcsavargott. Csak akkor nyugodtak, meg, mikor kiderült, hogy Gyöngyös végig vele volt, és vigyázott rá, hogy el ne tévedjen.

Miután a szülők megtisztították Szurka hátát a bogáncsvirágoktól, figyelmesen meghallgatták gyermekük élménybeszámolóját. A csipkebogyóról már hallottak a szülők, ezért megígérték gyermekeiknek, hogy ősszel egy közös kirándulást tesznek Rózsikához, és egy jót falatoznak a piros bogyókból.