Kisgazdik és kedvenceik/Vöric kalandjai_13. fejezet.: Egerészés Kormossal


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    már
  • 12

– Nyugodjál meg, Emikém! Nem köthetjük meg Vöricet. Ő egy macska és szüksége van a szabad mozgásra. Meglásd, előbb-utóbb megint visszajön hozzád! Már tudja, hogy itt szeretetet kap, ezért nemsokára viszontlátod – nyugtatgatta a sírdogáló kislányt az ...

Kép forrása: mesterséges intelligencia által generált kép

– Nyugodjál meg, Emikém! Nem köthetjük meg Vöricet. Ő egy macska és szüksége van a szabad mozgásra. Meglásd, előbb-utóbb megint visszajön hozzád! Már tudja, hogy itt szeretetet kap, ezért nemsokára viszontlátod – nyugtatgatta a sírdogáló kislányt az anyukája.

Reggel ugyanis hűlt helyét találta a cicának Emi, amikor a reggelijét akarta felszolgálni neki. Rémülten szaladt be elújságolni, hogy elszökött a macska. Hogy hol tudott kimenni az utcára, arra nem jöttek rá. A kapun biztosan nem, mert apa – okulva a tegnapiakból – most gondosan bezárta azt.

Eközben a kíváncsi Vöric újra a játszótér felé vette útját. Bízott benne, hogy megint találkozik a tegnap megismert cicákkal. Hiába bántak vele nagyon kedvesen Emiék, azért hiányzott neki a macskatársaság.

Nem sokáig kellett várakoznia, hamarosan megpillantott az egyik bokor aljában egy fekete farkincát. „Ez biztosan Kormos lesz” – reménykedett némán. Csakugyan ő volt, de most a testvére nélkül.

– Tudod, Füstös ma mást tervezett, nem akart velem eljönni egerészni. De te elkísérhetsz, ha van kedved.

Persze, hogy volt, hiszen még sohasem egerészett. Anyukája még nem tartotta szükségesnek megtanítani erre a tudományra.

– Mindig gyere mögöttem, és csináld azt, amit én! – kérte a fekete macska a vöröset, azzal már el is indult a játszótér vége felé.

A szélső bokrok után, amerre csak ellátott a kiscica, hömpölygő zöld füvet látott.

– De szép zöld fű! – nyivákolta el magát csodálkozva.

– Ez nem fű, hanem egy búzatábla – magyarázta neki Kormos. – Nagyon figyelj, mert ha eltévedsz, innen aztán nem találsz ki!

„Ennél jobban már úgysem tudok eltévedni” – gondolta magában Vöric, de azért le nem vette a szemét a zöldellő búza fölé emelkedő fekete fülekről és farkincáról. A búzafű susogásán és a bogarak zümmögésén túl valami új hangra figyelt fel Vöric, egy cérnavékony hangocska irányába lopakodtak Kormossal az élen. A fekete cica megtorpant, szinte szoborrá merevedett. Vöric mindenben utánozta őt. Ekkor egy hirtelen mozdulattal a földre csapott Kormos az egyik mellső mancsával, és már a fogai között lógott egy apró, szürke állatka. Egy halk reccsenés, egy vékony sóhajtás, aztán már le is dobta Vöric elé áldozatát.

– Ez egy mezei egér, a tiéd lehet, ha akarod. Én fogok magamnak másikat.

Vöric csodálattal bámulta Kormos gyorsaságát és erejét. Óvatosan szagolgatta a kicsi állatot. Nem igazán vágyott rá, hogy megkóstolja. Meghagyta hát Kormosnak az egérpecsenyét. A második áldozatát is ugyanolyan gyorsan és csendben terítette le a fekete cica, mint az elsőt. Vöric örült, hogy igazi vadászmestertől tanulhatta ma a vadásztudományt. Tetszett neki ez a kaland, szeretett volna beszámolni az anyukájának és a testvéreinek arról, hogy milyen ügyesen tudott némán lopakodni a zöld búzamezőben. Azért továbbra is feszülten figyelte a fekete cicafüleket, nehogy eltévedjen. Kormos a harmadik áldozat után már megelégelte a vadászatot, így kifelé lépkedett a vetésből.

– No, kispajtás remélem, nem felejted el, amit ma láttál tőlem! Igaz még kicsi vagy a vadászathoz, de eljön a te időd is, amikor örömödet leled az ilyen kiruccanásokban.

Visszavezette Vöricet a játszótérszéli bokrokhoz, majd elköszönt és sietősen távozott. A kiscica egy darabig még az élményein gondolkozott, aztán a korgó gyomra figyelmeztette, hogy ma még nem reggelizett. Elindult hát Emiék háza felé. A kerítés egyik oszlopánál megtalálta a rést, ahol hajnalban kibújt, most is ott közlekedett, bár a kapu is nyitva volt. A teraszon már várta a kikészített reggelije. Gyorsan elfogyasztotta, aztán egy kis szendergésre hajtotta le a fejét a dobozában. A bundáján csillogó harmatcseppeket lassan megszárította a reggeli napsütés. Emi és anyukája az ablakból nézték a cicát és megnyugodtak, hogy a kis csavargó újra hazatalált.

 

Gyöngyösvári Mara, amatőr meseíró

Varga Mária Gyöngyi nyugdíjas tanítónő vagyok. Tíz éve kezdtem mesés történeteket írni, melyek az alsó tagozatosoknak szólnak. Negyven éven keresztül tanítottam 6-10 éves gyerekeket. A tőlük hallott sok kedves történet, az együtt átélt élmények inspirálták írásaimat. Magánkiadásban adtam ki három gyermekkönyvemet, melyek a gyerekek és az állatok barátságáról szólnak. Főszereplőik: Balambér nyuszi, Vöric cica...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!