Csak egy erdei séta I.

Csak egy erdei séta I..

Velem együtt lép az aprócska lába,
a keskeny ösvényen, az erdőt járva.
- Foghatunk lepkét? Olyan szép, nagy, cifrát!
Készítenék neki díszes kalitkát.
- Megsérülne hamar vékonyka szárnya,
elpusztulna szegény dobozba zárva.
- Mekkora földkupac! A hangyák vára?
- Régóta lakják, így nőtt ekkorára.
Csupa járat, zeg-zug, ez az otthonuk,
itt nem bántja senki, jól megy a soruk.
- Ott szalad valami zöld! Keressük meg!
A bokorba futott. Nincs itt... Hol lehet?
- Az bizony egy zöld gyík, már messze járhat,
mert mindentől fél, ami neki árthat.
- De én nem bántanám, játszanék vele!
- Egy élőlény nem ember játékszere.
- Látok egy mókust ott a fa tetején,
hű, ha megfoghatnám, haza vihetném.
- Szomorú lenne, itt él a családja,
dehogy vágyik ő semmilyen fogságba.
- A barátom lenne, velem aludna.
- Hiányozna neki saját odúja.
- Jajj nézd, egy őzike! Kell, őt akarom!
Őt ugye vihetem, befogadhatom?
- Biztos elkóborolt, kicsi még nagyon,
nemrég született, ezen a tavaszon.
Figyelj csak oda, ott jön a mamája,
épp most talált rá a kicsi fiára! -
Mosolyog a gyerek, elgondolkodik.
Csendben továbbmegyünk, nem vitatkozik.
- Otthon lenni jó... és így jó, szabadon.
Leülünk egy kicsit. Csend és nyugalom.
Kíváncsi napfény bekukucskál itt-ott.
Nincs semmi rejtélyes, nincsenek titkok.
Hallod? Hozzád szól, susog a lomb,
engedd őt élni... csak ennyit mond.

Forrás: https://www.poet.hu/vers/191514