Csillagkópék és a fogfájós tigris

Csillagkópék és a fogfájós tigris.

Egy napfényes szombat reggel a két csillagkópé, Csengő és Bongó kedvenc bárányfelhőjükről lesték a Földet. Kíváncsiak voltak, vajon mit csinálnak hétvégén az emberek? Azt már tudták, hogy ilyenkor nem járnak a gyerekek iskolába, és a felnőtteknek sem kell munkába menniük.

  – De akkor, mivel töltik az emberek a szabadidejüket? – estek gondolkodóba a csillagkópék. Végül Bongónak támadt egy ötlete: - Válasszunk ki egy családot, és lessük meg őket! – mondta Csengőnek, akinek nagyon tetszett a javaslat. Hamarosan meg is akadt a tekintetük egy piros autón. Az autóban egy család utazott. Elöl ült Apa és Anya, hátul pedig két vidám kisgyermek. A város peremére érve az autó lassítani, majd fékezni kezdett. Végül megállt egy kapu előtt, amire csupa nagybetűvel az volt kiírva: ÁLLATKERT.

- Állatkert??? – Az meg milyen hely? – ámuldoztak a csillagkópék, hiszen virágoskertet láttak már, de állatkertről még sosem hallottak. Csengőnek eszébe jutott, hogy a virágoskertben nagyon jó illata volt a sok rózsának, tulipánnak. Ez megnyugtatta, és úgy gondolta, ha a virágoskert kedves helynek bizonyult, akkor bizonyára az állatkert is kellemes hely lehet.  – Nézzük meg mi is! – kérte Bongót. – Ha az emberek a szabadidejüket töltik ott, biztosan érdekes. Bongó nem sokat kérette magát. Azonnal beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy még napnyugta előtt hazarepülnek, hiszen nem szabad kiderülnie, hogy fényes nappal a Földre merészkedtek.

Egy szempillantás alatt, az állatkertben teremtek. Ilyet még sosem láttak! Mindenféle állat lakott ebben a kertben! Volt ott szőrös és bundás, hangos és néma, kacagó és morcos. Szépek és különlegesek voltak. Nagyon sok ember volt rájuk kíváncsi, az állatkert tele volt látogatókkal. Furcsa volt ugyan, hogy az állatok rácsok mögé voltak zárva, de mégsem tűntek emiatt bánatosnak. A majmok parádéztak, a kis mongúzok homokvárat építettek, a fókák labdáztak, az elefántok jókedvűen locsolták egymást ormányaikkal. Csak a tigris tűnt szomorúnak. Magányosan feküdt egy fa árnyékában, és úgy tűnt senkit sem tűr meg maga körül. Még azt a csodaszép szivárványszínű kismadarat sem, aki légies táncával próbálta felvidítani. Hatalmas mancsával barátságtalanul elhessegette. – Hagyj most! – üvöltötte a szárnyasnak, aki ijedten tovább szállt.

Mindezt a csillagkópék is látták. A tigris vállaira repültek, aki velük sem volt kedvesebb. Próbálta elzavarni a csillagokat, de ők nem hagyták magukat.  – Inkább azt mondd el – kérlelte Bongó – miért vagy ilyen morcos, amikor itt mindenki olyan boldognak tűnik?  - A tigris óvatosan felemelte a fejét.  – Azért, mert nekik biztosan nincsenek fájdalmaik. – mondta szomorúan a tigris - Az én fogam pedig annyira fáj, hogy már nem bírom elviselni. Napok óta szenvedek. Higgyétek el, mindent megpróbáltam. Gyógynövényeket rágcsáltam, köszörültem a fogam a fa kérgén, de semmi sem segített. – mondta könnyeivel küszködve a tigris.

Csengő és Bongó nagyon megsajnálták a fájdalomtól szenvedő vadmacskát, és eldöntötték, hogy segítenek rajta. Először arra gondoltak, hogy felkutatják az állatorvost, de hamar kiderült, hogy nem jöhet, mert elutazott meglátogatni egy idős, beteg elefántot. Azután az jutott eszükbe, hogy kihúzzák tigris fájó fogát. Neki is álltak.  Húzták és vonták, hol jobbra hol balra, hol fel és le, de a fájó fog meg sem moccant, ráadásul tigris odavolt a fájdalomtól. – Nem ez a megoldás – állapította meg Bongó, majd így folytatta: - Látod, a napot? Még csak delelőre jár! Ha gyorsak vagyunk, hazarepülhetünk a csillagok titkos szeréért, a minden fájdalmat elillantó porért, és elhozhatjuk tigrisnek. – Csengő megörült az ötletnek. Azt kérte Bongótól, hadd maradjon itt tigrisre vigyázni, amíg Bongó megjárja az utat. – Egyedül gyorsabban megjárod! – érvelt Csengő, és fivére azon nyomban útnak is indult. Csengő pedig a szenvedő tigris mellett maradt. Hol simogatta, hol halk énekszóval és tündöklő csillagfényével nyugtatgatta.

Bongó szerencsére gyorsan megjárta az utat.  – Meghoztam a minden fájdalmat elillantó csillagport! Nyugodj meg kedves tigris, hamarosan jobban leszel, meglásd! – azzal kinyitotta a kis kék üvegcsét és óvatosan a tigris szájába hintette. A pornak jó illata volt, és könnyű köpenyként takarta be a fájó fogat. Tigris érezte, hogy lassan elálmosodik, és mintha a foga is kevésbé fájna már. Álomittas hangon kérlelte a csillagokat: - Kedves kópék, velem maradnátok amíg elalszom? Olyan nagyon elfáradtam már! Kedves éneketek és elbűvölő csillagfényetek segítene elaludnom.

A két csillagkópénak nem kellett kétszer mondani. Körülölelték a tigrist csodálatos fényükkel, és addig énekeltek neki, amig mély álomba szenderült. Azután felkerekedtek, hogy időben hazaérjenek. Másnap reggel amikor a bárányfelhőn lógatták lábukat, örömmel látták, hogy a tigris jókedvűen ébredt és megbűvölve csodálja a szivárványszín kismadár légies táncát.