Csodagomba

Csodagomba.

Elmondok nektek egy mesét,
a lányról ki mindig csak zsémbelt.
Reggel kinyitotta szemét,
s dohogott mikor felkelt.
Ablakán eső csepp zenélt,
ő mérgesen ágyára térdelt.

Nagyi gyere! kiáltotta,
s az biz jött kakaóját hozva.
Nézd! Az idő nagyon ronda,
nem épülhet vár a homokba.
Nagyanyó haját kócolva,
mondta, ám nőhet csodagomba.

Lányka szeme kerekedett,
az pedig milyen csuda lehet.
Csodagombával mit kezdhet,
gomba levest mindig nem ehet.
Rögtönzött egy jelenetet,
anyó rászólt, és ő megszeppent.

Ágyszélén ült és szipogott,
lehajtotta fejét, duzzogott.
Anyó csendesen mosolygott,
lágyan átölelte duruzsolt.
Halkan súgva mesét mondott,
varázsolt szilvakék égboltot.

Mesevilág csoda kertje,
kapuját tárta, s hívta lépj be. 
Csalogatta pázsit zöldje,
ülj a csodagomba tövébe.
Lapozz bele itt e könyvbe,
hidd el felszárad szemed könnye.

Fehér lapja zizzen - zörren,
tarka virágok szerte körben.
Betűk sora táncra szökken,
valami történik a csöndben.
Varázslat szál most a szélben,
délibáb ott a messzeségben.

Életre kell száz történet,
az igazat mondják s a szépet.
A gonoszról is regélnek,
boszit legyőzik a legények.
Az apró manók serények,
a táltos lovak mind fehérek.

Ma reggel láttam a lánykát,
mosolya rajzolta az arcát.
Hátizsák húzta a vállát,
könyvvel rakta teli a táskát.
Kereste a csodagombát,
érezte annak a hatalmát.

Nap mint nap Te is láthatod,
ha nem csak a szádat jártatod.
Hamarjában felkerekedsz,
gomba tövében leheveredsz.
A színes könyved kitárja
ablakodat  a nagy világra.