Csöröge mulatni megy

Csöröge mulatni megy.

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

Valamikor réges- régen történt, én is csak hallomásból tudom e mesét. Hát elmondom nektek.

Szép téli idő volt. Hó takarta be a földet. A fákon zúzmarák, a házak ereszein jégcsapok csüngtek. Néhány ablakra jégvirágot festett a tél. Épp az ablakon bámult ki a tájra Csöröge. – De gyönyörű minden! Álomszép!- gondolta magában meghatottan. Olyan jókedve kerekedett, hogy elhatározta, mulatni megy. Így is tett.

Úgy gondolta, útközben még beköszön Szalagos komájához, aki a közelben lakott. Vagy két mérföldet gyalogolt, pontosabban gurult már, mikor egy felröppenő madárka megriasztotta. Megbokrosodott és még két mérföldet gurult. Gurult, gurult a rétre. Csupa- csupa hó volt. Aztán gurult, gurult a tóhoz. Az épp be volt fagyva. Aztán gurult, gurult egyenest az erdőbe. Mindent hó takart. Aztán gurult, gurult az erdészházhoz. Üresen állt. Aztán gurult, gurult a magasleshez. Az is üresen állt. Ráadásul egyre sebesebben gurult. Aztán gurult, gurult a tisztásra.  Az épp hozzá igyekvő Szalagos még jó, hogy meg tudta állítani. Azon a helyen már javában állt a bál. Így hát ők is bekapcsolódtak.

Látták, hogy milyen sok a vendég. Sőt, mennyi üdítő, bor, meg sör van ott és sok- sok sütemény is. Annyit ittak, hogy jókedvük kerekedett. Nekikezdtek dudorászni. Aztán összeölelkezve táncot roptak. Perdültek fordultak jobbra- balra. Amikor vége lett a mulatságnak hazaindultak.

Szembe jött velük a kis csíkos hátú. Nagyon éhes volt.  -Megeszlek te Szalagos! - Ne egyél meg csíkos hátú! Inkább gyere velünk, dudorásszunk együtt! – Ám a csíkos hátú abban a pillanatban - hamm- bekapta. Hej, megijedt Csöröge! Gurult, gurult a magasleshez. Üresen állt. Ráadásul egyre sebesebben gurult. A csíkos hátú meg csörtetett utána.  Aztán gurult, gurult az erdészházhoz. Az is üresen állt. Aztán gurult, gurult a tóhoz. Az épp be volt fagyva. Aztán gurult, gurult a rétre. Csupa- csupa hó volt. A csíkos hátú meg loholt utána.  Már vagy két mérföldet lótott- futott, majd kiköpte a tüdejét már, mikor egy felröppenő madárka megriasztotta. Megbokrosodott és még két mérföldet nyargalt tovább. Csörögét már réges- régen lehagyta. Az meg megkönnyebbülve gurult, gurult haza.

Ha nem így történt volna, az én mesém is tovább tartott volna.