Csuha Hómanó

Csuha Hómanó.

Csuháék a harmadik emeleten laktak. Csuha Anya és Csuha Apa mindig is egy olyan tündéri kislányra vágytak, amilyen Csuha Bella volt. Születése pillanatában Csuha Anya először kislányuk kimanikűrözött kezecskéjében, aztán cseresznyepiros szájacskájában és hosszú fekete hajjal övezett pofijában gyönyörködött.

 A gyönyörű kisbaba mára már igazi óvodás hölggyé cseperedett.

Az egyik hétvégén a Tél Királynő csudaszép fehérre festette a tájat. Hófehér lepel borította reggelre az erdőket mezőket, így reggel Bellácska, miután felébredt és krémes kakaóját felhörpintette, kiült az ablakba, onnan figyelte a kövér, szállingózó pihéket és alig várta, hogy szüleivel végre kimehessenek hógolyózni. Nagyon szeretett volna már hóembert építeni, mert az idei Tél egy picit késve szórta szét a várva várt havat.

Az ebéd már előző nap elkészült, a lakás ragyogott, így nem volt akadálya a téli kiruccanásnak. Érezték, hogy aznap csudijól fogják érezni magukat, jó melegen felöltöztek és elindultak felfedezni a hóborította tájat. Amint leértek, Apa kihozta a garázsból a szánkót, Bella felpattant, lábával kitámasztotta magát és elindultak a fenyves allé felé. Ez egy gyönyörű fasor, amit annak idején A Festetics család apraja nagyja használt. Már akkor is közkedvelt volt, rengeteget sétáltak, kirándultak és nyáron lovas hintón, télen pedig lovas szánon csodálták a hatalmas fák övezte sétányt. Ezen csodás hintókban ma is gyönyörködhetünk a kastély múzeumában. De kanyarodjunk vissza Bellácska történetéhez.

A szán tehát csak úgy suhant a behavazott szántóföld mentén, miközben Anya azon gondolkozott, hogy hogyan fogják a hóembert felöltöztetni, hiszen otthon elfogyott a répa, az ősszel gyűjtött gesztenyéknek is nyoma veszett a lakásban és még a fejére is kellett volna tenni valamit, a szemekről és a gombokról nem is beszélve! No, bizonyára Ti is tudjátok, hogy aki keres, az talál! Ez most sem történt másként. Anya előző napi sétája alatt látott itt-ott egy-két kukorica csuhát, amely most is kikandikált a hó alól, gyorsan felkapta hát őket, ehhez társult még két kukorica kóró is, amit Anya rögtön felvett a gyűjteményébe, ezt már csak a majdnem teli kukoricacső tetézte, így lett teljes a hóember kelléktára.

Bella minden álma a hóember építés volt, hamarosan neki is állhattak.

Addig-addig görgették, tapasztották a havat, míg egyszer csak kikerekedett belőle egy édes kis manócska. Bellának közben szánkózni szottyant kedve, Apa tehát bekötötte magát a szán elé és elszáguldottak. Anya ez idő alatt elvégezte az utolsó simításokat és mire visszatértek a szánkózásból egy igazi Hómanó várt rájuk.

Két keze kukoricaszárból meredt az ég felé, úgy lengedezett a hideg téli szélben, mintha integetne és így örülne a napsütésnek. Hófehér palástját kukorica gombok díszítették, derekát és lábát a csuhák szoknyaként ölelték. Kukoricaszemei csak úgy ragyogtak! A kukoricafogakkal díszített széles mosolya egy kukoricacső orr alól villant ki zavartan, beragyogva a világot jelezte, hogy megszületett. A kukorica csuhából még egy zilált hajkoronára is futotta. Annyira különleges lett ezekkel a kiegészítőkkel, hogy Csuha Hómanónak nevezték el.

Az idő gyorsan szalad, ha az ember hasznosan tölti a napját, pláne, ha ezalatt kikapcsolódik és örömmel teszi a dolgát. Mire a Csuhamanó elkészült, a délelőttbe még belefért egy kis hógolyózás is, de aztán a Kistemplom harangja megkondult és Csuháék a friss levegőtől kipirult arccal, boldogan indultak haza ebédelni. Bellácska ebéd után kipihente a délelőtti kiruccanás fáradalmait és álmában felbukkanhatott a Hómanó, mert motyogva hócsutkákat és hógolyókat emlegetett.

A Csuhamanó boldog volt, nagyon szép helyen született újjá, tudniillik a hómanók csak hideg, havas időben születnek és az első meleg napsütésben elolvadnak. Bizonyára tudjátok, hogy Olaf az egyetlen hómanócska ezen a világon, akinek saját hófelhőt és hidegtárolót varázsoltak, hogy az év minden napján szórhassa sziporkáit. De Olafnak még soha nem volt ilyen csodás csuha-szoknyája és kukoricaszem-gombok tarkította palástja, a csuha-fejdíszről nem is beszélve! Csuha Hómanó túltett rajta! Tuti, hogy Olaf megirigyelte volna, ha találkoznak! ????

Csuhahómanót még sokáig látták kimagasodni a hófödte szántás barázdáiból. Az időjárásnak köszönhetően, még jó néhány napig élvezhette az arra járók társaságát. Az emberek megcsodálták, hiszen ilyen cuki Hómanóval még nem találkoztak. Sok szelfit készítettek vele, de leginkább a gyerekek zárták a szívükbe. Akkor érezte magát igazán elemében, amikor vígan dalolva körbe táncolták, ő pedig a kör közepén lengette boldogan a karjait, szemei csak úgy ragyogtak és szája még szélesebb mosolyra húzódott. Nincs annál csodálatosabb, mint amikor a táncoló éneklő gyerekek látványa boldogságot, örömet szerez azoknak, akik ennek szem- és fültanúi lehetnek.

A Csuhamanó is azt kívánta, hogy még sok örömteli pillanatot tudjon szerezni az arra sétálóknak és kívánsága meg is hallgattatott.

Anya néhány nap múlva arra sétált és meglátogatta Hómanócskáját. A Manó amúgy is kócos haját messze fújta a viharos szél, de Anya megtalálta és visszahelyezte a feje búbjára. Úgy érezte, mintha köszönetképpen hálás mosolyra húzódott volna a Hómanó kukorica-szája. A Csuha Hómanó egy kissé már megérezte a nap meleg sugarainak cirógatását és bár a kutyák láb- és egyéb nyomait is már a testén viselte, mégis büszkén emelte magasra fejét. Eldöntötte, hogy a végsőkig kitart és amikor akkora lesz már, mint egy apró hócsutka, boldogan fog elolvadni a gyerekkacajok emlékével. És így is lett! Másnapra elpárolgott, Anya már csak hűlt helyét találta…

A Csuha Hómanó emléke halványulni kezdett, mikor a Tél Királynő egyik éjjel fog csikorgatva, erejét fitogtatva újra beborította a tájat a hófehér takaróval. Bellácskának azonnal eszébe jutott a Csuha Hómanó. Szülei eleget tettek a kérésének, ismét kiszánkóztak az alléra. Anya csodák csodájára, megtalálta a régi kellékeket, amelyek a hó alól kikandikálva csalogatták, hívogatták, hogy újra velük épüljön meg Csuha Hómanó Uraság. Ezúttal finom, tapadós hó esett. A Hómanót pillanatok alatt újjáépítették. És lássatok csodát, Csuha Hómanó megnőtt! A régi kukorica kellékekkel, hosszú fehér kukoricagombokkal díszített palásttal, szélesebb mosollyal és ragyogó kukoricaszemekkel tekintett ismét a világra! Nagyon boldog volt! Örült, hogy újra láthatja a Csuha Családot! Bellácska, amikor kész lett, körbe ugrálta és dalra fakadt örömében:

„Hull a hó, csupa hó,

megszületett Hómanó

Csudijó, fehér hó

Hómanóskodni de jó”

A Hómanó újjászületett! Tudta, hogy neki mindig rövid életet szánnak, de azt is tudta, hogy újra és újra találkozhat azokkal, akik szeretettel újjáépítik.

Tavasz Tündér a hét közepén megmutatkozott, meleg napos, cirógató enyhülést hozott. Csuhamanó elpárolgott, de Bella emlékeiben és Anya által készített a fotókon él tovább. Abban a reményben távozott a meleg sugarakkal, hogy ha újra esni fog a hó, újjáépítik majd és ismét régi fényében tündökölhet néhány napig, amíg a Tél Királynő át nem adja helyét a Tavasz Tündérnek.