Homokszem Matyi kalandjai

Homokszem Matyi kalandjai.

Homokszem Matyi kalandjai

Volt egyszer, hol nem volt, Dunán innen, Tiszán túl, de lehet, hogy Tiszán innen, Dunán túl egy hatalmas Homokbirodalom. Ebben a birodalomban bizony nagyon sok Homokszem élt sokgyerekes népes családban. Amíg a szem ellátott, közel s távol, homokbuckák lepték el a horizontot.

Homokbirodalom egyik napos délelőttjén született meg Homokszem Család tizenegyedik gyerekeként Homokszem Mátyás, egy eleven kisfiú, akit mindenki Matyinak becézett, mert már kiskora óta nagyon kíváncsian, igazi „matyisan” szemlélte a világot és minden számára új dolgot ki akart próbálni, meg akart tapasztalni. Szóval igazi virgonc kis kölyök volt ez a Matyi, akinek még a szeme sem állt jól. El is felejtettem mondani, hogy 5 fiú és 5 lánytestvére volt, ugyanis a Homokszem Családba páros évben kislányok, a páratlanban pedig kisfiúk születtek és ez már úgy tűnik, hogy így marad míg világ a világ.

Érdekes világot éltek itt a homokszemek, hiszen ők nagyon könnyen tudtak közlekedni, csak felültek a Szél hátára és hipp-hopp, pillanatok alatt a Birodalom másik felében kötöttek ki, hol a messzi rokonokat látogatták meg, akiket jól elfújt a szél, hol egyszerűen csak kirándultak egyet a szelek szárnyán. Itt nem volt szükség biciklire, buszra, vonatra vagy egyéb járműre, Szél Asszonyság könnyedén elszállította őket, ahová csak kérték. Az nagyon veszélyes volt, ha Szélvihar tombolt, mert előfordult, hogy néha egész családok tűntek el és a Birodalom másik felében kellett új életet kezdeniük sokszor néhány családtag hiányával, akiket máshová sodort a vihar. Olyan is történt, hogy néha nem emlékeztek, hogy honnan is indultak és Szél Asszonyság rossz helyre vitte vissza őket. Emiatt előfordult, hogy a Családok elveszítettek néhány gyereket és évekbe került, mire újra megtalálták elveszettnek hitt kicsinyeiket, akiket először meghatódva ölelgettek, de aztán jól megdorgáltak abban reménykedve, hogy jól megtanulák a leckét és nem keverednek el többé.

Szél Asszonyság mégsem jelentett akkora veszélyt, mint a Homokbirodalmat néha meglátogató hatalmas Markoló Gépek! Tudniillik Homokbirodalom területéről szállították el a homokot a világ összes játszóterére. Ha új játszótér épült, oda nagyon sok új homokra volt szükség, ha pedig túlságosan lestrapálták már a gyerekek a régi homokozót, azt bizony új, friss homokkal kellett pótolni.

Ha megjelentek a nagy sárga Markoló Gépek, a Családok igyekeztek együtt maradni és azon imádkoztak, hogy kerüljenek bárhová, együtt tudjanak új életet kezdeni. Így teltek, múltak a napok a Birodalomban, de aztán egyszer csak történt valami…

Ugye meséltem már, hogy Matyi elmaradozott otthonról és hiába könyörgött neki Homokszem Anyu, hogy maradjon otthon, biztonságban, a füle botját sem mozdította. Hajtotta az a kíváncsi természete és minden alkalmat megragadott, amikor a Szél megindult. Imádott repülni! A Birodalom minden zegét, zugát meg akarta ismerni, új barátokra szert tenni és minél több rokont meglátogatni. Persze, azért arra is kíváncsi volt, hogy mi lehet a Birodalmon túl, de annyi fura történetet hallott azoktól, akik véletlenül visszakeveredtek, hogy ezt a gondolatot inkább felnőtt korára kívánta hagyni. Az élete azonban másképp alakult…

Egyik napsütéses reggelen furcsa izgalmat érzett a levegőben. Türelmetlenül várta Szél Asszonyságot, hogy a hátára penderülve jó messzire szálljon… Anyukája hiába beszélt neki ma is, még Homokszem Apu is megdorgálta, pedig ez tőle szokatlan volt. Ő ritkán viselkedett ilyen aggodalmasan, de ezúttal kifejezetten kérte, hogy a virgonckodást tegye el máskorra… Matyi most is egy vállrándítással intézte el az őt féltő szülők kérését, felpattant Szél Asszonyság láthatatlan nyergébe és huss! már ott sem volt…

Nem sok idő telt el, furcsa, egyre erősödő hangok érkeztek a Birodalom határától, ahol már látni lehetett a közeledő Markoló Sereget. A homokbirodalom még soha ennyi Markoló Gépet nem látott! Érezték, hogy ma este nagyon sok Család új otthonban fogja álomra hajtani a fejét… Volt is nagy riadalom, minden szülő azonnal összehívta népes családját. Sokan annyian voltak, mint a rosta lika, és még eggyel több. Amikor elkezdődött a Markolók munkája, úgy próbáltak helyezkedni, hogy együtt tudjanak maradni.

Ezúttal a Homokszem Családot is felmarkolták és egy nagy konténerbe borították sokmillió más családdal együtt. Homokszem Család legkisebb fia, Matyi nem hallotta a Markoló Gépek zaját. Szél Asszonyság társaságát élvezte egész nap, céltalanul szállingózott mialatt Szél Asszony Családfájának történetét hallgatva szórakozott. A Homokszem Család egy szép új városi homokozóba került. Mire este mindenki nyugovóra tért az új otthonban, Matyi Anyukája teljesen belebetegedett a tudatba, hogy soha nem látja többé legkedvesebb gyerekét, mert akármilyen rakoncátlanul viselkedett, mégis a kedvence volt. Éjszaka elsírta minden könnyét. Homokszem Apu próbálta vigasztalni, mindhiába. Ahogy teltek a napok, teljesen feladta a reményt, hogy valaha is viszontlátja édes kis Matyiját.

Aznap este Szél Asszonyság kivételesen nem tévesztette el a hazautat és letette Matyit a Családi otthon hűlt helyén, amely úgy nézett ki, mintha valaki kitépett volna egy jó adag területet a Birodalomból azt a felismerhetetlenségig megváltoztatva… Matyi először nem hitt a szemének, többször is megdörzsölte, hátha csak káprázik. Nézett jobbra, nézett balra, nem hitte el, hogy ez a „volt” otthona! Még a szomszédok nagy része is eltűnt, aki pedig maradt, ott sírdogált, panaszkodott az árok szélén és egymás szavába vágva mesélték el Matyinak az aznap történteket.

Matyi először megijedt, nem tudta mitévő legyen, de aztán azt gondolta, holnap is lesz egy nap, friss elmével biztosan ki tud találni valamit, ami segít abban, hogy megtalálja a családját. Nyugovóra tért az egyik romos homokbucka oldalában és a felkelő nap sugarai már ébren találták.

Nem kellett sokáig a megoldásra várni, hiszen másnap ismét megjelentek a Markolók és még több Családot szállítottak el. Matyi szinte az elsők között került a konténerbe, minden bátorságát összeszedve várta, hogy a Markoló felkapja. Amikor kiöntötték, csalódnia kellett, ugyanis egy családi ház vadiúj homokozója lett az új otthona számára vadidegen családokkal. Hiába voltak ott rengetegen, még egy árva rokon nem sok, annyit sem talált köztük, hiába járta be keresztül kasul az új területet, ahol a széles Birodalomhoz képest nagyon leszűkültek a határok.

Próbálta elfogadni új otthonát, agglegény lakását szépen berendezte, de napról napra szomorúbb lett. Pedig semmi oka nem lehetett panaszra. A homokozó egy családi ház kertjében helyezkedett el. Az ott élő kisfiú nagyon szeretett a homokozóban játszani. Szerencsére azon a nyáron keveset esett az eső, így szinte minden nap történt valami, ami egy kicsit elvonta Matyi figyelmét a bánatáról. Hol egy tortaformában tömörült a társaival, hol pedig katicabogár formát öltöttek. De volt olyan nap is, amikor hajóztak és hatalmas várfalként emelkedtek ki a homokozóból. Olyankor azt is látták, hogy milyen szép kert közepén helyezték el őket. Néha a kisfiú kutyusa is megszimatolta őket, de néhány tüsszentés elég volt, ahhoz, hogy többé ne legyen rájuk kíváncsi. Azok a homokszemek, akiknek sikerült a kutyus orrát belülről látni, egy ideig elment a kedvük a kalandozástól. A homokozó felett egy nagy napernyő tartotta az árnyékot, így a homokszemek sem kaptak napszúrást.

Matyi már kezdte feladni, hogy ő valaha is odabújhat Anyukája védő szárnyai alá és a tesókat sem bosszanthatja már, de aztán egy szép őszi napon Szél Asszony unokája örömhírrel szolgált! Szellő Úrfi, aki ebben a városban szolgált csodák csodája, megtalálta a Homokszem családot az egyik legnagyobb játszótér homokparkjában. Éppen arra vitt az útja, amikor meghallotta Homokszem Asszony panaszát és mivel Szellő Úrfi ismerte Matyit, azonnal sarkon fordult és elviharzott érte. Matyit ugyanis szinte az egész Homok Birodalom ismerte, még ki sem látszott a földből, amikor már híre ment huncut rakoncátlanságának.

Matyit otthon találta, azonnal felkapta vállára és pillanatok alatt elszállította a város másik felébe.

Homokszem Anyuka éppen a megmaradt tíz gyerekének készítette az ebédet, amikor egyszer csak megütötte a fülét egy rég nem hallott, ismerős hangocska. Amint felnézett a fazekak közül, azt hitte, hogy rosszul lát és még a füle is megcsalja. Gyorsan megcsipkedte magát, vajon nem képzelődik, vajon valóban hazaérkezett az ő rosszcsont kisfia. Könnybe lábadt szemmel ölelte keblére kedvenc Matyiját és jó ideig el sem akarta engedni. Nagy lett az öröm a Homokszem Családban! Hazatért az elveszett legkisebb fiúcska is, így újra teljes lett a család. Mikor aztán nagy nehezen Matyi kiszabadult az Anyukája öleléséből, egymás szavába vágva mesélték el egymásnak, hogy mennyi minden történt velük, amióta nem találkoztak. Matyi megígérte Homokszem Anyunak, hogy ezután szót fogad és példájából okuljon sok más homokszem gyerek is. Így is lett!

Teltek múltak az évek. Matyi is elérte azt a kort, amikor a fiúgyermek férfivé érik, családot alapít és elhagyja otthonát. Ez a játszótér lett Matyi családjának is otthona. Itt már nem bolygatta őket senki, a Markolók csak mindig újabb és újabb Családokat szállítottak. Matyi így ismerte meg jövendőbelijét, nekik is tizenegy gyerekük született, ugyanabban a sorrendben, ahogy az ő családjában is annak idején. Amikor az utolsó is meglátta a homokvilágot, Matyi magáról nevezte el, mert ugyanolyan fickándozó, helyét nem találó, rakoncátlan kis lurkó lett, mint annak idején ő maga is volt.

Matyi még megérte, hogy üknagyapaként, mielőtt utolsó útjára indult volna Szél Asszonnyal, egyik este a verandán a szokásos pohár borát szürcsölve, boldogan szemlélte népes családját. Akkor már több, mint ezer főt számlált a népes Homokszem Család.

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána a Homokszem Krónikákban és ott is Homokszem Huncut Mátyást keresse. Nem fog csalódni! ????