Döngicse a dolgos kis méhecske...1.

Döngicse a dolgos kis méhecske...1..

Egyszer régen, nagyon régen egy nyári napon arra lettek figyelmesek a szorgos méhecskék, hogy a csodálatosan szép réten, ahol ők éltek egyre kevesebb virág bontotta ki szirmait. Biztosan ti is tudjátok, hogy a méhecskék a virágok által ajándékozott finom nektárból és pollenből készítik el az általunk nagyon kedvelt - az őszi - téli - időszakban, betegségegek ellen is használt, egészségünkre jótékony hatással bíró mézet. Azon a napon mikor a rét lakói - mert bizony ezen a mezőn nagyon sok méh család élt - megtudták, hogy a nyáron kevesebb virágból lesz lehetőségük összegyűjteni a nektárt, nagyon elkeseredtek, hisz tudták, hogy rövid idő alatt kell megtölteniük a kaptárt.

Az egyik család legkisebb szorgos kis tagja - akit Döngicsének hívtak - miután meghallotta, hogy mi történt elhatározta, hogy másnap nagyon korán útnak indul. Azt gondolta, hogy így elegendő virághoz eljuthat akik segíthetnek rajta. Útja során nagyon sok kihívassal kellett szembenéznie és a virágok sem tudtak segítséget nyújtani számára, kivéve egyet.

Kezdem az elején: Másnap korán reggel kelt útra Döngicse. Ahogy repkedett az óriási nagy mezőn, a csodálatos tájat nézve észrevett a magasból egy piros színű pipacsot. Ez a különleges mezei virág éppen akkor kezdte bontogatni szirmait. Kis barátunk hírtelen odaszállt hozzá és illemtudóan megkérdezte:

Kedves pipacs, tudnál rajtam segíteni? Nektárt gyűjtök a kaptárunkba..., nagyon korán elindultam és még egy virággal sem sikerült talákoznom, aki segíthetett volna rajtam.   

Sajnos most nem tudok neked segíteni, még csak most ébredezem és a harmatcseppek sem száradtak fel a szirmaimon. Légy szíves keress más virágot magadnak - mondta a pipacs. Ekkor Döngicse csalódottan tovább repült. Már ebédidő közeledett mikor észrevett egy bársonyos szirmú, bordó színű virágot, ő volt a pillangóvirág. Nagyon megörült neki, mikor meglátta, hisz már nagyon éhes is volt. Odaszállt és kedves hangon őt is megkérdezte:                           

Kérhetnék a nektárodból? Mézet szeretnénk készíteni belőle és már éhes is vagyok... 

Nem tudok adni neked a nektáromból, éppen egy pillangót lakattam jól mielőtt ideértél. Kérlek most hagyj magamra, mert ez idő alatt nagyon elfáradtam. Döngicse ekkor tovább keresgélt a réten, abban bízva, hogy talál olyan virágot aki tud pollent és nektárt biztosítani számára. Ahogy nagyon gyorsan csapkodott a szárnyaival, hirtelen felbukkant a szemei előtt egy kék búzavirág. Aggódva hozzá is oda repült és őt is kedves hangon megkérdezte:                               

Gyűjthetnék a pollenedből és a nektáradból? 

Mivel egy másik méh család tagjával osztom meg a nektáromat, így tovább kell repülnöd - mondta a búzavirág. De ekkorra - késő délután volt - sajnos a kis hősünk már nagyon reményvesztett lett és szomorúságában leszállt éppen egy virágra, saját tudtán kívül. Mikor majdnem elaludt a sárga körömvirág megszólította:         

Miért búslakodsz a szirmaim között, te dolgos, kis méhecske? A szorgos kis Döngicse hírtelen magához térve elmesélte a történetét és legnagyobb meglepetésére az elutasító szavak helyet a következőket hallhatta: 

Én szívesen megosztom veled a virág nedűmet és pollenemet, amiből te és kedves családod el tudjátok készíteni magatok és az emberek számára az ízletes és egészséges mézet. Kis barátunk boldogan szippantotta ki a finom nektárt és a testén, lábain lévő szőrök segítségével összegyűjtötte a polleneket, egészen beleolvadva a szirmok közé, hisz majdnem teljesen olyan színű volt, mint maga a virág. Munkája végeztével hálásan megköszönte a támogatást és még abban az órában hazaindult...                   

A nektár ez idő alatt a méhecske gyomrában glukózzá és fruktózzá alakult. Egyéb kihívások közepette - a kaptárba visszatérve - ezt átadta társának, aki még ízletesebbé tette az általunk is jól ismert mézet. Ekkor már nagyon későre járt, de most már Döngicse nyugodt szívvel lepihenhetett. Azonban tudta, hogy másnap reggel tovább kell folytatnia a szorgos munkát, amit aznap is végzett...és csendesen elaludt.