Dongó néni óvodája

  • 2022.
    dec
  • 27
http://mocorgohaz.hu/
Dongó néni óvodája
Dongó néni előbújt a kis otthonából. Ő egy odvas, mohás, zuzmókkal tarkított ringlószilva fa kérge alatt lakott. Tökéletes otthon volt számára. Ott állt a virágokkal tarkított kert közepén, a gondosan metszett rózsatövek, az illatozó ...

Kép forrása: pixaby.com

Dongó néni óvodája

Dongó néni előbújt a kis otthonából. Ő egy odvas, mohás, zuzmókkal tarkított ringlószilva fa kérge alatt lakott. Tökéletes otthon volt számára. Ott állt a virágokkal tarkított kert közepén, a gondosan metszett rózsatövek, az illatozó jácintok, nárciszok, sárgán virító kankalinok, és a lilán mosolygó fürtös gyöngyikék között. De a kedvence, a levendula és a mézvirág még nem virágzott. Arra még várni kellett. A hosszú tél után a tavaszi nap melegen simogató sugarai kicsalták őt a kényelmes kis otthonából. A kékesen csillámló potrohán megcsillant a napfény. Először lassan nyújtóztatta ki a szárnyait, majd lomhán átmozgatta őket.

-Rendben, most már repülhetek! – gondolta magában. Majd gyors szárnycsapásokkal végig döngicsélte a tavaszi virágok kelyheit, a fehér virágba öltözött almafát, akinek még vidáman oda is súgta: -Olyan csodálatosan szép vagy, mint egy menyasszony! Az idei tavasz is jól indul!

Ahogy végigrepült a környék fái, virágai között, sorban odaszólt a lepkéknek, poszméheknek, hogy holnaptól újra nyitva van az óvoda.

Dongó néni, mint a kert rangidős beporzási felelőse, a legkisebbeknek tanította a tökéletes beporzás tudományát. Mindenki szerette. Mert mély, döngicsélő hangján mindig olyan végtelen türelemmel ismételte a tananyagot az apróságoknak.

Ahogy hazaért, sűrű szárnycsapásokkal, zümmögve körbetopogta az otthona alatt évek óta szorgalmasan növekedő taplógombát, hiszen tisztának kell lennie az ovinak, mire jönnek a csimoták.

Másnap reggel meg is érkeztek sorban a magányosan élő mezei poszméh gyerkőcök, a pelyhesméhek, szarvas faliméhek, bányászméhek, karcsúméhek, kakukkméhek, de még néhány nagycsaládban élő háziméh is keveredett a tanulók közé. Igaz, ő a lehető legtávolabb szállt le a többiektől, mert a finom kis érzékelőivel nagyon nehezen viselte el a többi méhfaj illatát. Az ő családjában mindenkinek ugyanolyan illata van. Mondhatjuk azt, hogy ez a családok külön ismertetője a háziméheknél, mint az embereknél a vezetéknév. De a kíváncsiság ide csalta.  

-Szép, jó reggelt kívánok Bogárkáim! – köszöntötte őket kedvesen Dongó néni. Habár mindannyian tudták, hogy ők nem bogárkák, már bölcsiben megtanulták Dongó nénitől az unalomig ismert mondókát, hogy: -Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. – Mégis szerették Dongó nénitől ezt a kedves becézést, a nagyobbak már jót kuncogtak rajta.

- Mmmmmmm. – Adta meg a kezdőhangot, majd rázendített a Méz, méz, méz, termett méz kezdetű dalra. Mindenki örömmel énekelte vele együtt, hiszen lárva koruk óta ismerték és szerették ezt az éneket.

Miután nagy lett a jókedv, és mindenki figyelt, Dongó néni elkezdte a tanítást.

-Picikéim! Ti vagytok a jövő reménysége! Óriási szükség van rátok, mert egyre kevesebben vagyunk. Nem csak saját magunknak gyűjtünk táplálékot, hanem besegítünk az illatozó fáknak, kedves virágoknak, és a barátságos zöldségeknek, hogy mindannyian termést hozzanak. A szél rendületlenül végzi a munkáját, hordja a fűfélék, fenyőfélék, gabonafélék virágporait, hogy új termés, új élet születhessen. – Minden apróság feszülten figyelt.

- Mi segítünk az összes gyümölcsfának. A fehér virágú almának, cseresznyének, meggynek, szilvának. A rózsaszín virágú barackoknak, a fehér virágú gesztenyének, és az élénk rózsa szelídgesztenyének. De minket várnak az illatozó, színpompás virágok is a kertben. Csak miattunk öltöznek szebbnél-szebb illatos ünneplő ruháikba ők is. De nélkülünk nem hozna termést az uborka, dinnye, tökfélék, paradicsom, paprika, káposzták, karfiol sem.

Dongó néni végigmutatott a kerten. Alattuk a színpompás virágok kavalkádja, felettük a gyümölcsfák összeboruló virágtengerbe öltözött ágai, távolabb, a kert végében a kis palánták, amik még várták, hogy megerősödjenek és eljöjjön a virágzás ideje.

Jóleső büszkeséggel néztek szét kis birodalmukon.

-Most nézzetek jól szét! Nézd meg a fát, ahonnan elindulsz. Nézz a Napra, hogy tájékozódni tudj, és tiétek a kert! Látogassatok meg minél több virágot! Figyeljetek rá, hogy minél jobban bújjatok a kelyhükbe, a lábacskáitokon, pollengyűjtő zsákocskáitokban, kosárkáitokba minél több virágpor tapadjon meg.

-Tudjuk, a következő virágnál pedig alaposan hempergődzünk, dörgölődzünk, ficeregjünk. – Vágott közbe lelkesen a kis mezei poszméh.

-És, és, és…-hebegte a háziméh is – nem csak magunknak gyűjtünk, hanem megajándékozzuk a virágokat azzal, hogy beporozzuk őket, amiért megajándékoztak minket virágporral, vagy nektárral!

-Ügyesek vagytok! Látom, megtanultátok a leckét. Most már induljatok! Vár rátok a kert!

Mindannyian útra keltek, és szorgosan jártak virágról-virágra egész nap, ahogyan Dongó nénitől tanulták.

Szabari Erika, Nagyon amatőr író, meseíró

Pedagógus vagyok. Tanító-hittanoktatóként végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán. Főként református hittanoktatóként szolgálok a gyermekek között. Már "vénülő fejjel" vágtam bele újból a tanulásba, szintén a Károli Pedagógiai Karán, óvodapedagógus szakon. Ez az időszak hozta meg számomra az új hobbit, mint kreatív problémamegoldást, az írást. Az olvasás, a történetek tovább...