Dz meséje

Dz meséje.

A D és a Z betű összeházasodott. Sokan nem nézték jó szemmel ezt a házasságot. Sokan mondogatták, hogy nem lesz jó vége. Mert hát a D az ábécé elejéről származott, a Z meg a végéről. Ugyan mi sülhet ki ebből? Nem illenek össze!

Viszont a szerelem már csak olyan, hogy nem hallgat mások szavára. A D és a Z sem törődtek a szóbeszéddel, juszt is összeházasodtak. Nemsokára gyerekük született: Dz.

Dz-t beíratták a betűiskolába, mint minden más betűcsemetét. Ott megtanulta, hogyan kunkorodjon, merre kanyarodjon. Hogyan húzza ki magát nyomtatott betűként, hogyan hurkolódjon írott betűként. El is végezte Dz az iskolát becsületesen. Megkapta a bizonyítványát arról, hogy képzett betű.

Hanem munkája nem akadt.

Elmentek vele a szülei egy tanácsadóhoz. A tanácsadó vakarta a fejét.

– Az a baj, tudják, hogy már minden szónak van betűje.

– Nekem meg a páromnak sok munkánk akad – mondta erre a D. – Nem osztozhatnánk meg ezen valahogy a fiunkkal?

Hümmögött a tanácsadó.

– Megnézem, mit lehet tenni ennek az érdekében. Ilyen eset még nem volt soha. De nem szabályellenes.

Dz és a családja egy kis idő múlva megkapták a határozatot. Dz végzett betűként segédmunkát végezhet D-nek és Z-nek. Igaz, ez nem számított főállásnak, de mégiscsak jelentett valamit.

D és Z kikeresték azokat a szavakat, amelyekben addig együtt, egymás mellett szerepeltek. Annak idején így ismerkedtek meg egymással: ezekben a szavakban randevúztak.

Onnantól fogva viszont átadták a helyüket Dz-nek.

Dz a bodzánál kezdte a munkát. Jó kezdet volt, mert mindjárt kapott finom bodzaszörpöt.

Aztán himbálódzott egy kicsit egy bodzaágon, és átkéredzkedett egy kérődző tehénre.

A tehén szőrében lopódzott hátrafelé, amikor észrevette, hogy más is leledzik ott rajta kívül. Méghozzá egy csúf, kövér bolha!

Ijedtében akkorát ugrott, hogy az bizony a bolhának is a becsületére vált volna! Ha nem kapja el a tehénke nyakán lógó madzagot, elfújta volna a szél. De szerencsére elkapta a madzagot, és azon megint himbálódzott egy kicsit.

– Mit csináááálsz? – kérdezte tőle a kérődző tehén.

– Ööö… edzek! – rukkolt elő a válasszal Dz. Nem merte bevallani a tehénnek, hogy ódzkodik visszamenni a bolhás hátára. Inkább óvatosan elkezdte pedzegetni, hogy a tehénke vajon sokat vakaródzik-e.

– Deeehogy vakaródzok! – bődült el a tehén. – Nem vagyok én kecske! Meg azt sem akarom, hogy brindza legyen a tőőőgyemben a tejecske!

Dz erre már nem szólt semmit, csak elbúcsúzott, és hazatért az első munkanapja után. Otthon fáradtan ágyba bújt, és magánszorgalomból végzett egy kis túlórát: jól betakaródzott.