Együtt a medvénél

Együtt a medvénél.

            Álomgomba mozdulatlanul álldogált a színes avarszőnyegen, és figyelte, ahogy a fák ágain egyre ritkul a lomb. Ha jött egy kis szellő, akkor sok levél lehullott a földre, és már majdnem betakarták a piros, fehér pettyes kalapját.

            Gyerekléptek közeledtek felé. Reménykedni kezdett, hogy meglátogatja őt a kisfiú és a kislány, ahogy megígérték, mikor legutóbb nála jártak.

– Hol vagy Álomgomba? – kiáltotta a kisfiú, mikor a közelébe ért.

– Itt áll, ahol korábban is, a nagy fa alatt! Gyere, már látom a kalapját, ott piroslik! – szólt a kislány.

– Itt vagyok, hol is lehetnék? Gyertek gyorsan, mert mindjárt teljesen beborít az avar! – hívta őket Álomgomba.

A gyerekek odaszaladtak, és óvatosan kiszabadították a falevelek fogságából. Jó messzire elsöpörték a színes takarót, így Álomgomba végre ismét a szabad levegőn állhatott. Zöld tönkje világítani kezdett, mint mindig, mikor örült. Kalapja alatt a kék lemezkék élénken csillogtak.

– De jó, hogy jöttetek! Már alig kaptam levegőt! – nézett rájuk hálásan.

– Mondtuk, hogyha bajban leszel, segítünk, emlékszel? – nézett rá a kisfiú. Álomgomba bólintott, majd megszólalt ismét:

– Hol voltatok ilyen sokáig? – érdeklődött.

– Az őszi szünet után hazamentünk, mert folytatódott a tanítás. Tegnap este eljöttünk az erdei házba, és itt töltjük az egész hét végét! – felelt a kislány.

– Mi történt, amíg távol voltunk? – kérdezte a kisfiú.

– Képzeljétek, a kisróka és a kisfarkas faleveleket kergetett, és közben a patakparton kötöttek ki. Ott egy kismadár majdnem beleesett a vízbe a hajóról. Nem bírt repülni, átnedvesedett a szárnya, jött a medve, kiemelte, és egy törölközővel megtörölgette a parton. A megmentett kismadár azóta a medve barlangjába jár, segít, amiben tud – fejezte be a beszámolót Álomgomba.

– Elmegyünk oda mi is! – mondta a kislány, és azonnal elindult.

– Egyenesen arra! – mutatott a hegyek irányába Álomgomba.

A kisfiú követte a testvérét, és néhány perc gyaloglás után meglátták a kismadarakat, amint egy asztalnál csipegetik az eleséget a rókával, farkassal és a medvével.

– Mit gondolsz, nem ijednek meg tőlünk? – kérdezte a testvérét a kislány.

– Mindjárt meglátjuk! – felelt a kisfiú, és felgyorsította a lépteit.

– Mi járatban vagytok errefelé? – kérdezte a kisróka, mikor meglátta a gyerekeket.

– Álomgomba mesélte, hogy gyakran meglátogatjátok a medvét. Csatlakozhatunk hozzátok? – érdeklődött a kisfiú.

– Persze! – bólintott a kisróka, a kisfarkas és a medve egyszerre. A kismadarak azonban felröppentek.

– Ne tartsatok tőlünk, kismadarak! Nem bántunk titeket! Gyertek vissza nyugodtan! – hívta őket a kislány. A kismadarak egy darabig tisztes távolságból figyelték őket, de amikor látták, hogy milyen jól elbeszélgetnek a kisrókával, kisfarkassal és a medvével, bizalmat éreztek irántuk, és visszarepültek. Először a medve vállán ültek, aztán ahogy telt az idő, már nem zavartatták magukat, és közelebb mentek a gyerekekhez is.

– Hamarosan itt a tél, és mindent hó borít majd! Tudjátok, hol az erdei ház? Ott, arrafelé! – mutatott a kislány az otthona irányába. – Ha eljöttök, a madáretetőben mindig találtok magatoknak ennivalót! – mondta.

– Köszönjük! De jó lesz, nem fogunk éhezni! – mondta a megmentett kismadár.

– Éhezni, azt biztosan nem fogtok! – mosolyodott el a medve. – Nézzétek meg, mit gyűjtöttem össze a barlangomban! – mondta, és felállt, elindult a bejárat felé, és intett, hogy kövessék a többiek. Mikor beléptek a medve otthonába, elámultak. Négy szekrényt láttak. Az elsőre szép nagy betűkkel ráírták, hogy KISMADARAK, a másodikra azt, hogy KISRÓKA, a harmadikra azt, hogy KISFARKAS, a negyedikre azt, hogy MEDVE.

– Ezekbe ennivalót gyűjtöttél nekünk? – kérdezte a megmentett kismadár.

– Igen. Nyissátok ki az ajtajukat! – ajánlotta a medve. Az állatok ahhoz a felirathoz mentek, ahol a nevük szerepelt, kitárták a szekrény ajtaját, és tátva maradt a szájuk. Tele voltak a polcok minden jóval, amit szemük-szájuk kívánhatott.

– Köszönjük, nagyon jó vagy hozzánk, hálásak vagyunk, hogy gondoskodtál rólunk! – mondták a madarak, a kisróka és a kisfarkas.

– Medve, szeretném megnézni a te szekrényedet! Nyisd ki légy szíves az ajtót! – kérte a kislány.

– Nem, azt nem lehet! – hajtotta le a fejét a medve.

– Mi pedig nagyon akarjuk látni! – erősködött a kislány, majd odaszaladt, és kitárta a MEDVE feliratú szekrény ajtaját. Néma csend lett a barlangban, mert a polcok üresen tátongtak.

– Miközben nekünk gyűjtögettél, magadról teljesen elfeledkeztél! Talán időd sem maradt a sajátodra! – mondta a kisróka, miközben a kisfarkas sűrűn bólogatott. A kismadarak a medve vállára szálltak, és meghatottan néztek rá.

– Nagyon önzetlen vagy! Gondoskodó és jószívű! – szólt a megmentett kismadár.

– A barátaim vagytok! Ez a legkevesebb, amit tehetek értetek! – felelte a medve. Egy kicsit még társalogtak, azután mindannyian együtt hazaindultak. Út közben beszélgettek.

– Az a tervem, hogy a medve szekrényét telerakom élelemmel! – mondta a kisfiú.

– Segítek! – kiáltotta egyszerre a kislány, a kisróka és a kisfarkas.

– Mi is! – tették hozzá a kismadarak.

– Holnap reggel találkozunk! – szólt a kisfiú, és ezzel a többiek mind egyetértettek.

Este az izgatottságtól nehezen aludtak el. Mindenkinek volt valamilyen terv a fejében. Reggel korán már ott álltak az erdei ház udvarán mindannyian.

– Hoztam otthonról szárított húst! – mutatta a kisróka.

– Én is! – tette hozzá a kisfarkas.

– Nekünk szamóca és málna befőttünk van télire! Abból hoztunk el! – kiáltott a megmentett kismadár.

– Mi mézet adunk a medvének! – emelte fel a kosarát a kislány és a kisfiú.

– Menjünk a barlangba! Ti, kismadarak csaljátok el a medvét otthonról, mi addig bepakoljuk a szekrényébe az élelmet! – adta ki az utasítást a kisfiú.

A gyerekek a testvérek vezetésével elindultak. Mikor Álomgomba mellett elhaladtak, elmesélték neki, miért mennek a barlangba. Álomgomba meghatódva nézte a kis csapatot, és arany fénnyel kísérte az útjukon őket.

– Boldog vagyok, hogy ennyi jóságot láthatok! – suttogta. Eltávolodtak, már nem látta őket, és ekkor hirtelen magasra nőtt, messze elhagyva az avart, amelyből nem régen szabadították ki a gyerekek. Kalapja a fa ágát érte, ő pedig követhette a gyerekeket és állatokat az útjukon. Látta, amint a madarak elhívják a patakhoz a medvét, figyelte, amikor a többiek telerakják a szekrényét élelemmel. Azt is észrevette, hogy a medve fázik a patakparton, haza szeretne menni. A kismadarak nem tudták visszatartani, így elindultak visszafelé. A kisfiú abban a pillanatban zárta be a MEDVE feliratú szekrény ajtaját, amikor megérkeztek.

– Ti mit csináltok a barlangban? – kérdezte a medve, mikor meglátta őket. – Későbbre vártalak benneteket! – tette hozzá.

– Semmi különöset! – mondta a kisróka, és nekidőlt a szekrénynek. Az ajtó megnyikordult, és kitárult az egyik szárnya. A medve álla majdnem leesett a meglepetéstől.

– Ez mind az enyém? – kérdezte. – Köszönöm, barátaim! Sosem felejtem el nektek! – tette hozzá meghatottan. 

            Mindannyian a nyitott szekrényajtó előtt álltak. Kitárták a másik szárnyát is, és büszkén néztek a sok élelemre, amit a medvének hoztak. Álomgomba nem látott be a barlangba, de tudta, hogy ott csupa jó dolog történik, és várta, hogy a hazafelé tartók mindent részletesen elmeséljenek.

Ti már hallottátok, úgyhogy ti is elmondhatjátok Álomgombának az esetet, ha találkoztok vele az erdőben.