Élet a kertben

Élet a kertben.

Szombat délelőtt az áprilisi lágy napsütésben bogarak, méhek zümmögve szálltak dolgukra, madarak fészkelős, izgatott hangja hallatszott. Feléledt a természet. A tavaszi finoman csiklandozó napsütés előcsalt mindent, és mindenkit. Nagyapa is azért jött, hogy felkészítse a kertet a tél után virágzásra, termésre.

Nagyapa gereblyézés után megpihent a kerti padon, mellette Amálka a babáival játszott. Kis idő múlva nagyapa egyszer csak felpattant, és besietett a házba. 

– Megnézem, hol tart az ebéd.

Amálka fel sem pillantott, mert épp egy varkocs fonásába merült bele.

– Hamarosan elkészül az étel. – újságolta visszatérve nagyapa. De nem ült le, csak toporgott, nézelődött, még le is hajolt.

– Kincsecském, nem láttad valahol a svájci sapkámat? Mikor leültem, még rajtam volt. Aztán ahogy melegedett az idő, letettem, majd kissé el is szundítottam.

Amálka abba sem hagyva a fonást, csak rázta a fejét.

– Hm, mondd csak Kincsecském, mostanában nem tünedeztek el nálatok zoknik?

Na, erre már odafordult Amálka, feledve a copfokat.

– Dehogynem! Anya egy ideje morgolódik a mosások után, mert néhány zokninak mindig lába kél, mire kiteregetné. Azt mondta, egy fekete lyuk van a mosógép környékén, esetleg benne, vagy tényleg léteznek zoknievő szörnyek.

– Sejtettem. – bólogatott nagyapa. – Most van itt az ideje a kis sárkányok kelésének. Hosszúak, vékonyak, kicsik, de már a szárnyuk növekszik, és melegen kell őket tartani, mert hűvös az éjszaka. A fény- és tűzsárkányok nem élik túl, ha meghűlnek fióka korukban. Manók keltetik, nevelik őket. mivel anyjuk csak a tojást rakja le. Alkalmas egy sárkánycsemete bebugyolására, egy ilyen hosszúkás, rugalmas holmi. Mivel a tűz-, vagy a fénypamacsok is megindulnak a torkukból, s azt még nem tudják uralni, emiatt a zoknik hamar elhasználódnak a fészkekkel együtt. A svájci sapkám pedig formára, méretre ideális fészek. Az előbb az aranyeső bokor tövéből felvillanásokat láttam. Sűrűn burjánzó az a bokor. Az ilyen helyeket szeretik ezek a lenyűgöző teremtmények. Ha elszaporodnak, a házakba is beköltözhetnek.

Amálka meglepett arcát látva, folytatta:

– Szerencse, hogy ezek szerint itt nálatok megtelepedtek. Régóta szinte teljes visszahúzódásban élnek a törpék, manók, tündérek, óriások, tűzsárkányok, fénysárkányok, és még sok más csodás lény. A manapság fantasztikus, megmagyarázhatatlan dolgokkal való foglalkozást egy régi, sötét korban büntették. Ezek a bámulatos lények is részesei voltak ezeknek a rettenetes történéseknek, átérezték a fájdalmakat, félelmeket. Hogy ne ismétlődjék meg ez a szörnyűség, elérték, hogy az érzékszerveink ne legyenek képesek érzékelni őket. Persze akadnak kivételek. Segítik azokat az embereket, akikhez mégis közel merészkednek, mert tisztában vannak jóságukkal. A támogatásuk miatt történő „szerencsés” eseteket szokták „csodának” hívni manapság. Pedig temérdek mese emlékeztet létezésükre, és a velük való együttélésre. Pajkosságból néha eltüntetnek a dolgokat, – ezek legtöbbször a manók csínytevései – amik váratlanul megkerülnek.

– Ilyen is volt mostanában. – bólogatott Amálka.

– Csak légy éber Kincsecském, lehet, hogy a szobádban is találkozol valamelyikükkel.

– Ó! – ámuldozott Amálka.

Nagyapa megsodorta bajuszát, huncutul kacsintott, majd bement a házba.

Amálka pedig hunyorogva kémlelte az aranyeső bokrot, bízva abban, hogy ő is megpillanthat valami varázslatos dolgot.