Elrendezve


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 04

Rózsika kissé remegő ujjakkal gombolta be a pruszlikján a gombokat. Az esküvőjére készült. Készülődésében, felékesítésében nem segédkezett senki. Női rokonai nem voltak. Még kislány volt, amikor az árvaságban felnőtt édesanyja meghalt. Édesapjának meg ...

Kép forrása: wikipédia: Kotász Károly: Ara (olaj, 1910 körül)

Rózsika kissé remegő ujjakkal gombolta be a pruszlikján a gombokat. Az esküvőjére készült. Készülődésében, felékesítésében nem segédkezett senki. Női rokonai nem voltak. Még kislány volt, amikor az árvaságban felnőtt édesanyja meghalt. Édesapjának meg csak egy testvére volt, a falu papja. Mennyire hiányzott most mellőle egy társ, aki ott van vele, bíztatja, útjára bocsátja az asszonyi létnek egy újabb, szép fejezetébe!

Sándor jó ember volt. Módos gazda. „Jó sora lesz majd mellette” - mondogatta mindenki. De Rózsika ebben nem volt ennyire biztos. Igen, megvolt mindene. Rendben tartott istálló, benne 2 ló, egyik a csikójával, és 5 tehén. Több hektár kaszálója volt, kukoricása, a falu legjobb földjén ért be aranysárgára a búzája. A határában lévő domb déli lejtőin volt a szőlője, szép borospincével. Még a fővárosi vendéglők is rendeltek belőle.

             A háza tiszta, rendes volt. Még szakácsnét is fogadott, három béres járta a földjeit állandóan, de volt vincellérje és molnárja is. A pataknál lévő malom az övék volt már vagy 350 éve. Most Sándor örökölte.

            Tudta, hogy jó dolga lesz. De ha ránézett a pohos hasára, a kackiásra pödrött bajszára, az undor fogta el. Ő ennek a férfinak a karjába soha nem vágyott! Hát még a csókja után! Hogy is tudná őt szeretettel, sőt mi több asszonyi szerelemmel elviselni? Némán folytak le a könnyei az arcán, ha arra gondolt, hogy már csak kettesben maradnak a lakodalom után, és előtte kell mosakodnia, levetkeznie, vele kell a dunyha alá, abba a szűk hitvesi ágyba bebújnia.

            Pista milyen más volt. Szikár, izmos alakjával, a napbarnított bőrével, aminek mindig széna és friss szél és napsugár illata volt. Ha a nehéz munkák után levetette az ingét, hogy a kútnál megmosakodjon látta keményre izmosodott mellkasát, erős karjait, amik között megszűnt a világ! Tudta, hogy melléra borulva a finom ölelésben a világ összes baja tombolhat körülöttük, ő biztonságban van. Azt a nyugalmat, amit ebben az ölelésben megélt, valamikor drága jó édesanyja ölében élte csak át. Pistával újra kislány lehetett. Gyermeki biztonsággal bízta magát rá. Holott, neki nem volt nagy gazdasága, 12 tyúkja volt és egy kecskéje, de mégis mindene megvolt volt a világon.

           Képzeletben hányszor serénykedett abban a kis konyhában! Gyúrta a kőttest, főzte a csorbát, vagy Pista kedvencét az öreglebbencset. Tiszta szobája is csak akkor volt, ha a kemence mellett a kis konyhában aludt a kisszoba helyett. De bárhol édes volt vele összebújni, a szívdobogása muzsikáját hallgatni!

            Pista jó ember volt. Szegény, de dolgos. Becsülettel megvolt mindene, hogy megelégedett, boldog élete legyen. Szemrevaló, szép férfi volt! Ahogy a vidám huncutság megvillant a barna szemében, az illendőség határát súroló, csipkelődő, kétértelmű tréfáival azonnal elcsavarta minden asszony fejét. Olyanok lettek, mint a kezes bárány a közelében. Még a falu boszorkányának kikiáltott állandóan zsémbes Örzse is, mint egy szerelmes fruska, olyanná lett, ha találkoztak.

           Az aratás utáni, ahogy jött az a nagy zivatar, Rózsa kint maradt a kaszálón Pistával. Azt sem tudták, merre fussanak a hatalmas szemekben kopogó, illatos eső elől. A hatalmas fűzfa alá mentek. Földig hajló ágaival olyan volt alatta, mintha kis lakásuk falai között lettek volna. Nem kellett sokat futni, de mégis bőrig áztak addigra.

            Az erős szél időnként még az ágak közé is befújt, Rózsa megborzongott. Pista pedig védelmezőn ölelte át, melengette őt saját testével, mint a kotlós a féltve őrzött csibéit. Jó volt így. Rózsa mélyen beszívta Pista meleg bőrének illatát, amiben a széna, a napsugár és most a finom zápor illata is ott volt. Szíve nagyot dobbant és egész teste átforrósodott. Megérezhette ezt kedvese is, mert kicsit engedett az öleléséből, és egyik kezével finoman felemelte az állát, maga felé fordítva a lány tekintetét.

         - Mi baj van, Rózsikám?

         De amint meglátta a lány szemében a tüzet, tudta, hogy nincs itt semmi baj. A vén fűzfa szemérmesen takarta el a szerelmesek ölelését.

         Rózsa nagyot sóhajtott a készülődése közben. Arra a viharos napra gondolt, ami nem csak a természetet tépázta meg, de az ő szívét is. Rózsa megesett. Ez hamar kiderült.

        Elmondta hát az apjának, aki nem szólt egy szót sem, csak búra hajtott fejjel elindult az ajtón kifelé. Még visszaszólt szikáran:

        -Elrendezem.

        Mikor este hazaért, kérés nélkül mondta a híreket.

        -Mához három hétre Sándor elvesz. Ennyi kell, hogy kihirdessék. Elrendeztem. Jó dolgod lesz vele. János bátyámmal is beszéltem. Majd menj el gyónni, vár téged.

        -És Pista?

        -Felejtsd el, nem hozzád való. Vele csak nyomorognál. Sándor meg már tavasz óta kért tőlem téged. Kinézett magának. Jó lesz így mindenkinek.

         Ez a mondat még most, három héttel később is belehasított Rózsa lelkébe. „Jó lesz így mindenkinek.” Kinek? Neki is? De tudta, Pistához nem mehet. Kinevette, amikor megtudta, úgy maradt az eset után. Azt mondta, menjen el Örzséhez, az majd elintézi. Hogy mondhat ilyet? Hogyan tekinthet így kibimbózott szerelmük első kicsiny, óvni való gyümölcsére? Rózsát, mintha szíven szúrta volna ezzel a mondattal. Majd még hozzá tette:

         -Kérdezd Sárikát vagy Katát, a Kovácsék lányát, nekik is ő intézte el.

        „Nekik is ő intézte el.” Visszhangzott a fejében sokáig. Tehát, Pista…már nem először…Neki nem az élete szerelme, aki látja őt, ahogyan szorgoskodik a kis konyhában? Vajon ő kit, kiket lát abban a konyhában?

       Rózsika elkészült. Megtörölte könnyes arcát. Még hideg vízzel ismét átmosta, ne látszódjon a kisírt szeme, kicsit megcsipkedte a két orcáját, hogy izgatottsággal teli pirosságot mutasson. Ajkát két fogsora közé harapta párszor, hogy élénk piros legyen. Mosolyt erőltetett az arcára, amit egészen addig ott kell tartania, amíg ma éjjel le nem csavarják a lámpát.

        -Drága anyukám! Kislányként vártornyok boldog királylányairól meséltél. Nem mondtad, hogy ez ilyen nehéz boldogság.

        Elindult a tornácra, ahol várta már az apja, és Sándor, a rokonaival. Vidáman rikkangattak. Tudta, hogy a tegnapi tepertős pogácsa és az apja körtepálinkája vidámmá tette őket. Az arcára készített mosollyal fogta meg vőlegénye kezét, aki hamarosan ura lesz, jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választja tőle.

 

Szabari Erika, Nagyon amatőr író, meseíró

Pedagógus vagyok. Tanító-hittanoktatóként végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán. Főként református hittanoktatóként szolgálok a gyermekek között. Már "vénülő fejjel" vágtam bele újból a tanulásba, szintén a Károli Pedagógiai Karán, óvodapedagógus szakon. Ez az időszak hozta meg számomra az új hobbit, mint kreatív problémamegoldást, az írást. Az olvasás, a történetek tovább...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!