Barion Pixel

Elton álma


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Elmesélek nektek egy történetet, egy hosszú testű, szomorú szemű, lógó fülű kutyáról, Eltonról, aki a család kedvenceként, kedve szerint jöhetett-mehetett a házban és kertben.
Megvoltak a saját szokásai és a napi rutinja. Például, pontosan tudta, hogy cs...

Kép forrása: Fancsali Zsuzsi

Elmesélek nektek egy történetet, egy hosszú testű, szomorú szemű, lógó fülű kutyáról, Eltonról, aki a család kedvenceként, kedve szerint jöhetett-mehetett a házban és kertben.

Megvoltak a saját szokásai és a napi rutinja. Például, pontosan tudta, hogy csütörtök reggel jön a postás, akit jól meg kell ugatnia. Nyikorgó biciklijét már az utca végéről lehetett hallani, pláne ilyen nagy fülekkel. Heti rendszerességgel hozta az újságot, amit összetekerve becsúsztatott a kapu deszkái közé, és már suhant is tovább. Elton nem volt túlságosan magas, de pont elérte, így peckesen, büszkén vihette gazdáinak.

Mikor letette a kissé kopottas konyhakőre, akkor látta a vezető hírt:„Itt a jövő: sci-fibe illő módon kommunikálhatunk majd a NASA Holdra küldött legénységével”.

Elton ragyogó szemmel nézte a képet az űrhajóról és az űrruhájukban feszítő, büszke űrhajósokról. Többet nem ment ki a gondolat a fejéből.

Vacsora után, szokás szerint, kifeküdt a teraszra. Szép, nyári este volt és a kristálytiszta égbolton ragyogott a Hold és a csillagok.

„Én is űrhajós szeretnék lenni!”– fogalmazódott meg hegyes, kis kobakjában. Innentől kezdve csak ezen járt az esze, hogyan juthatna fel a világűrbe.

Naphosszat bámulta mélabúsan az eget, és sóhajtozott. Ez feltűnt a szomszéd agaraknak, akik addig-addig faggatták, míg el nem árulta vágyálmát, de rögvest meg is bánta, mert az agarak, bizony kinevették.

– Haha. Nyulakat kéne kergetned, nem csillagokat!

Sértődötten cammogott be a házba, majd levetette magát párnájára, ott folytatta az álmodozást.

Délután hazaért az iskolából Zalán, Elton kisgazdája, aki boldogan üdvözölte.

– Már fel se nézel? Mi bajod van? – kérdezte kutyáját, aki csak meredt maga elé.

– Az agarak azt mondták, nem lehetek űrhajós, pedig én látni akartam közelről a csillagokat. Olyan szépek. – hüppögte.

– Hát ez a baj? Nagy előkelőségükben azt sem tudják mit beszélnek. Dehogynem lehetsz, majd meglátják! – harsogta és elviharzott a szobája felé.

Elton nem tudta mit tervez a fiú, azt meg pláne, mi az az előkelőség, de nem volt ideje ezen gondolkodni, mert már jött is vissza Zalán, hatalmas kartonlapokkal, két marék filctollal, ollóval és ragasztóval.

– Gyere! – szólt Eltolnak, aki engedelmesen követte a kertbe. Talán most kiderül valami.

Jó sok vágás, ragasztás és színezés után, készen állt a nagy mű, amit a fiú dobpergést imitálva mutatott be.

– Ez egy – hebegte a kutya.

– Ez egy űrhajó! Pontosan! Most felrepülünk az űrbe, megnézni a csillagokat – mondta büszkén és izgatottan a fiú – Nézd! Űrruhát is hoztam!

És már tekerte is a kíváncsi ebre a fehér leplet, a feje tetejére pedig egy tésztaszűrőt helyezett. Ő maga is beöltözött, hasonlóképp, űrruhába. Bebújtak a karton és ragasztó szagú űrhajóba, ahol mindenféle érdekes krikszkraksz – akarom mondani, vezérlőpult –, volt a falon.

Elton izgatottan figyelt. Mikor Zalán behajtotta az ajtót, egészen sötét lett.

– Félsz? – kérdezte suttogva.

– Kicsit – vallotta be Elton, szégyenlősen.

– Csukd be a szemed, rázós utunk lesz! Három-kettő-egy, kilövés! – kiáltotta a fiú, és hirtelen elkezdett minden mozogni és imbolyogni. A kutya összeszorított szemekkel és fogakkal várta, mi lesz ennek a vége. Zalán közben előkapta a zsebébe rejtett foszforeszkáló csillagokat, és gyorsan felnyomta őket a falra.

– Kinyithatod!

Elton óvatosan kinyitotta a szemét, és láss csodát, megannyi csillag ragyogott az orra előtt.

– Tudtam, hogy szépek, de nem is sejtettem, hogy ennyire.

Zalán félmosollyal az arcán átkarolta barátja vállát. Nézték még egy kicsit, majd a fiú törte meg a csendet.

– Menjünk lassan vissza.

– Rendben. Köszönöm – csóvált boldogan és meghatottan Elton.

– Szívesen. Csukd be a szemed! – Zalán gyorsan leszedte a csillagokat és visszadugta a zsebébe, míg társa szófogadóan csukva tartotta a szemét, egészen landolásig.

– Leszállás! Megérkeztünk!

Kinyílt az ajtó, és kimászott, egy kissé megtépázott űrhajóból, két büszke űrhajós.

Fancsali Zsuzsi, amatőr meseíró

PRÉMIUM Fancsali Zsuzsi Prémium tag

Ezt a mesét írta: Fancsali Zsuzsi amatőr meseíró

Szerintem, mesélni mindenki tud... ki így, ki úgy, ki szeret, ki nem. Az, hogy egy bizonyos mese mennyire lesz kedvelt, a hallgatóság dönti majd el. Két csodás gyermekem minden este kikövetel tőlem egyet, akkor is, ha egy hosszú napot inkább már gyorsan lezárnék. Végeredményben be kell látnom, mikor egy történet megszületik, az nem csak őket, hanem engem is elrepít valahova máshova. Ilyenkor van, hogy a me...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások