Furfangos fuszeklik - Szarka

Furfangos fuszeklik - Szarka.

Egy napsütéses reggelen kinyílt a kislány szobájában lévő komód legalsó fiókja. A zokniforma manók álmosan kúsztak ki belőle és totyogtak a konyha felé reggelit vadászni.

– Miért ilyen nehezek a reggelek? – kérdezte ásítozva Bohó, dörzsölve gomb szemét.

– Mert minden este dorbézolsz – förmedt rá Huncut –, aludni se lehet tőled!

– Nem dorbézolok!

– De! – vitatkoztak.

Bizony, Bohó mostanában rászokott az esti tévézésre. A kanapé alól lesi, amit anya és apa néznek. Ilyenkor későn fekszik le aludni, amivel felveri alvótársát.

– Css! – torpantak meg. Berci, a ház kedvenc terrierje még bent aludt.

Óvatosan, a falhoz lapulva kúsztak el mellette. A kutya nem kelt fel, hangosan horkolt tovább.

– És, volt valami izgalmas műsor? – kérdezte Huncut, mert azért érdekelték a nagyvilág hírei.

– Igen! Például, hogy ilyenkor sok időt érdemes szabad levegőn tölteni, hogy feltöltődjünk D-vitaminnal.

– Az mi? – öntötte szájába a maradék müzlit Huncut.

– Fogalmam sincs, de hasznos. És jó hírem van, meg is lehet enni! – mesélte, miközben ügyetlenül szétlocsolta a narancslevet a konyhaasztalon.

– Finom is? – kérdezte reménykedve Huncut, mikor a müzli elfogyott.

– Kóstoljuk meg!

– De hol szerzünk D-vitamint?

– Azt mondták, kint van. – mutatott a kert felé Bohó.

Elindultak, a kutyaajtón keresztül hamar az udvarra értek. Fel-alá mászkáltak a bokrok között D-vitamint keresve, de sehol sem találtak.

– Hogy néz ki a D-vitamin? – tanakodtak, miközben, egyszer csak, a magasból valami elragadta Bohót.

– Jaj, ne! Segítség! Tegyél le! – kiabálta.

Egy szarka volt. Huncut azonnal rohant barátja segítségére, és próbálta nem szem elől téveszteni őket.

– Kapaszkodj, Bohó!

A madár szerencsére csak a szomszéd udvaron álló magas tölgyfáig vitte, annak tetején volt fészke. Betette Bohót, majd repült is tovább a következő zsákmányért. A fészek telis-tele volt mindenféle csillogó tárggyal. Volt ott érme, óra, gyűrű, kisolló, és még egy golyóstoll is. Bohón valószínűleg a gomb szeme tetszett meg a szarkának, de nem volt idő ezen gondolkodni.

A fuszekli lenézett a magasból, lentről Huncut nézett fel rá.

– Jól vagy? Hogy jutsz le?

Bohó túlontúl magasan volt, de nem volt mit tenni, összeszedte bátorságát, óvatosan ágról-ágra elindult lefelé, de a föld felett pár méterrel a kapaszkodók elfogytak.

– Most hogyan tovább? – aggódott Huncut.

– Hm, van egy ötletem.

Bohó zokniteste aljából kilógott egy szál, ami már régóta idegesítette. Annak mentén elkezdte azt visszafejteni, és a fonalat kötélként használva leereszkedett egészen a tölgyfa aljáig.

Mikor földet ért, mindketten megkönnyebbültek.

Huncut megölelte barátját, de valami furcsa volt, mert szinte csak a hónaljáig ért most.

– Ez hogy lehet?

Mikor rájött, kitört belőle a nevetés. Bohó összetekerte a lefejtett fonalat, és duzzogva megindult a fiók felé. Beletelt egy kis időbe, mire visszahorgolta magát.