Március bácsi

Március bácsi.

Ültek a szobában és egy forró tea mellett sakkoztak. A sápadt arcú, kissé komoly fiú, Február imádta hallgatni az öreg régi történeteit.

– Sakk és matt – mondta végül Március bácsi. Ezt a csatát is megnyerte.

– Úgyis későre jár, mennem kell – indult el Február az ajtó felé – Köszönöm a játékot.

Kikísérte a kapuig. Kardigánban hűvös volt, de már zsigereiben érezte a tavaszt. A hóvirágok a bokrok alatt megbújva bólogattak, amikor elsétált mellettük.

– Szép estét, jó munkát.

– Köszönöm fiam.

Este beült dió színű, recsegős hintaszékébe megnézni a híradót. Állítólag melegebb idő érkezik az ilyenkor megszokottnál. De sok dolgom lesz.

Valóban, másnaptól nyakán volt a kikelet. Egy igazi kertész sem ülne a házban szívesen, mikor kint érezheti a tavaszi föld semmivel össze nem hasonlítható illatát.

A szürke világ komótosan változni készült. A hangyák széthordták a magot és a fű megtelt pici ibolyákkal, melyen senkinek nem lenne szíve gereblyével átmenni, hagyta is.

Csak nem jön már éjjeli fagy. Március bácsi kinyitotta a kerti csapot, leszedte a ponyvát a díszesen faragott padról és söprögetni kezdett, kerülgetve a napon sütkérező, elégedett cirmost.

A gyümölcsfák csupasz, egymást keresztező, sűrű ágai metszésért kiabáltak.

– Kicsit meg is permetezlek, egészséges légy – dörmögte, egy alapos vizsgálat után.

Fontos dolgok ezek, minél nagyobb gonddal végzi, annál színesebbek lesznek a koronák, később sok gyümölcsöt ajándékozva.

– Szép lesz minden – hallatszott a kerítés mellől.

Az öreg megijedt, még a hideg is kirázta. Február volt az, épp arra járt és gondolta beköszön.

– Szép-szép, de így elrontod! Menj el fiam, később találkozzunk!

A fiú szürke sálját hátára dobva, engedelmesen távozott. Összevont szemöldökkel, aggódva nézett utána. Egy hétre kissé visszahűlt a levegő, esett is.

Egyik nap, Március bácsi a melegházba tévedt, levette kötött pulóverét, felgyűrte ingujját, majd kalapját félretéve vette csak észre a kis fehér lepkét, aki addig azon pihent.

– Hát te? Jöttél segíteni? Nem bánom!

Kitakarított, majd előkészítette a palánták helyét. Később ide paradicsomot, paprikát, padlizsánt vetett. Kint a dézsák zöldellni, majd virítani kezdtek, kéken nőszirom, sárgán nárcisz formájában. A bokrok, és fák is nyiladoztak, így a méhek is megkezdhették a szezont. Szerette és ápolta a kertet. Harmincegy napig dolgozott.

Csöngettek. Bajsza alá mosoly szaladt, ahogy nyitotta a kaput. Április volt az, nagyon várta.

Körbevezette, miközben a madarak az aranyeső ágain hangoskodva figyelték őket. A sziklakertben, ahol gyík nyújtózott, ágaskodtak a hetyke, fehér és lilás krókuszok, a járda mellett pedig sorakoztak az élénk tulipánok. Nagy volt a változás, zsongott minden.

– Na, hogy tetszik? – kérdezte a meleg mosolyú, csinos hölgyet.

– Csodálatos lett! Megpihenhetsz, én jövök.