Tolvaj

Tolvaj.

Géza bácsi feltette a vizet forrni, mikor kopogtak. A postás hozta a nyugdíjat. Várta már, mint mindig. Hónapról hónapra élt, szerényen. Átvette, majd miután elköszönt, húzni kezdte kopott cipőjét. Gondolta elmegy a piacra, eszik egy jót végre.

Újra kopogtak. Egy ismeretlen fiú törte rá az ajtót a zárkattanás után közvetlenül. A bácsi hátrahőkölt. 

– Kérem a pénzt! – kiabált az öreggel. 

Géza bácsi remegő kézzel adta át a vékony tárcát. 

– Az összeset! – utasította idegesen a tolvaj, miután belenézett. 

– Ez az összes.

Összerezzentek, mert az ósdi kancsó hosszú süvöltésbe kezdett jelezve, hogy felforrt a víz.

– Kér egy teát, fiam?

A fiú döbbenten bámult az öregre. Még fél percig nem mozdultak, majd a pulcsija zsebéből előrángatott egy húszezrest, beletette a tárcába, visszaadta.

– Nem kérek, köszönöm – és sietve távozott.