Émolka, a kisegér nagy kalandja

Tudtátok, hogy a szeretetnek mekkora ereje van? Sokszor bizony csodákra képes... Szóljon most ez a mese is a világ legeslegszebb érzéséről.

Történetem június havában kezdődött, a tanév utolsó napján. A Dorkáék pincéjében lévő egérlyuk cincogó vigadalomtól volt hangos. Lakói, Cikk-Cakk papa, Cikk-Cakk mama és lányuk, Cikk-Cakk Émolka ünnepi ebédjüket költötték éppen. Émolka, aki történetem főszereplője, egy aprócska, törékeny egérkislány, aki nemcsak, hogy színjeles tanuló, de különleges képességgel is megáldott, fiatal egérhölgy. Erről azonban, ha megengeditek, egy picivel később mesélnék.

– – A mi okos, ügyes kicsi lányunk, cikk-cakk . – jegyezte meg büszkén, kissé elérzékenyülve egérmama.

– – A család büszkesége! Szemünk fénye, cikk-cakk! – folytatta a dicséretet egérpapa.

Émolka megérdemelten fürdőzött az elismerések sokaságában. Rengeteg munkája volt a színjeles bizonyítványában. Eszébe jutott, hogy hányszor mondott le a barátokkal közös sajtvadászatról és választotta helyette a tanulást, örömet okozva ezzel szüleinek. De bizony megérte!

– – Édes kis egérkém! Eljött végre a Te napod, cikk-cakk! Felfedezheted a házat, belevetheted magad a kalandokba, új barátokra lelhetsz a nagyvilágban, cikk-cakk! – Émolka fülében dallamosan visszhangoztak egérpapa szavai.

– – Légy nagyon óvatos! Kerüld a macskát és a kétlábú lényeket, cikk-cakk! – figyelmeztette egérmama, majd még mielőtt útjára engedték volna, szorosan megölelték egérpapával együtt.

– – Ég áldjon benneteket, cikk-cakk! – búcsúzott szüleitől az egérlány, majd a következő pillanatban már el is tűnt az egérlyuk kijáratában.

Az apró kis szőrpamacs óvatosan mászott elő a családi odúból. Az első óvatos méterek megtétele után, egyre bátrabban folytatta az ismeretlen területek felfedezését. Elsőként a mosókonyhában tett látogatást. Kikerekedett a szeme a számára ruha-hegynek vélt kupacok láttán. A borospincében gyönyörködött a palackokon visszaverődő tükörképében. Bizonyára tovább időzött volna még az alaksorban, ha az orrát nem csapta volna meg egy ínycsiklandozó illat. Szimatja felvezette a meredek lépcsőn, egészen a konyháig. Az asztalnál ült Dorka, a házban lakó család legfiatalabb tagja. Csupán 8 éves volt. Szőke, göndörfürtös, szeplősorrú. Szokásos vacsoráját, bundáskenyeret majszolgatott éppen. Két falat között a kedvenc dalocskáját dúdolgatta jókedvűen.

– – Ez a hang még sokkal hívogatóbb, sokkal kedvesebb számomra, mint a sajt íze. – gondolta magában a kalandra vágyó egérkisasszony.

Émolka csodálattal hallgatta a fülbemászó dallamot, majd óvatosan megközelítette a kislányt. A bundáskenyérről lehulló sajtreszeléket mohón tömte szájába és a ráadás reményében bízva felkapaszkodott a szék lábán.

– – Bátorság Émolka, cikk-cakk! – bíztatta önmagát egyre feljebb és feljebb haladva. Az asztal felszínét azonban egy félresikerült manővernek köszönhetően már nem érte el. Megcsúszott a fa burkolat lakkozott felületén és egyenesen Dorka pizsamájának zsebében landolt.

– – Dorka, ne felejts el fogat mosni lefekvés előtt! – hangzott az anyai intő szó, aminek a jólnevelt kislány ellentmondás nélkül engedelmeskedett. A fürdőszobába érve rutinosan végezte el a fogápolási műveletet, amit Émolka a pizsamazsebből kikukucskálva nézett végig. Potyautasként utazott a hálószobáig Dorka szivárványmintás ruhadarabjában. A kislány nem sokkal az ágyba bújás után különös hangra lett figyelmes.

– – Cikk-cikk, cikk-cakk, cikk-cakk! – a hang egy hangosabb, egyre szaporább lett, végül már szinte lüktető ritmust játszott Dorka füljáratában. A kislány megdöbbent egy pillanatra, majd minden bátorságát összeszedve megszólalt.

– – Ki vagy te? Talán egy beszélő kavics? Egy életre kelt radírgumi? – kérdezte Dorka a sötétben tapogatózva. – Gyere elő, hadd lássalak!

Émolka a gyengéd hangocska hallatán lassan, kissé félszegen végre előmerészkedett. Teljes életnagyságban, a maga 4 és fél centiméterével kuporgott most már Dorka tenyerében.

– – Hiszen te szőrös vagy és farkincád van! Ezek szerint se kavics nem vagy, se radírgumi. – állapította meg Dorka teljes nyugodtsággal. – Ha jól érzem, akkor te bizony egy kisegér vagy! Nini, és világít a farkincád! Olyan fényesen akár a sarkcsillag! – jegyezte meg a kislány ámulatba esett tekintettel. – Ráadásul beszélni is tudsz!

Émolka is csak csodálkozott, szaporán rebegtette apró egér pilláit.

– – Émolka vagyok, a pincében lévő egérlyuk lakója. Világot felfedezni, kalandot és barátokat keresni jöttem az emeletre. Nem félsz tőlem? – kérdezte a szőrpamacs meglepve.

– – Nem félek! Miért kellene félnem tőled? – tudakolózott Dorka is.

– – Hát mert más vagyok, mint te! Szőrös vagyok, csúnya vagyok, kártékony vagyok, az emberek ezért nem szeretnek... Legalábbis így olvastam a pincében lévő, kimustrált könyvekben. – magyarázta Émolka legjobb tudása szerint. – Egérmama óvva intett a kétlábúaktól. – fűzte hozzá.

– – A felnőttek bizony nekem is csak rosszat meséltek rólad. – vallotta be Dorka lesütött szemmel.

– – Annyi szamárságot hallani mostanság, cikk-cakk. A farkincámnak hiszek, nem annak a buta könyvnek. – mutatott Émolka a cérnavékony farkincájára, ami már az egész szobát beragyogta. – Ez csak akkor világít, ha olyasvalakivel találkozom, akinek a szívében hatalmas szeretet lakozik. Legyen az négy vagy kétlábú, teljesen mindegy!

– – Mesélj még, kérlek! – kérlelte Dorka kíváncsian. Émolka pedig csak mesélt, mesélt hosszú órákon keresztül, amíg álomba nem szenderültek.

Így kezdődött Dorka és Émolka életreszóló barátsága. Egy emberé és egy kisegéré, akik két különböző világból indulva találtak egymásra. A feltétel nélküli szeretet ugyanis sosem válogat. Az egymásba vetett bizalom és a kedves szavak hatalmas falakat képesek ledönteni. Használjátok őket Ti is minden nap, hogy új barátokra találhassatok, cikk-cakk....