Fogom a ceruzám

Fogom a ceruzám.

Egyszer nagy művész leszek. Úgy biz` ám!
Papírt elő, fogom a ceruzám,
rajzolok hercegnőt vagy éppen tündért,
nem is, egy boszorkányt, de tüstént,
azt festek én, azt biza.
Vagy legyen inkább paripa?

Hogy ki vagyok én? Még nem tudom,
de minden nap próbálkozom.
Pirosat, kéket, ide egy kis zöldet.
Neked tetszik? Kérdezem félve tőled.
Vagy mégsem. Határozott vagyok,
és úgy rajzolok, akár a nagyok.

Hiszen én varázsló vagyok,
vonalakkal és színekkel varázsolok,
mosolyt az arcokra, könnyet a szemekbe,
igaz is, most jut eszembe,
veszek még ceruzát, talán pont százat,
és új képet festek a családnak.

Anyának, apának, mamának, tatának,
a kutyáknak, a kedvenc cicámnak
és néha magamnak. Csak úgy.
Bármit, ami az eszembe jut.
Rajzolok, ha jó kedvem van, és akkor is, ha nem,
színes ötletekkel tele a fejem.

Nem tudom, az ihlet hol lakik előtte,
mikor hallok legközelebb felőle,
de egyszer csak, hopp, itt terem,
pörög-forog, változik szüntelen,
még néhány simítás, és kész,
mi összevisszaságnak tűnt, most kerek egész.