Gabi-Csabi kalandjai: A nyaralás (2. fejezet: Mini piknik)

Gabi-Csabi kalandjai: A nyaralás (2. fejezet: Mini piknik).

– Jó reggelt! – köszöntötte Gabit és Csabit az anyukájuk.

A fiúk hunyorogva nyitották ki a szemüket, és próbáltak rájönni, hogy éppen merre is járhatnak. Egyikük sem lepődött meg azon, hogy az autó hátsó ülésén ébredt, hiszen tisztában voltak vele, hogy éppen a tengerre tartanak a szüleikkel.

Pár percig még álmosan, szó nélkül kémlelték a tájat. Titkon remélték, hogy megpillantják a várva várt tengert. Sajnos azonban a gyönyörű kékségű, kristálytiszta sós vizet semerre sem találták, bármerre is fordultak. A környék azonban egészen másképpen festett, mint ahonnan hajnalban elindultak.

A dús füvű legelőket, a zöldbe borult termőföldeket és a délibábba torkolló síkság egyhangú útjait már régen maguk mögött hagyták. Körülöttük az égig értek a rideg, hófödte hegycsúcsok és a kopár sziklák. Néhol örökzöld fenyvesek tarkították a hegyoldalt, az út mellett pedig félelmetes mélység tátongott. 

– Odanézzetek! – kiáltott fel a hátsó ülésen Gabi, miközben az ablakhoz tapasztott homlokkal bámult az út melletti mélységbe.

Csabi is átevickélt testvére oldalára, és elszörnyedve számolt be szüleinek a látottakról:

– Egy busz van odalenn! Biztosan lezuhant!

– Igen, sajnos történnek ilyen balesetek, ezért is kell ezen a környéken nagyon óvatosan vezetni – tájékoztatta a fiúkat az anyukájuk, miközben ő is lepillantott, hogy szemügyre vegye a már rozsdásodó, összetört roncsot, ami évek óta heverhetett ott mozdulatlanul.

A következő pillanatban azonban elsötétült minden körülöttük.

– Alagútba érkeztünk! – szólt hátra a fiúknak apu, próbálva elterelni a figyelmet az imént látottakról.

– Én már látom a végét! – dicsekedett Csabi, és a távolban lévő apró, világos pontra mutatott.

– Sok alagúton megyünk még át? – faggatózott Gabi.

– Igen, lesz még egy pár – biztatta őket anyu, mialatt az ölében lévő térképről próbált a sötétben valami hasznos információhoz jutni – Áh... nem látok semmit… de biztosan lesznek még! – adta fel végül a keresést, majd biztatta a fiúkat, hogy számolják, mennyi hegy gyomrán vágnak még át.

A rövidebb és hosszabb hegyvágatok egymást váltogatták az úton, a testvérek pedig szorgalmasan számolgatták őket. 

– Tizenhét – duruzsolta Gabi, miközben a jobb kezén a mutató ujját is kinyújtotta, mert a bal kezén már minden ujját felhasználta a számoláshoz.

Csabi már csak meredten tekintett maga elé, régen megunta számontartani, mennyinél járnak.

– Pisilnem kell – szólalt meg végül, majd körbenézett, mint aki a mellékhelyiséget keresi.

– Mindjárt megállunk, bírd ki még egy picit! – kérte Csabit az anyukája, majd a térképre mutatott. – Itt lesz az a kis patak, ahol tavaly is megálltunk, pár perc és ott vagyunk.

– Juhú! Akkor megint piknikezni is fogunk? – kérdezték a fiúk vigyorogva, szinte egyszerre.

– Persze. Már itt az ideje a reggelinek, és biztosan mindannyiunknak jól fog esni, ha kinyújtóztathatjuk a lábunkat – válaszolta anyu, és közben apu már kanyarodott is le az útról.

Az út szélén kialakított, teljesen üres parkoló mintha csak rájuk várt volna. Senki nem volt a környéken, csupán néhány madár csiripelt boldogan egy fenyőfa tetején. A tavalyról már jól ismert kis patak vidám, hömpölygő hullámmaival üdvözölte a családot. A folyócska kavicsos partján gyönyörű hegyi virágok illatoztak, és csak a szerpentinen haladó járművek zaja zavarta meg az idilli tájképet.

Apu mélyeket lélegzett a friss, oxigéndús hegyi levegőből, és óriásit ásítva nyújtóztatta ki a sok száz kilométernyi utat levezetett végtagjait. Közben anyu már a csomagtartóból pakolta elő az uzsonnás kosarat és egy plédet, amit a harmatos fűre gyorsan le is terített.

A fiúk hirtelen lerúgták a lábukról a papucsot, és belegázoltak a jéghideg vízbe. Egymást kergetve fedezték fel a környéket, gondosan ügyelve rá, hogy azért túl messzire ne kószáljanak el a szüleiktől.

– Fiúk! Meg fogtok fázni! Gyertek ki a vízből! – figyelmeztette őket a távolból anyu, majd hozzátette: – Kész a reggeli, jöhetnek enni.

A fiúk búsan battyogtak vissza a bokáig érő vízből kiálló, nagy köveken keresztül, hogy ők is részt vehessenek a mini pikniken.

Miután lehuppantak a pokrócra, örömmel vették kézbe édesanyjuk szokásos, speciális úti menüjét, amelyet még előző este készített el. Az isteni finom, hideg rántott csirkecombokat levagdosta nekik a csontról, és úgy tette rá a margarinnal megkent, omlós, puha kenyérszeletekre. Tetejére vékony majonéz és ketchup csíkokat húzott, a fiúk pedig igyekeztek kitalálni, melyik szósz rajz milyen formára hasonlít. Volt, amiben a saját piros autójukat vélték felfedezni, egy másik szendvicsen pedig egy ketchupból festett repülő léghajót láttak, de akadt olyan is, amelyiken rettenetes majonéz-tornádó tombolt.

– Paprikát vagy paradicsomot kértek hozzá? – tette fel a kérdést a fiúknak anyu, bár tudta, hogy egyikük sem rajong igazán a zöldségekért.

Az utazás izgalma és a hegyi piknik hangulata azonban meghozta a gyerekek étvágyát, így ez alkalommal, mindketten kértek mindkettőből.

A fejedelmi lakoma és némi innivaló elfogyasztása után összeszedték a szemetet, és együtt dobták ki a turisták számára kihelyezett hulladékos konténerbe, majd a rövidke kitérő után, teli gyomorral szálltak vissza a kocsiba, hogy folytathassák izgalmas útjukat a tenger felé.

Gabi - Csabi kalandjai: A nyaralás című könyv megvásárolható a szerző weboldalán: https://gabicsabi.hu