Gabi-Csabi kalandjai: A nyaralás (3. fejezet: Hátrahagyva)

https://gabicsabi.hu
A nap már magasan ragyogott az égen, és perzselő sugaraival hevítette fel az autóút aszfaltját. Abban az autóban is eluralkodott a forróság, amiben Gabi, Csabi és szüleik éppen a tenger felé haladtak. A kocsiban sajnos nem volt klíma, így csupán a ré...

Kép forrása: Fróna Zsófia illusztrációja - a mesekönyvből

A nap már magasan ragyogott az égen, és perzselő sugaraival hevítette fel az autóút aszfaltját. Abban az autóban is eluralkodott a forróság, amiben Gabi, Csabi és szüleik éppen a tenger felé haladtak. A kocsiban sajnos nem volt klíma, így csupán a résnyire letekert ablakokon beáramló levegő szolgált némi hűsítéssel.
A testvérpár már egy szál fürdőgatyában tűrte a tikkasztó meleget. Egy ideig még csendesen nézelődtek, hátha megpillantanak legalább egy kis bárányfelhőt az égen, ami néhány pillanatra eltakarhatná a napot. Az ég azonban szokatlanul tiszta volt. Az óriási kékség közepén pedig ott ücsörgött daliásan az az óriási, sárga korong, ami egyre csak ontotta magából a hőséget.

Apu homlokán megjelentek az első izzadságcseppek, és a műszerfalra tekintgetve számolta fejben vissza a hátra lévő kilométereket.

– Már csak két óra, és odaérünk! – biztatta önmagát és a többieket, de mintha a falnak beszélt volna. A fiúk válaszul csak egyhangúan sóhajtoztak és nyöszörögtek, jelezve, hogy kezdik elunni az utazást.

Anyu hűtött vízzel kínálta őket, majd apunak is öntött egy műanyag pohárba, hogy felfrissíthesse magát.

– Mikor érünk már oda? – kérdezte nyűgösen Csabi a hátsó ülésről, de még szinte be sem fejezte a mondatot, Gabi már válaszolt is rosszkedvűen:

– Sohaaa! – És közben arrébb tessékelte testvérét a lábával.

– A Gabi rugdos! – panaszkodott Csabi, de Gabi erre is rákontrázott.

– Nem is! Csak nem férek el a lábadtól. – És ezzel kezdetét vette a végeláthatatlan testvérharc.

– Nyugodjatok már le! Apátok nem tud így vezetni. Azt akarjátok, hogy úgy járjunk mi is, mint az a busz, amit kora reggel láttunk? – próbálta rendre utasítani gyermekeit anyu, de a fiúk mintha meg sem hallották volna.
A káosz a hátsó ülésen egyre inkább elhatalmasodott. A fiúk csúnya szavakkal dobálóztak, és a lökdösődés, rugdalózás a szülőket is kezdte kihozta a béketűrésből.

– Hagyjátok abba, mert mindjárt kiteszlek benneteket a kocsiból! – mordult fel dühösen apu az első ülésen.

A gyerekek dacosan fordultak el egymástól, és úgy pislogtak ki az ablakon.

Már a délutáni alvás ideje következett volna, ám ők ehelyett újra egymással kezdtek farkasszemet nézni, majd kezelhetetlenül tovább folytatták az eddigieket. Ekkor már olyan erővel birkóztak hátul, hogy az egész kocsi beleremegett a vitájukba.

Egy ponton, amikor páros lábbal kezdte el valamelyikük rugdosni a vezető ülést hátulról, az apukájuk valami döbbenetes dolgot tett. Leállt az út szélén, és kitessékelte a fiúkat a kocsiból.

A gyerekek tágra nyílt szemmel, megilletődött arccal néztek egymásra.

– Na, szálljatok ki! – ismételte el újra apu a legmérgesebb hangján.

A fiúk lassan, komótosan, egymás után léptek ki az út melletti pihenőhelyre, és csukták be maguk mögött az ajtót. Óvatos léptekkel távolodtak picit arrébb, várva a visszahívó, megbocsátó mondatot a szüleiktől, amivel feloldozzák őket a szörnyű büntetés alól.

A kocsi ajtaja azonban zárva maradt.

A következő pillanatban pedig az autó elindult nélkülük tovább, az ismeretlen felé.

Gabi és Csabi elképedve bámultak az egyre csak távolodó gépjármű után.

– Ezek most tényleg itt hagytak? – kérdezte Csabi, miközben a sírás kerülgette.

– Nyugi, biztosan vissza fognak jönni! – felelte határozottan testvére, aki annak ellenére, hogy már iskolás volt, szintén meglepődött a történteken.

A két kisfiú egyedül maradt egy ismeretlen ország hegyvidéki parkolójában, és csak egymásra számíthattak.

Nagy levegőt vettek és könnyeikkel küszködve lesték, vajon mikor áll már meg és fordul vissza értük az autó.

Minden másodperc óráknak tűnt és úgy érezték, napok óta ácsorognak a tűző napon kettesben.

– Gabi ébresztő! Elaludtál! – ébresztgette békésen testvére a mit sem sejtő, zavarodott bátyust. – Nagyon nyöszörögtél. Rosszat álmodtál?

– Igen, nagyon! Azt álmodtam, hogy apu végül tényleg kirakott minket a kocsiból – számolt be a rémálomról szomorú arccal a nagy tesó.

– Hát az tényleg nem lett volna jó! – mondta barátságosan Csabi, és megveregette testvére vállát. – Még jó, hogy mi tudjuk, mikor kell abbahagyni a veszekedést! – mosolyodott el végül, és már egymást átölelve folytatták veszekedés és vita nélkül az utat.

A csendes és nyugodt utazást azonban az egyik kanyar után, egy örömteli kiáltás szakította meg a hátsó ülésről:

– Nézzétek! Ott a tenger!

Gutási Gábor, meseíró

Ezt a mesét írta: Gutási Gábor meseíró

Webfejlesztő, vállalkozó és nem utolsósorban; családapa. Egy 6 éves kisfiú és egy 2 éves, csöppnyi kislány boldog apukája. „Életem során jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésemnek, az írásnak. Már kisiskolás korom óta esszéket és verseket küldtem a helyi újságba, majd felnőttként éveken át vezettem saját apukás blogomat, mellette pedig szülővárosom heti lapjában vezettem a rendszeresen megjelenő informatikai ro...