Gizi és Guzi meg a bárányhimlő

Gizi és Guzi meg a bárányhimlő.

Gizi és Guzi meg a bárányhimlő

Gizi, a vörös hajú rongybaba óvatosan megrázta a hangosan hortyogó- mortyogó Guzit.

Guzi, a plüss barnamaci nem ébredt fel, hanem hangos horkantással a jobb oldalára fordult.

• A manóba!- suttogta Gizi, s átlépkedett a mackó másik oldalára. – Ébresztő!
• Mi az? Ki az?- horkant fel Guzi. – Hol vagyok?
• Halkabban!- pisszegett a rongybaba. - Fel ne ébreszd Hannát!
• De te felébreszthetsz engem?- zsörtölődött a barnamedve.
• Gyere!- intett neki Gizi, s lemászott a polcról, mert a gyerekszoba padlóján már ott álltak, vártak a többi játékok.

Gyűlést tartottak.

• Azért gyűltünk össze- kezdett bele halkan a mondandójába Gizi-, mert Hanna megbetegedett. Bárányhimlős lett.

A játékok nagyon elszomorodtak, de a rongybaba csak mondta tovább.

• Segítenünk kell neki. Egész nap óvodában volt, ahová nagyon szeret járni. De holnap már nem mehet, mert lázasan, pöttyösen, betegen nem engedik be a kiscsoportba.
• Mi lesz így vele?- bégettek a bárányok.
• Holnap lesz a tavaszváró ünnep az oviban! Mindenféle finomságok lesznek!- keseregtek az építőkockák.
• De ez még nem a legrosszabb!- vágott komoly arcot Gizi.

Mindenki feszülten figyelt.

• A legeslegeslegrosszabb az, hogy egyedül lesz, senkivel nem osztozhat ebben a baráttalan, ünneptelen betegségben.

Mély, szomorú csend telepedett a játékokra. Hallgattak a labdák, a zenélő könyvek, a falovacskák, a társasjátékok és a szoba összes lakója.

• Nekünk kell segíteni!- szólalt meg Guzi mély, dörmögős hangja.
• Hogyan?- kérdezte a sípoló papagáj.
• Kitaláljuk!- csapta össze mancsait a mackó. – Hanna mindenkit szeret és mi is szeretjük őt!

A játékok nagyokat bólogattak, s ki halkabban, ki hangosabban helyeselt.

A bánatnak nyoma sem maradt, mert most mindenki igyekezett előállni valami ötlettel.

A pancsoló kacsa javasolta, hogy énekeljenek, a színes ceruzák rajzot szerettek volna készíteni, az építőkockák védőbástyát építeni, a színes lepke röpködni. De ezek az ötletek a többi játéknak nem tetszettek.

Ekkor előre pattogott a piros pöttyös labda, s így szólt:

• Hanna arcocskája, kezecskéi, meg az egész teste csupa-csupa piros pötty. Szerintem nagyon örülne neki, ha ti is olyan pöttyösek lennétek, mint ő, vagy mint én, mert akkor nem egyedül lenne beteg.

Olyan hangos éljenzésbe fogtak a játékok, hogy Hanna majdnem felébredt, de Gizi gyorsan elcsendesítette a szobát.

• Rendben!- mosolygott a rongybaba. – Már csak pöttyözőknek kell jelentkezni!
• Majd mi!- kopogtak a filctollak.
• Csak nekem nem lesz elég a tintám, hogy mindenkit bepöttyözzek- aggodalmaskodott a piros filc.
• Sebaj!- lendítette meg nagy mancsait Guzi. - Én leszek kék pöttyös! Nem a szín a lényeg, hanem a pötty!

Na, ezt ismét nagy hurrázás és éljenzés kísérte, így Gizi megint csak pisszegett, hogy örüljenek halkabban.

A húsz darabos filctoll készlet tollai felálltak egymás mellé, s eléjük sorakoztak a játékok. Mindenki abba a sorba állt, amilyen bárányhimlő pöttyöt szeretett volna.

Így történt, hogy reggel, amikor Hanna kikelt az ágyból az összes játéka pöttyösen fogadta. Kék, zöld, rózsaszín, sárga, piros, barna, s ki tudja, még hány színben pompáztak a szoba lakói.

A kis beteg hol az egyiket, hol a másikat ölelte magához, mert annyira örült, hogy nem egyedül bárányhimlős. Hanna örömére napokig pöttyös volt az egész gyerekszoba.

Amikor aztán a doktor bácsi azt mondta, hogy mehet óvodába, leült a játékai közé.

De nem egyedül ült közöttük, mellette volt egy pici szivacs, amivel lemosta játszótársairól a pöttyöket.

• Ha már én egészséges vagyok, akkor ti is gyógyuljatok meg- suttogta nekik, s egészen vacsoráig gyógyította őket.

Gizi orrán hagyott egyet, szeplőnek.

Illés Adrienn