Gizi és Guzi meg a kalap

Gizi és Guzi meg a kalap.

Gizi és Guzi meg a kalap

A virágos kalap a kiscsoportban készült az óvónéni segítségével.

Amíg a fiúk autóversenyeztek, addig a kislányok varrtak.

Készült piros ruha, zöld sál, fehér szoknya.

Hannának azonban megtetszett a kék virágokkal díszített anyag, s kitalálta, hogy készít Gizinek, a rongybabájának egy kalapot.

A kalap szép lett. Bár az egyik oldala egy kicsit szélesebb karimájú, mint a másik, és itt-ott nagyobb öltésekkel lett varrva, de azért szép.

Legalábbis Gizinek már első látásra megtetszett.

Csakhogy a kalap nagy lett a vörös hajú babára.

Hol hátracsúszott, hol előre, hol meg eltűnt benne a feje egészen a nyakáig.

Hanna hiába igyekezett, a kalap sehogyan sem akart illedelmesen állni Gizi fejecskéjén.

• Nem is kellesz! Buta tökfedő!- dobta le a sarokba az óvodás kislány, s mérgesen kiszaladt a szobájából.

Még akkor is dühös volt a virágos kalapra, amikor vacsorázott, még akkor is, amikor az esti mesét hallgatta, s még akkor is, amikor lefeküdt aludni. Álmában is csak azt suttogta: „Buta tökfedő!”

• Pedig milyen szép! Olyan kár, hogy kicsi hozzá a fejem!- ült le szomorúan a fejfedő mellé Gizi. – Annyira gyönyörűek rajta a virágok!
• Hiába varrta Hanna- totyogott a pancsoló kacsa a rongybaba mellé.
• Túl nagy- szögezte le az egyik majom.
• Lehet szép, meg lehet nagy, ha csak bánatot okoz- monda a sípoló papagáj.
• De itt mégsem maradhat!- emelte fel a fejét az építőkockák doboza, merthogy éppen az ő tetején szomorkodott a kalap. - Egy kalapnak egy fejen van a helye és nem egy tetőn!- rázta le magáról a földre.
• Igazad van!- csapta össze hatalmas mancsait Guzi, a barnamackó. - Ki szeretne egy csodálatos, kék virágokkal mintázott kalapot?

Hangos zsivaj kerekedett, s Gizi, még ha bánatos is volt, azért csöndre intette a szobalakókat.

• Nekem jó lenne?- kérdezte a kirakós játék.
• Fejfedő fejre való!- ismételte az építőkocka doboz.
• Rajtam jól állna?- kopogott a faló.
• Legfeljebb a hátadra- nézegette komolyan a lovacska nagyságát a barnamedve.
• Mi ketten vennénk magunkra- cincogtak a plüssegerek.
• Egy fejre!- morgott ismét az építőkocka doboz.

Senki más nem jelentkezett. A játékok csak álltak, vártak, törték a fejüket, hogy most akkor mi is legyen a fejrevalóval. Mert ezt az álomszép kalapot mégiscsak Hanna készítette, az ő ügyes kezeinek szorgos munkája.

A csöndet Gizi bánatos hangocskája törte meg:

• Legyen Guzié.

Minden szem a barnamackóra szegeződött.

• Neked olyan szép nagy fejed van! – magyarázta a rongybaba. - Vedd csak fel!- nyújtotta oda a medvének a kalapot.

Guzit egy kicsit zavarba hozta, hogy mindenki őt lesi, meg a virágos fejfedőt.

Nem is vette fel azonnal, mert előbb alaposabban megnézte, megforgatta mancsai között.

• Legyen enyém ez a kalap?- gondolkodott. – Virágos kalap a lányok fejére való- vakargatta meg pocakját.
• Legyen hát!- határozta el magát, s felvette barna, bozontos kobakjára.

A szobalakók csak ámultak, bámultak.

• Mintha csak rádöntötték volna!- tapsoltak.
• Halkabban!- pisszegett a rongybaba, aztán odasúgta Guzinak:
• Nagyon jól áll neked!

A maci csak állt, s örült, hogy micsoda szép fejfedője lett.

Annál jobban örült, amikor reggel Hanna az ölébe kapta, megforgatta, körbeszaladt vele a lakásban, hogy mindenkinek megmutassa, milyen aranyos, kalapos macija van.

Délután, amikor hazajött az óvodából, beleültette a játékfotelbe a rongybabáját.

• Csináltam neked mást a kalap helyett!

Néhány pillanatnyi neszezés után a szőnyegre perdült egy boldog arcú, kék virágokkal díszített masnis hajú baba, Gizi.