Gizi és Guzi meg Télapó

No, ekkora csetepatét, meg haddelhadot sem látott még a gyerekszoba!

Guzi, a barnamedve az öklét rázta, Gizi, a vörös hajú rongybaba az ujjaival csettintgetett.

Ki ad nekem igazat?- dörmögött nagyot a barnamaci.

A sípoló papagáj, a faló, az építőkockák, s még jó néhányan felsorakoztak Guzi mellé, s így kiáltottak:

Neked van igazad!
Ki ad nekem igazat?- kiáltott a rongybaba, s tüstént mellé állt a pancsoló kacsa, a majmok, a színes lepke, s még jó néhányan.

Farkasszemet nézett egymással a gyerekszoba két sarka.

Már pedig nincs Télapó, ha mondom!- dobbantott talpával a barnamedve.
Már pedig van!- igazította meg vörös fürtjeit a rongybaba.

Így röpködtek oda, meg vissza a márpedignincsenek és a márpedigvannak, amikor a legóriásibb lárma közepén előmászott a fonott kosár aljáról a plüss télapó. Nagy pocakján feszült az öv, fehér szakálla a hasa aljáig ért, éppen ezért lassan haladva ért a szoba kellős közepére.

Alaposan szemügyre vette veszekedő pajtásait, s így szólt:

Amondó vagyok, hogy várjuk meg az estét, s akkor mindenki láthatja Télapót.
De hiszen csak téged látunk!- kacagott gúnyosan Guzi. – Te vagy a Télapó?
Én csak az utánzata vagyok- hajtotta le szégyenlősen a fejét plüss télapó. - Az igazi, az mégiscsak az igazi!
De nincs igazi!- sípolt a sípoló papagáj.
Hogyne lenne!- emelte fel szemöldökét plüss télapó. - Szerintetek csak mesebeszéd, hogy a kikészített cipőkbe, meg csizmákba beleteszi a finomságokat?
Az!- csapta össze tenyereit a barnamedve. - Mesebeszéd, szóbeszéd, kitalálás! Egyre megy!
Akkor nincs más hátra, mint megvárni az estét- indult el az ablak irányába plüss télapó. - Feltéve, ha fent bírtok maradni.
Hogyne tudnánk!- kiáltottak fel egyként.

Hanna, az óvodás kislány, amikor hazajött az óvodából, máris kitette az ablakba megtisztított csizmáját, s megígérte minden játékának, hogy most biztosan ébren marad addig, amíg Télapó meg nem érkezik. De amint lefeküdt az ágyacskájába, amint az anyukája elmondta neki az esti mesét, s amint lekapcsolták a villanyt, mély álomba szenderült.

Ekkor Gizi, a vörös hajú rongybaba lecsúszott a párnáról, s éppen Guzi, a barnamedve elé huppant a földre.

Készen állsz?- suttogta a rongybaba.
Készen- legyintett a maci. - A nagy semmire!

Gizi erre már nem válaszolt, hanem az építőkockákon ugrálva beült az ablakba plüss télapó és Hanna csizmácskája közé.

Jó lesz nekünk itt lent is!- morgott az ablak alól Guzi. – Csak szóljatok, ha láttok egy fehér szakállas, nagypocakost!- azzal ő is letelepedett a többi játékkal a szőnyegre.

A rongybaba és a plüss télapó szótlanul nézték a szelíden szállingózó hópelyheket, ügyet sem vetettek a szőnyegen élcelődő, gúnyolódó társaikra, akik, ahogy telt- múlt az idő egyre többet zsörtölődtek

No, hol van az a híres- neves?- nyihogott a faló.
Mindjárt elalszunk!- sipitozott a papagáj.
Biztos elakadt a szán!- nevetetett egy dörmögőset Guzi.
Az bizony még soha nem akadt el!- lépett a csizmácska mellé egy piros kabátos, piros süveges, hófehér szakállas ember. - Ilyet ne is feltételezz róla!- kacagott fel Télapó, csak úgy rázkódott a jókedvtől a pocakja.

Mindenkinek elakadt a hangja, csak plüss télapó köszöntötte illendően az igazi, a valódi Télapót.

De jó téged újra látni!
Téged is, kedves barátom!- mosolygott Télapó, s közben óriási puttonyából elővett egy csomagot, amit óvatosan belehelyezett Hanna csizmájába.
No!- hajolt oda a szőnyegen ámulókhoz. – Legközelebb jólesne egy csésze meleg tea, meg egy kicsit halkabb dörmögés- simogatta meg Guzi barna fejét. – Boldog Karácsonyt nektek! – s abban a pillanatban eltűnt, mintha ott se lett volna.
Boldog karácsonyt!- suttogta halkan a barnamedve.
És kevésbé dörmögőset - kuncogott az ablakban Gizi, a rongybaba, s békésen elaludt a csomagos csizma mellett.

Illés Adrienn