Hanna Hercegnő kalandjai

Hanna Hercegnő kalandjai.

Hanna Hercegnő és a titkos könyvek

A hercegnő mióta sikeres küldetésének köszönhetően visszaszerezte kedvenc ládikáját, nagyon vigyázott rá. A tüskés mókusok javaslatára lakosztályának padozatába egy rejtett tárolót épített, ahol a kincseit újabban őrizte. A tároló ajtaja, amit persze még egy szőnyeg is takart, csak jelszóra nyílt, amit a hercegnő hetente változtatgatott. Amúgy újabban a kincses ládáját is zárva tartotta.

Hogy miért? Nem is említettem még, hogy a Dombteteji Királyság újabb lakóval bővült. Ha arra gondolsz, hogy talán ideköltözött valaki egy másik birodalomból, akkor nem jó nyomon jársz. Hanna hercegnőnek ugyanis kishúga született, Boglárka.

Bogár lassanként egy éves lesz és minden érdekli, ami körülötte zajlik. Bár még nem teljesen tud járni, mégis villámgyorsan kúszva, mászva eljut oda, ahova szeretne és persze már fel is tud állni. Egy alkalommal sikerül neki a kincsesláda tetejét is kinyitni, és ha Ringló épp nincs résen, akkor a titkos térképek áldozatul estek volna Bogár kíváncsiságának.

Amit fontos még tudni, hogy Hanna hercegnő is elkezdett iskolába járni és írni, olvasni tanulni. Ennek felettébb örült, mert Ringló megígérte neki, amikor még kisebb volt, hogy ha majd tud már olvasni, megmutatja neki a palota könyvtárát. Ezért aztán a hercegnő nagy szorgalommal tanulta a betűvetés és olvasás tudományát.

Minden nap gyakoroltak Ringlóval. Ringló beszerzett betűket ábrázoló Lego-elemeket és abból szótagokat rakott össze, amiket Hanna hangosan felolvasott. Nagyon szépen haladtak és egy napon Ringló így szólt: - Hercegnő, mivel ilyen szorgalmas vagy, holnap teszünk egy látogatást a könyvtárba. Hanna majd kiugrott a bőréből örömében. Este alig tudott elaludni, annyira izgatott volt. Lelki szemei előtt már látta, ahogyan a kitárul előtte a könyvtár hatalmas ajtaja és végre beléphet a tudás eme szentélyébe. Még álmában is könyvek szálltak elébe és ő kinyitotta őket és olvasott, egyedül, segítség nélkül, gyorsan, amit csak akart.

A vasárnap reggeli napsugár bekukucskált a hercegnő lakosztályába és megcirógatta az arcát. Álmában a szobája falára éppen egy polcot rögzítettek, amire majd a kikölcsönzött könyveket fogja tenni. Még hallotta is álmában a kalapácsok kopogását. –kopp, kopp.

– Hercegnő! – kopogtatott a szolgáló manó Hanna ajtaján. – Tálalva a reggeli és már mindenki az asztalnál ül. Hanna rémülten pattant ki az ágyból.

– Jaj, elaludtam, lekésem a könyvtárlátogatást. Szaladt fogat és arcot mosni, gyorsan felöltötte magára a már előző este kikészített ruháit és szinte röpült a lépcsőn, hogy minél hamarabb reggelizhessen. Szegény szolga manó nekiesett a falnak, mikor Hanna sietve kitárta a szobája ajtaját és nem vette észre, hogy a kis manó ott áll az ajtó mögött. Szerencsére a manónak az ijedtségen kívül nem lett semmi baja.

– Jó reggelt! – üdvözölt sietve mindenkit az étkezőben, miközben lehuppant a székére.

– Szívem, ne ilyen hevesen, nem maradsz le semmiről. A könyvtár nem szalad el, már 100 éve ott van és ott is marad. – Mondta higgadtan Anett királynő. Közben Bogi hercegnő csapkodta az asztalt és próbált ő is részt venni a reggeli beszélgetésben, ami mosolyt csalt a királyi család és természetesen a szolgák arcára is.

Reggeli után Ringló a kertben várakozott Hannára és onnan együtt mentek a palota északi szárnyában megbúvó könyvtárhoz. A könyvtár ajtajában az udvari főpegezus fogadta őket, mivel a birodalmi kincstárnok menesztése óta ő őrizte a kulcsokat. Hatalmas aranykulcsot húzott elő a nyeregtáskájából és behelyezte a zárba. Elfordította jobbra 90 fokban, mire a hatalmas ajtón betűk kezdtek el világítani.

– Ki kér bebocsájtást? – kérdezte egy mély hang.

– Hanna egy pillanatra megrémült, de Ringló a patájával az ajtó elé tolta a megszeppent Hercegnőt,

- Érintsd meg a neved betűit! – mondta Ringó.

Hanna megkereste a H betűt és megérintette, mire az gyémánt színűre változott. Vett egy mély levegőt és sorra megérintette az A, az N betűt kétszer is és újra az A betűt.

– Üdvözöllek Hanna, - szólt a mély hang – lépj be!

Majd a hatalmas ajtó kitárult.

– Azta! – a hercegnőnek tátva maradt a szája attól, amit látott.

– Na, menj már! – noszogatta Ringló a hercegnőt. A hercegnő lassan lépdelve áthaladt az ajtón Ringlóval a nyomában, mire az ajtó bezárult mögöttük.

– Hogy fogunk majd kimenni? – kérdezte a hercegnő megszeppenve.

– Ahogy bejöttünk. – mondta mosolyogva Ringló. – Na gyere, végigvezetlek.

Ameddig a szem ellátott könyvek, könyvek egészen a mennyezetig, mindenhol. Olyan magas volt a könyvtár, hogy a hercegnő nyaka elzsibbadt, ahogy a mennyezetig felnézett. Legalább 4 emelet magas volt a terem. A polcok előtt szintenként folyosók és minden folyosón létrák a polcok előtt. Tegnap Hanna még úgy gondolta, hogy majd megszámolja, hány könyv van itt, de mostanra belátta, hogy ez esélytelen.

– Honnan lehet tudni, hogy hol milyen könyv van? – kérdezte a hercegnő és hogy lehet a felső szintekre feljutni?

Ringló huncutul kacsintott. – Nézz csak körül! – mondta.

Hanna csak ekkor vette észre, hogy kicsi szárnyas koboldok álldogálnak körülöttük.

– Jó reggelt, - köszöntötte Hanna illedelmesen a kis koboldokat.

– Jó reggelt, - viszonozták a köszönést.

– Mi vagyunk a könyvek őrei. – magyarázta a főkobold, akinek a többiekkel ellentétben hófehér szakálla volt.

– Megmutatjuk neked a könyveket, és ha szeretnél valamiről olvasni, csak mondd, és mi odakísérünk ahhoz a polchoz, ahol az a könyv van. Aztán ha szeretnéd, itt is olvasgathatsz, de vannak könyvek, amiket ki is kölcsönözhetsz. – magyarázta a főkobold.

– De hogy lehet a felső szintekre feljutni? – kérdezte Hanna.

– Nézd csak, minden polc előtt van egy más színű kőlap, akarom mondani Lego-kocka. Ha arra ráállsz, akkor liftként működik, csak ki kell mondanod annak a szintnek a számát, ahova menni szeretnél. – mutatott rá a főkobold egy narancssárga padlóelemre.

– Látom, kipróbálhatom? – tudakolta a hercegnő.

– Természetesen, hisz szeretnénk neked a könyvtárat bemutatni. Ma ezzel a szektorral kezdjük, ezzel a halványkék színűvel, - mutatott a főkobold a hátuk mögött lépő polcrengetegre.

Hanna rálépett a liftkockára és az a kobold utasítására emelkedni kezdett. Közben a főkobold, akit Móricnak hívtak, mindent elmagyarázott és megmutatott Hannának. Néha a hercegnő egy – egy könyvet leemelt a polcról és belelapozott. Láss csodát, amit felnyitott egy könyvet, a betűk rendeződni kezdtek, megnőttek és olyan alakúak lettek, hogy Hanna is el tudja őket a jelenlegi tudásával olvasni.

Minden nagyon érdekes volt, de egy dolog nagyon izgatta a hercegnőt. A terem legvégében, közvetlenül a legfelső szinten volt egy polc, ami külön gyémántráccsal el volt még zárva.

 – Ott milyen könyvek vannak? – kérdezte a gyémántrácsos polcra mutatva.

– Ott a titkos könyvek vannak. – válaszolt kurtán a kobold és folytatta volna a bemutatást, de Hanna már nem figyelt. A tekintete odatapadt a gyémántrács mögötti könyvekre.

– Azokat ki olvashatja? – kérdezősködött tovább.

– Azokhoz külön engedély kell a könyvtár szellemétől, azt a rácsot csak ő nyithatja ki. – magyarázta Móric.

– Azok mágikus tudás könyvei és csak az arra méltók lapozhatnak bele.

– És azt ki dönti el, hogy ki méltó rá? – faggatózott tovább Hanna.

– Azt a könyvtár szelleme dönti el, ő engedett be a kapun és ő is fog kiengedni. – mondta Móric kurtán.

– Mára elég volt hercegnő. – ereszkedtek le a lifttel.

Lent Ringló már topogott, mert pisilnie kellett és idebent nincs WC. Megköszönték a koboldok kedvességét és elköszöntek. Hanna a nagy kapun beírta a neve betűit, mire a kapu kitárult és elköszönt tőlük. Miközben lépdeltek vissza a palota fő szárnyába, Hanna gondolatai végig a titkos könyvek körül forogtak. Vajon mik lehetnek azokban a könyvekben?

Mivel még volt egy kis idő ebédig, a hercegnő elvonult a szobájába és kinyitotta a kincses ládáját. Elővette belőle azt a térképet, ami a titkos alagutakat ábrázolta. Hosszan nézegette, mire a térkép egyik sarkában észrevett egy jelzést, amivel eddig nem foglalkozott: TK 15/8/116-125

– Ez mit jelenthet? – töprengett egy darabig, aztán felpattant, hóna alá csapta a tekercset és sietett a toronyba a bölcs bagolyhoz.

Mivel nappal volt, sokáig kellett kopogtatnia az ajtón, mire a bagoly álmos ábrázata megjelent az ajtóban.

– Mi ilyen fontos hercegnő? – kérdezte álmosan.

– Ne haragudj, hogy most zavarlak – szabadkozott Hanna, - de meg tudnád mondani, mit jelent ez a jelzés itt a térképen? – és a bagoly orra, akarom mondani csőre alá dugta a térkép csücskét.

A bagoly tanulmányozta egy darabig aztán annyit mondott

– Titkos könyvek, 15. polc, 8-as könyv 116-tól 125. oldalig. De most hagyj aludni! – csukta vissza az ajtót a bagoly.

Hanna dermedten állt attól. amit hallott. T-I-T-K-O-S  K-Ö-N-Y-V-E-K. Ettől kezdve a hercegnő azon agyalt, hogy lehetne belenézni ebbe a bizonyos könyvbe. Mi lehet benne? Mi köze ehhez a térképhez? Csak úgy peregtek a kérdések a hercegnő agyában. Vajon sikerül-e neki? Az kiderül a folytatásból.

Hanna Hercegnő és a titkos könyvek

2. Fejezet: A könyvtárban

A kis hercegnő minden nap iskola után szorgalmasan elvégezte a leckéjét és bepakolta a táskáját. Sőt olykor még a másnapi ruháját is kikészítette, hogy reggel ezzel már nem kelljen foglalkozni. Utána azonban elővette a kincsesládájából a térképet a titkos alagutakkal és tüzetesen tanulmányozta. Az egyik alagút, ami nem messze a palotától indult a térkép szerint, a virágtündérek birodalmába vezet.

– Kik azok a virágtündérek? – kérdezte Ringlótól, aki ideje nagy részét a hercegnőnél töltötte.

– Csak annyit tudok róluk, hogy valahogy át tudnak változni virágból tündérré. Még a nagyapám mesélt róluk, amikor még kicsi voltam, de már csak erre emlékszem. – válaszolt Ringló.

– De úgy tudom, van róluk könyv a könyvtárban.

Erre Hanna felkapta a fejét.

– Menjünk a könyvtárba Ringló! Kíváncsi vagyok. Még csak 4 óra van. – olvasta le Hanna az időt a toronyóra számlapjáról. – Biztosan beenged még a szellem.

- Jól van. Gyerünk. – helyeselt Ringló, mert ő is szerette volna tudni, hogy kik is azok a virágtündérek.

A hercegnő felnyalábolta a térképet, bezárta a kincsesládáját és elindultak a könyvtárba. Útközben Hanna megkérdezte Ringlótól, hogy szerinte a könyvtár szelleme mikor fogja neki megengedni, hogy a titkos könyvekbe is betekinthessen. Ringló azon a véleményen volt, hogy ő bizony simán megkérdezné. Elvégre az őszinteség sokkal bátrabb dolog, mint ha füllent valaki.

Odaértek a nagykapuhoz, udvariasan köszöntötték a főpegazust és bebocsájtást kértek. Hanna már nem izgult, amint felvillantak a betűk, már érintette is a neve betűit. A könyvtár szelleme pedig szélesre tárta a kaput előttük. Beléptek a könyvtárba és egyszerre tanácstalanul álltak a hatalmas teremben. Nem volt ott senki rajtuk kívül.

– Hol vannak a koboldok? – kérdezte Hanna suttogva. – Nem tudom. – válaszolta halkan Ringló.

Egyszer csak halk kuncogást hallottak maguk körül.

– Itt vagyunk. – Hallották a koboldok hangját. De látni még nem látták őket.

– Hol vagytok? – kérdezte csodálkozva Hanna és meresztgette a szemét körbe-körbe.

– Hol, hol? Hát nézzetek fölfelé! – kacarásztak a koboldok.

Hanna és Ringló felemelték a tekintetüket és lám, ott lebegtek a kis koboldok a fejük felett. Ekkor már Hanna és Ringló is nevettek.

- Milyen könyvet kerestek? – kérdezte az egyik kobold.

– A virágtündérekről szeretnénk többet tudni. – válaszolt a hercegnő és mutatta a térképen a feliratot.

– A rózsaszín szektorban vannak a róluk szóló könyvek. Gyertek, megmutatom. – mondta a kobold és már röppent is a megfelelő szektorhoz és ott rámutatott egy egész polcra.

– Tessék, itt vannak. Kezdjétek a történetükkel. – javasolta a kobold és leemelt egy szép virágokkal díszített könyvet a polcról.

– Ki is kölcsönözhetitek, ha szeretnétek.

Hanna és Ringló úgy döntöttek, hogy kezdésnek elég lesz ez a könyv is és bólintottak, hogy szeretnék kikölcsönözni. Ekkor jött Móric a főkobold és hozott egy füzetet. Feljegyezte a könyv címét és átnyújtotta a tollat Hannának, hogy írja alá.

– Addig, amíg nem keresi más ezt a könyvet, maradhat nálad, de vigyáznod kell rá. Itt van a védőtokja, ebbe tedd bele, ha nem olvasol belőle. – oktatta őket a főkobold.

A hercegnő még topogott, látszott rajta, hogy valamit még szeretne.

– Móric, lehet a könyvtár szellemétől kérdezni? – tudakolta óvatosan.

– Persze, hogy lehet. – mosolygott a főkobold. – Parancsolj, szólítsd meg!

– De hogy kell megszólítani? – kérdezte Hanna bátortalanul.

– Mond ki hangosan, hogy „könyvtár szelleme”. – bíztatta a főkobold.

Hanna mély levegőt vett és megszólította a szellemet.

– Mit szeretnél Hanna? – kérdezte barátságosan a mély hang.

Hanna megnyugodott és elővette a térképet és odamutatta, ahonnan a hangot hallotta.

– Ezen a térképen utalás van egy titkos könyvre. Mikor olvashatom el? – kérdezte a hercegnő nyíltan és őszintén.

A koboldok összenéztek és elismerően bólogattak. Hogy miért? Mert Hanna bátran és őszintén kérdezett. Egy darabig csend volt, mire megszólalt a szellem.

– Úgy tudom vasárnap lesz a 7. születésnapod.

Hanna helyeslően bólogatott.

– A hetes egy bűvös szám, ezért teljesítem a kérésed és megnézheted a titkos könyvet. De nem csak ezért, hanem mert őszinte voltál és bátor. Mindkettő fontos erény, vagyis méltó vagy, hogy beleolvass abba a könyvbe. – mondta a szellem.

– Gyere vissza vasárnap és addigra Móric kikészíti neked a könyvet. De hozz magaddal füzetet és ceruzát, mert a titkos könyveket nem lehet kikölcsönözni. Itt kell kijegyzetelni, amit szeretnél. Ha nem megy még az írás, a koboldok majd segítenek.

– Köszönöm, itt leszek.  – válaszolta boldogan a hercegnő.

Ezután elköszöntek a koboldoktól és a szellemtől, majd igyekeztek vissza a palotába. Hanna hóna alatt a térképpel és Ringló nyeregtáskájában a virágtündéres könyvvel. Sietniük kellett, mert az ebédlőben már illatozott a frissen sült kuglóf és a habos kakaó. A királyi család csak rájuk várt, hogy elkölthessék a szokásos közös uzsonnájukat. Uzsonna után Hanna és Ringló elvonultak olvasni. Nehéz lett volna megmondani, hogy ki is volt kíváncsibb a virágtündérek történetére.

3. Fejezet: A térkép megfejtése

Ringló és Hanna a következő napokban minden szabadidejükben a virágtündérekről szóló könyvet bújták.

Ebből megtudták, hogy a virágtündérek birodalma a legöregebb a birodalmak között. Sőt a virágtündéreknek köszönhető, hogy oly sok szebbnél szebb virág létezik a földön. Minden virágnak van egy tündére, aki gondoskodik róluk. Valamikor réges-régen, amikor már sok százezer féle virágot alkottak, elkezdtek a tündérek egymással civakodni, hogy ki alkotta a legszebb virágokat. A vitájuk odáig fajult, hogy a tündérek elkezdték egymást becsmérelni és megpróbálták más tündérek szép virágait elcsúfítani vagy elpusztítani. A Föld szelleme megelégelte ezt a gonoszkodást és azzal büntette meg a tündéreket, hogy bezárta őket az általuk teremtett virágokba. Csak napnyugta után léphetnek ki belőle és repkedhetnek kedvükre. Persze rég megbánták már a tündérek a viselkedésüket, csakhogy a varázslat ideje még nem járt le. Ezek a tündérek olyan aprók és áttetszőek, hogy este nem láthatjuk őket a szemünkkel, nappal pedig csak a virágokat látjuk. Kivételt képeznek a pegazusok, mert ők éjjel is képesek a virágtündéreket látni. Sőt szövetséget is kötöttek velük. Ezért nem legelik le a pegazusok a virágokat, csak leveleket és fűszálakat és gabonákat esznek. A tündérek cserébe éjjel utat mutatnak a pegazusoknak, hogy tudjanak sötétben is tájékozódni.  

Mire eljött a vasárnap, vagyis a hercegnő 7. születésnapja, már sokat megtudtak a tündérekről. Előző este Hanna már annyira izgatott volt, hogy alig tudott elaludni. Összekészítette kis hátizsákjába a füzetet, tollakat, radírt, a kikölcsönzött könyvet és egy nagy zacskó savanyú cukorkát. Ezt a koboldoknak szánta, elvére szülinapja lesz.

– Ringló, alszol már? – suttogta a sötétben.

– Nem. – suttogta vissza.

– Szerinted az én őseim még pegazusok lehettek? – merengett a sötétben.

– Miért kérdezed? – Mert akkor lehet, hogy látni fogom a virágtündéreket.

Még egy darabig beszélgettek a sötétben, de aztán az álom csókot nyomott a szemükre és mire újra kinyitották, már reggel volt.

Hanna nagyon büszke volt arra, hogy már 7 éves és igyekezett nagylányosan viselkedni. Ez nem mindig sikerült, de majd belejön. Egy szó mit száz, ezen a napon kevésbé izgatta, hogy milyen ajándékot kap majd, mert a legnagyobb ajándék az volt, hogy a könyvtár szelleme beengedi a titkos könyvekhez.

Anett királynő és György király csodálkoztak is, hogy a hercegnő ki se bontotta az ajándékcsomagokat, hanem reggeli után sietve elköszönt és szaladt, hogy nyitásra ott lehessen a könyvtár ajtaja előtt. Annyira sietett, hogy a hátizsákjáról meg is feledkezett, de Ringló észrevette és utána vitte.

A főpegazus is gratulált Hannának, majd elfordította a kulcsot a zárban. Bent a kis koboldok félkörben vártak rájuk és elénekelték a „Boldog szülinapot” című dalt. Hanna meghatódott, majd előkotorta a hátizsákjából a cukorkákat. Szétosztogatta a koboldoknak, akik felettébb örültek a finomságnak.

Ezután a hercegnő illedelmesen köszöntötte a könyvtár szellemét. A szellem utasította Móricot a főkoboldot, hogy vigye fel Hannát a titkos könyvekhez és hozzák le onnan a már előkészített könyvet. A hercegnő ráállt a legókockára, ami felemelte őt az elzárt szektorhoz. Ott Móric egy apró gyémántkulccsal kinyitott egy ajtót. Hanna már kereste a szemével, hogy hol lehet a 15. polc. Nem kellett sokáig kutakodnia, mert egy könyv kijjebb lógott a polcon. Móric leemelte a könyvet és átadta a hercegnőnek. Ez volt a mai nap eddigi legszebb ajándéka.

Leereszkedtek a könyvvel a nagy asztalhoz. Ott Hanna kibetűzte a könyv címét: „Titkos alagutak és forgó barlangok kézikönyve”

– Hűű! – ámult Hanna, majd gyorsan elővette a térképet, széthajtogatta és megnézte a feljegyzést rajta. Fellapozta a könyvet a 116. oldalra. Ez állt ott: „Használati utasítás a titkos átjárókon való átkeléshez. Szigorúan titkos!!!”

– Jó olvasást! – szólt a főkobold és elreppent a többi kobolddal tovább végezni a munkájukat.

– Ha segítségre van szükséged, csak szólj! – szól vissza még messziről.

Hanna és Ringló belemélyedtek a könyvbe.

– Nézd Ringló! Itt ír az átjáróról a virágtündérek birodalmába. Felolvasod nekem? Nekem még nem megy olyan gyorsan, meg amúgy is jegyzetelni szeretnék. – kérte a hercegnő a paripát.

És ringló felolvasott:

„Az átjáró a virágtündérek birodalmába 10 gondolat hosszú. Még a borostyántündérek ásták 500 tündérévvel ezelőtt. Az átjárót csak újholdkor, hajnali 2 és 4 óra között lehet használni. A kinyitásához a tündérek varázsénekének 3. versszakát kell elénekelni tündérnyelven.” Hanna feszülten figyelt és igyekezett mindent megjegyezni. De ennél a mondatnál elszomorodott.

– Honnan fogjuk megtudni, hogy hogyan szól ez az ének?

 – Figyelj, olvasom tovább. – mondta Ringló.

„A tündérek varázsénekét minden pegazus ismeri, mivel szövetségesei a virágtündéreknek.”

 – Ringló, megvan! – kiáltott föl a hercegnő.

– Pszt! - csitította a paripa. - Hercegnő, könyvtárban vagyunk, itt nem lehet kiabálni.

– Bocsi! Csak az jutott eszembe, hogy a fő, a főpegazus, ő biztosan ismeri. – suttogta izgatottan.

- Lehet. De inkább figyelj!

„Senki ne induljon el az átjárón, ha nem ismeri a virágtündérek nyelvét!! Bajba kerülhet. Feltétlen vigyen magával szikrapattintót, 3 diónyi ametisztet és egy ezüst lakatot.”

 – Ez nekem mind van. – ujjongott halkan Hanna.

 „De a legfontosabb az ezüstkeretes varázsszemüveg,” – olvasta tovább Ringló. –„hogy az átkeléskor az őröket meg tudja pillantani. Nekik el kell mondani a jelszót, ami a tündérek kedvenc szava.”

– Ezt olvastuk Ringló, a könyvben, amit kikölcsönöztünk. – mondta izgatottan Hanna.

– Emlékszem, mondta Ringló. De felírtad, hogy mire lesz szükségünk és mire kell figyelni?

– Nem, de már írom is.  

Varázsének 3. versszak, szikrapattintó, 3 ametiszt, ezüst lakat, jelszó és ezüstkeretes varázsszemüveg. – Itt megállt Hanna és ismét szomorúan nézett.

– Nekem még nincs ilyen szemüvegem. – Mondta bánatosan. De Ringló csak huncutul mosolygott.

– Most mit mosolyogsz? Ez egyáltalán nem vicces. – zsörtölődött a hercegnő.

– Ha jól sejtem, - mondta a paripa felemelt fejjel, - ma valakinek születésnapja van és a reggelinél az asztalon kibontatlan ajándékok vannak. – fejezte be a mondandóját sejtelmesen.

– Te tudod, mi van benne?

– Én csomagoltam. Persze, hogy tudom. – mosolygott Ringló.

 – Szemüveg??? – Nem mondok semmit, most olvasok. – azzal folytatta a felolvasást.

„A visszajutáshoz vigyen magával, aki átkel, ajándékot a tündérkirálynak. Mert csak akkor fogják kinyitni az őrök az átjárót. Fontos! A virágtündérek birodalmában másként telik az idő. Odaát 6 birodalmi óra felel meg 2 királysági órának. A látogató állítsa be a királysági óráját hajnali 3 óra 50 percre, hogy időben vissza tudjon jutni.”

– Ennyi. - fejezte be az olvasást Ringló. - A következő rész már a kékpatkányok barlangjáról szól.

Hanna átnézte még egyszer a jegyzeteit, hogy minden megvan-e. Aztán becsukták a titkos könyvet és szólították a főkoboldot, hogy visszateheti a helyére. Összecsomagoltak szépen és elköszöntek a koboldoktól. Kifelé menet a szellem még figyelmeztette őket, hogy amit kiírtak, az titkos és úgy is kell a füzetet őrizni. Megköszöntek mindent és visszasétáltak a palotába.

A királyi család a kertben sétált, Bogi hercegnővel. Nézegették a madarakat és az állatok nyomait a hóban. Együtt mentek vissza a nagy terembe, ahol Hanna ajándékai voltak. Közösen bontották ki a dobozokat és közben Hanna mesélt a könyvtárról. És lám mi volt az egyik csomagban? Nem fogod kitalálni. Egy ezüstkeretes varázsszemüveg és egy színező, ami virágtündéreket ábrázolt.

– Ti tudtátok, hogy mit tervezünk Ringlóval? – kérdezte a szüleit.

– Mi mindent tudunk, szívem. – mondták mosolyogva szülei.

A hercegnő kapott még gyönyörű ruhákat, hajszalagokat és természetesen a király és a királynő meghívta a szomszédos királyságok kis hercegeit és hercegnőit egy délutáni zsúrra. A főpegazus még egy ugrálóvárat és körhintát is hozatott. Persze a bálteremben állították fel, mert januárban a Dombteteji királyságban is tél van és hó.