Málna hercegő kalandjai


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    jan
  • 23

Málna 5. születésnapjára

Fejezet:

Cicaország
Egyszer volt hol nem volt, túl az üveghegyen, az aranymezőn, de még azon is túl, ahová még repülővel sem lehet eljutni, volt egy titkos ország, amit Cicaországnak hívnak. Itt élt Málna hercegnő.
Kicsoda...

Kép forrása: saját kép

Málna 5. születésnapjára

  1. Fejezet:

Cicaország

Egyszer volt hol nem volt, túl az üveghegyen, az aranymezőn, de még azon is túl, ahová még repülővel sem lehet eljutni, volt egy titkos ország, amit Cicaországnak hívnak. Itt élt Málna hercegnő.

Kicsoda Málna hercegnő? Ha nem ismeritek, akkor elmesélem ki ő. Málna hercegnő Cicaország hercegnője, Tomi király és Lilla Királynő elsőszülött gyermeke. Cicaországról már biztosan hallottál. Nem? Cicaország egy olyan birodalom, ahol sok-sok cica él. Persze hogy cicák, ezért hívják Cicaországnak. Cicaország a felnőtt emberek előtt láthatatlan – na jó, vannak olyan felnőttek, akik látják, de ők nincsenek sokan. Szóval Cicaországba a gyerekek tudnak belépni, amikor alvás közben cicákról álmodnak vagy játék közben odaképzelik magukat. Azok a cicák élnek itt, akik már a felnőttek számára látható világban nem élnek. A megöregedett cicák vagy azok is, akikkel valami baleset történt. Itt éldegélnek tovább boldogan Cicaországban. A kislányok és a kisfiúk, akit képzeletük szárnyán ide röppennek, azonnal hercegnők és hercegek lesznek itt és varázserőt kapnak. Amúgy ezek a kisfiúk és kislányok ugyanolyanok, mint te vagy bármelyik másik kisgyerek. Ennek a Cicaországnak volt lakója Málna hercegnő. Amikor éppen nincs Cicaországban, óvodába jár ő is, mint a többi vele egyidős gyerek.

Mivel a kis hercegnő már 5 éves lett - ez Cicaországban már soknak számit – elérkezett az idő, hogy beletanuljon a cicamisszióba. Gondolom, szeretnéd tudni, mi is ez a cicamisszió.

Rendben, elmagyarázom. Ahhoz, hogy az emberek és a cicák boldogan tudjanak együtt élni, a cicáknak meg kell tanulni megérteni az embereket és az embereknek pedig meg kell tanulni a cicák nyelvét. Ebben segít a cicamisszió, amikor Cicaország hercegnője vagy hercege az ember számára láthatatlanul meg tudja látogatni a kiscicákat és segít nekik a tanulásban. Persze néha van olyan is, amikor egy kiscicát meg kell menteni és szerető gazdit kell neki keresni.

Egy napon Tomi király és Lilla királynő magához szólította Málna hercegnőt. A kis hercegnő udvariasan köszönt, ahogyan tanulta és kíváncsian várta, hogy miért hívatták. Ekkor Spenót, a szakács cica betolt egy hatalmas csokitortát 5 gyertyával.

- Boldog születésnapot! – mondta a király és a királynő és átölelték a kis hercegnőt, majd hatalmas cuppanós puszit nyomtak az orcájára.

Ezután átnyújtottak neki egy nagy dobozt szép csillogó papírba csomagolva. 

– Bontsd csak ki! – biztatta a király a kis hercegnőt.

Málna hercegnő óvatosan kibontotta a csomagot, amiben sok különleges dolog volt és egy hivatalos írás, melyen az állt, hogy Málna hercegnő a mai naptól a cicamisszió új tagja. És hogy mi volt még a dobozban? Elmondjam azt is?

A dobozban egy csomó hasznos kellék lapult, amit a cicamisszióban használnak: például átváltoztató szérum, gyémánt síp, füttydetektor és még sok-sok érdekes eszköz, amiket szép lassan meg fogsz ismerni te is. És majd elfelejtettem, volt benne egy gyönyörű napló, amibe a bevetés után bele kell majd írni, hogy melyik cicánál járt és mit tanított neki, meg persze belekerül a cica fényképe is.

Málna hercegnő rettentően boldog volt és már alig várta, hogy megkapja az első feladatot. Nem is kellett sokáig várni, mert még el sem fogyaszthatták a születésnapi tortát, amikor megjelent Fürkész, a felderítő cica az ajtóban és egy dossziét tartott a kezében.

– Khm, hmm – próbálta óvatosan felhívni magára figyelmet.

Tomi király intett neki, hogy nyugodtan bejöhet.

– Mi járatban vagy Fürkész? – kérdezte Tomi király.

– Tisztelt Királyom! Meghoztam Málna hercegnő első küldetését. – és átnyújtotta a mappát a királynak. Illetve csak szerette volna átadni, mert Tomi király rámutatott Málna hercegnőre, aki éppen egy hatalmas falat csokitortát majszolt.

Fürkész odalépett Málna hercegnőhöz, meghajolt és átadta a megbízatást tartalmazó dossziét. A hercegnő izgatottan vette át a dossziét, miközben igyekezett lenyelni a falatot és egyben megköszönni a mappát. A „köszönöm” kicsit furcsára sikeredett evés közben, de Fürkész csak mosolygott, meghajolt és elment.

– Mutasd, mutasd! – biztatták a cicavendégek,

- Kihez kell menned? – kérdezték egymás szavába vágva.

Málna hercegnő lassan kinyitotta a dossziét és egy csuda aranyos cica képe mosolygott rá.

– B – o – g y – ó, - betűzte ki a kis hercegnő.

Ez volt élete legszebb napja. Végre ő is kapott megbízatást. Ekkor mellé lépett Pille, az öreg és bölcs cica és csak annyit mondott:

- Ideje befejezni az ünneplést, mert át kell még néznünk a feladatodat, mielőtt holnap útnak indulsz, és nem árt kialudnod magad.

Így aztán málna hercegnő elköszönt a vendégektől és a szüleitől – Tomi királytól és Lilla királynőtől, de azért még jól nevelt hercegnő révén segített az ünnepi asztalt lepakolni és bevinni a tányérokat a konyhába, Spenót birodalmába. Ezután elvonultak Pillével áttanulmányozni a holnapi küldetést.

 

  1. Fejezet:

Málna hercegnő első bevetése

Amint az első napsugár bekacsintott a függönyrésen, a kis hercegnő már pattant is ki az ágyból és szaladt fogat mosni. Mert hát Cicaországban is kell ám fogat meg arcot mosni, mint itt a földön. Utána rendbe tette az ágyát, elhúzta a függönyt és jól kiszellőztette a szobáját. Majd leszaladt a csigalépcsőn – mert a toronyszoba volt az övé a kastélyban - egyenesen az ebédlőbe. Ott kávézott már a király és a királynő és Pille is komótosan szürcsölgetett egy csésze meleg tejet. Málna hercegnő illedelmesen köszönt és leült reggelizni. A frissen sütött kakaós csiga már ott illatozott egy bögre macikávé mellett. A király és a királynő rámosolygott Málnára.

– Aztán ügyes légy ma, hogy büszkék lehessünk rád! – mondták.

Málna hercegnő tudta, hogy ügyes lesz, érezte minden porcikájában.

Reggeli után Pillével még egyszer átbeszélték a feladatokat, majd Málna hercegnő kivette a kis hátizsákjából az átváltoztató szérumot és egy csöppet belecseppentett az almalevébe. Mély levegőt vett és elmondta a varázsigét:

- „Cicasóhaj, cicaszó, legyek mára pillangó!” - majd kiitta a poharat.

Ekkor apró szikrák pattantak ki a ruhájából és hopp, már egy kis pillangó repkedett a toronyszobában. Pille szeretettel nézett utána, amikor kiröppent az ablakon.

Olyan gyorsan, mint a gondolat, már ott is volt Róza és Félix kertjében. Kicsoda Róza és Félix? Persze honnan is tudnád, hisz nem olvastad a küldetést. Szóval Róza és Félix Bogyó cica új gazdái. Három napja hozták el a mamájától. Még meg kell ismerniük egymást. Ebben kell Málna hercegnőnek segíteni. A lakásban nem lehetett pillangóként beröppenni, mert azt megláthatják. Ezért van szükség a láthatatlan köpönyegre. Málna hercegnő meg is találta a kis hátizsákjába, majd magára öltötte. Így már nyugodtan besurranhatott az ablak résén. Most újra hercegnő formája volt, és csak Bogyó láthatta őt.

- Miau – mondta Bogyó, amikor megpillantotta őt.

 - Pszt! – suttogat a kis hercegnő. - Ne árulj el!

Ketten elvonultak a szekrény alá, hogy ott nyugodtan tudjanak beszélgetni. Málna bemutatkozott és társalogtak egy darabig. Bogyó elmesélte, hogy Róza és Félix nagyon kedvesek, de sajnos nem engedik ki a kertbe, pedig ott lakik valami tüskés kis állat, akivel ő szeretne megismerkedni. Málna hercegnő azt tanácsolta Bogyónak, hogy menjen a teraszajtóhoz és ott nyávogjon, majd ő pedig belesúgja Róza fülébe, hogy engedje csak ki Bogyót. Kész volt a terv és Bogyó úgy tett, ahogyan megbeszélték.

- Félix, nézd, Bogyó ki szeretne menni! - mondta Róza.

- Félek, hogy nem fog visszajönni, ha hívjuk, hisz nem ismeri még a nevét. – mondta Félix.

Róza kicsit elszomorodott, de akkor mintha valaki azt súgta volna, hogy ügyes cica Bogyó, vissza fog jönni.

- Szerintem tegyünk egy próbát, én azt érzem, hogy vissza fog jönni. – mondta Róza.

- Na jó, legyen. -  és Félix kinyitotta a teraszajtót.

Bogyó boldogan rohant ki és kezdett keresgélni. Málna alig érte utol.

- Itt kell lennie valahol, itt szoktam látni, de most nem találom. – nézett kérdőn Málnára.

- Tudod Bogyó, az a tüskés állat a süni, így hívják. De a süni nappal alszik, és csak sötétedéskor jön elő. Te is biztosan estefelé láthattad. – magyarázta Málna.

Bogyó bólintott, hogy igen. –

Akkor most nem is ismerkedhetek meg vele? – kérdezte csalódottan.

- Talán szerencsénk lesz és felkel egy kicsit. – vette elő a gyémántsípját Málna hercegnő.

Belefújt és figyelt.

- Most mire várunk? – kérdezte türelmetlenül Bogyó.

- Csak figyelj és maradj csendben. – intette Málna, majd újra megfújta a sípot.

Ekkor egy nagyon halk füttyentés hallatszott. Málna villámgyorsan előkapta a füttydetektort, ami már mutatta is a jelet.

- Gyere, füttyentett a süni. – indult a hercegnő a detektor mutatta irányba.

Bogyó nesztelenül és izgatottan követte. A jel a kert sarkában lévő farakáshoz vezette őket. Ott megálltak és vártak. Ekkor egy álmos fejecske bukkant elő, körbeszaglászott és hunyorogva kiszólt.

- Ki keres?”

- Szia, Bogyó vagyok.” – mondta a kiscica boldogan. „Új vagyok itt, három napja költöztem ide és nincsenek még pajtásaim. Leszel a barátom?” – nézett kérdőn a sünire. „Szia Bogyó, én Tóbi vagyok és már 5 éve itt lakom a farakás alatt.” – mondta Tóbi két ásítás között. „Leszek a barátod, de most kérlek, szeretnék újra aludni” – fordult vissza a farakás alá, de még visszaszólt: „Gyere ki este, akkor játszhatunk.” – majd eltűnt a fádarabok között. Bogyó azt sem tudta, hova legyen a boldogságtól. Ugrált örömében és úgy hallotta, hogy a süni a farakás alól az nevét mondja. „Bogyoooó, Bogyoooó!” – hallotta, de ekkor rájött, hogy ez a hang nem a farakás alól jön. Figyelt és Róza hangját hallotta. „Bogyó, most menned kell” – mondta Málna hercegnő. „Róza a te nevedet kiabálja, és ha most nem mész vissza, nem fog többet kiengedni” – magyarázta. Bogyó nagyon szeretett volna még maradni, de azt nem akarta kockáztatni, hogy ne találkozhasson többet Tóbival. Így aztán szaladt a terasz felé, ahogy csak bírt és közben cica nyelven kiabálta, hogy „Jövök, már jövök!”.

Róza már harmadszorra kiáltott Bogyó után és már Félix is kilépett a teraszra. „Ugye mondtam, hogy nem szabad még kiengedni” – mondta szomorúan, mert a három nap alatt bizony megszerette már ezt kis szőrgombócot. Ekkor azonban a bokrok alól előbukkant Bogyó és olyan lendülettel ugrott fel a teraszra, hogy elcsúszott és egészen Róza lábáig szánkázott. Róza kacagva kapta fel a kiscicát. „Tudtam, Félix, tudtam, hogy vissza fog jönni.” – mondta boldogan és megölelgette Bogyót, aki persze hangosan dorombolt. Majd odaadta Félixnek. „Na gyere te egérvadász, jól rám ijesztettél!” -  mondta kedvesen és bevitte Bogyót a konyhába, ahol a tálkájában langyos tejecske várta. Bogyó megéhezett a kerti kalandban és nekiállt lefetyelni a tejet.

Málna hercegnő pedig ismét pillangó képében lebegett az ablak előtt. „Szia Bogyó, még találkozunk.” – intett a cicának, aki egy pillanatra odanézett az ablakra és „Miau” – elköszönt ő is. Róza csodálkozva követte a tekintetét és látta az elröppenő pillangót. „Félix, Bogyó köszönt egy pillangónak, láttam!” – mesélte csodálkozva. „Túl sok mesét néztél drágám, a cicák nem beszélnek a pillangókkal.” – jegyezte meg Félix. Róza megrántotta a vállát, ő tudta, hogy nem képzelődött.

Még délután volt, amikor Málna hercegnő visszaért a palotába. Egyenesen szaladt a szüleihez, hogy elmesélje a kalandját. A király és a királynő boldogan hallgatták a beszámolóját és meg is dicsérték. „Ügyes voltál, de most menj és írd meg a naplódba a jelentést!” – mondta szeretettel a király. „De hisz én még nem tudok írni, csak egy két nevet” – csodálkozott Málna. „Pille majd segít neked, ő majd leírja, amíg te meg nem tanulsz írni. De hisz tudod, hogy Pille járt iskolába.” – mondta nevetve a királynő és arcon csókolta a kis hercegnőt.

Miért járt Pille iskolába? Ezt a folytatásból megtudhatod.

  1. Fejezet:

Pille története

 Pille egy kis faluban látta meg a napvilágot. Cica mama hetedik kiscicája volt abban az alomban. A többi hat szép egészséges, gömbölyű szőrgombóc volt, csak Pille volt nagyon picike és sovány. Talán nem jutott neki elég hely cica mama pocakjában. Cica mama a kukoricagóré sarkában egy bélelt papírdobozban adott életet a kicsiknek immár harmadik éve. A gazda és a felesége szerette a cicákat, hisz a sok takarmány miatt nagyon elszaporodtak volna az egerek, ha a cicák nem tartanak rendet közöttük. Ezen a reggelen a gazdasszony bekukkantott a góréba, mert Cirmi nem jött reggel a hívó szóra. „Nézd János, megszülettek a kiscicák’’ – szólta a férjének. János, a gazda is megszemlélte a jövevényeket. „Szépek mind, csak az az egy olyan csenevész. Azt bedobom a kútba, úgysem lesz belőle rendes macska” – mondta a gazda. „Ej János, legalább egy napot adj neki. Lehet, hogy az Isten holnapra magához szólítja, és akkor nem kell a kútba dobni.” – ajánlotta a gazdasszony. „Na jó, legyen.” – dörmögte a gazda és ment a dolgára. Cica mama értette az emberi szót, mert már akkor is voltak segítők Cicaországból. Ő szerette ezt a kis satnya kölykét is, így aztán elrejtette Pillét a kukorica közé. Másnap, amikor a gazda benézett és már nem látta Pillét, megnyugodva odébb állt, köszönetet mondva a jó Istennek, hogy elrendezte a dolgot.

Cica mama Pillét is minden nap megszoptatta, amíg ki nem nyílt a szeme. Ekkor elérkezett az idő, hogy új otthont keressen neki, hisz még mindig nagyon soványka volt Pille.

Volt a faluban egy iskola és ott lakott a fűtő bácsi, aki egy csupa szív, jó ember volt. Cicaország hercege, aki akkoriban cica mamának segített, elmagyarázta, mit kell tennie. Így aztán cica mama egy éjjel szájába vette Pillét és a sötétség leple alatt elvitte az iskolához. Az udvaron jókora kupac szén hevert, amit téli tüzelőnek hozattak aznap és amit a fűtő bácsi másnap akart lehordani a pincébe. Ennek a kupac szénnek a tetejére tette cica mama Pillét, de hogy más ne vegye észre a fehér kiscicát, meghempergette a szénporban. Pilléből egyszerre egy koromfekete cica lett. A mamája még utoljára megszoptatta és elébe tett még egy kisegeret is, hogy reggel legyen mit ennie. Majd eligazította Pillét.

„Figyelj jól, ha reggel kijön a fűtő bácsi, aki egy nagydarab ember csizmában, kezdj el nyávogni, amilyen hangosan csak tudsz, hogy észrevegyen!” – mondta cica mama. „Nem kell tőle félned, de addig húzd meg magad és maradj nagyon csöndben, hogy más ne lásson meg! Tudom, hogy ügyes leszel.” Azzal cica mama elbúcsúzott Pillétől és hazaszaladt.

Pille ott maradt egyedül a sötét éjszakában, csak a kisegér feküdt előtte. Jobb híján hozzábújt a kisegérhez és hamarosan el is aludt. Még éppen csak kezdett hajnalodni, amikor arra ébredt, hogy bizony éhes. Óvatosan megrágcsálta a kisegér farkát. „Nem is rossz.” – gondolta és tovább majszolta a neki szánt prédát. Egyszerre csak léptek közeledtek és Pille megpillantott még a gazdánál is nagyobb embert, nagy szakállal, amint egy kosárral közeledik felé. „Ő lesz az, a fűtő bácsi, akiről a mamám mesélt.” – gondolta és aztán rögtön eszébe jutott, hogy most kell nyávogni. „Miauuuu, Miiiaaauuu” – kiabálta, ahogy a pici torkán kifért.

A fűtő bácsi megállt egy pillanatra és fürkészve tekingetett körbe, hogy honnan jön ez a nyávogás.  Ekkor a szénkupac tetején megpillantott egy rózsaszín szájacskát, amit teli torokból kiabál. „No, nézd csak, de hisz ez egy kiscica. Milyen szenet hozott nekem ez a Pista.” – kacagott fel a fűtő bácsi. Erre Pille abbahagyta a nyávogást és két égszínkék gombszemével – mert azt el is felejtettem elmondani, hogy Pillének olyan szép kék szemei voltak, mint a nyári égbolt – bámult a fűtő bácsira. Az letette a kosarat és lehajolt, hogy felvegye a cicát. Ekkor észre vette az előtte heverő egeret. Ezen már felettébb elcsodálkozott. Egy ilyen kicsi cica és már megfogott egy egeret. „Hé, kispajtás, te aztán nagyon ügyes vagy. Nekem pont ilyen cicára van szükségem, mert azok a fránya egerek minden télen megdézsmálják a kolbászt és a diót.” – mondat Pillének és felvette őt a tenyerébe. Először arra gondolt, hogy Kormosnak fogja nevezni, de amint a kezében tartotta, érezte, hogy milyen sovány a cica. „Hát ez furcsa,” – gondolta. „Hogy tudtál megfogni egy egeret, amikor ilyen pille könnyű vagy?’ „Tudod mit, Pille lesz a neved. Ez jobban illik hozzád.” – mondta a fűtő bácsi és bevitte Pillét a lakásába. Ott látta csak, hogy Pille nem is fekete cica, hanem fehér.

Most azt gondolhatnád, hogy biztosan megfürdette a fűtő bácsi Pillét, hogy újra tiszta legyen. Nem fürdette meg, mert a kormot csak hideg vízzel lehet lemosni. Hogy nehogy megfázzon Pille, csak egy rossz ronggyal letörölgette róla, amit tudott. „Majd lekopik az egy pár nap alatt.” – gondolta magában. Ezután elővette a szekrényből a csorba fülű csészét és langyos tejet töltött Pillének. „Ez lesz a tiéd.” – mondta Pillének és odatette a kiscica elé a csészét.

Pille hálásan nézett fel a fűtőbácsira, majd megszaglászta a tejet. Ezt még nem ismerte, de bízott az ösztöneiben és óvatosan lefetyelni kezdett. Miután kiitta a tejet, érezte, hogy bizony most már álmos. Addigra azonban már egy régi szőrkucsma volt neki odakészítve és a fűtőbácsi óvatosan belefektette a kis szőrcsomagot. Pille a jó meleg kuckóban hamarosan elaludt és cicamamáról és a testvéreiről álmodott.

Hát így került Pille a falusi iskolába, ahol aztán megtanult írni és olvasni. De ezt a következő fejezetben mesélem el.

  1. Fejezet

Pille az iskola kedvence

Pille szépen cseperedett és hamarosan erős és ügyes cica lett belőle. Imre bácsi az öreg fűtő nagyon szerette Pillét, mindig akadt valami finom falat a cicájának. Pille pedig hűségesen kísérte, amerre ment és halából Imre bácsi jóságáért, megszabadította az iskolát a betolakodó zsivány egérbandától. Híre is ment egérkörökben és mióta Pille ott élt az iskolában, egy egér sem mert arra menni. Pille azonban nemcsak az egereket tartotta távol, hanem a környékbeli kóbor macskákkal is egyezséget kötött, így azok nem randalíroztak többet esténként az iskola udvarán.

Az iskolás gyerekek is kedvelték a cicust. Mikor még kicsi volt, gyakran meglátogatták Imre bácsinál és simogatták, játszottak vele. Többször előfordult, hogy a szünet végén Pille elkísérte a gyerekeket vissza az osztályterembe. Ilyenkor leült ö is és csendben hallgatta végig az írás és olvasásórákat.

Pille szerette Margitka néni óráit és érdeklődéssel figyelte a betűket, amiket a táblára rajzolt, majd a gyerekek hangosan elolvasták. Pille az évek alatt megjegyezte a hallottakat és bizony felismerte, hogy melyik kacskaringós vagy egyenes vonalakhoz milyen hangot kell kiadni. Persze ő nem tudott cicaként minden hangot utánozni, de azt bizony tökéletesen tudta, hogy helyesen olvas-e a kisdiák vagy sem.

Nem egyszer előfordult, hogy Pille a délutáni leckeíráskor odatelepedett valamelyik kisiskolás padjára és figyelte, hogy hogyan kanyarítja a betűket. És … És amikor Pille úgy látta, hogy a betű nem helyes vagy nem jól van leírva, finoman megbökte a mancsával a kisfiúnak vagy éppen kislánynak a ceruzáját.

  • Pille, ne zavarj! – monda egyszer egy kisfiú, akit Nándinak hívtak. Nándi újra elkezdte leírni azt a szót, hogy „labda”, és bizony nem figyelt és a „b” betűt fordítva húzta és azt minden írni és olvasni tudó megtanulta, hogy akkor ez egy másik betű lesz, a „d”. Pille ezt jól látta és ismét megbökte Nándi ceruzáját és még nyávogott is hozzá egyet.
  • Tanitó néni! Pille nem hagy írni. Tessék kiküldeni! – mondta Nándi kissé mérgesen.

Margitka néni ahhoz már jól ismerte Pillét, hogy tudja, Pille ok nélkül nem zavar senkit. Így hát odament, hogy megnézze Nándi füzetét. Margitka néni ekkor elmosolyodott és megsimogatta Pille fejét. 

  • Nándikám, Pille észrevette, hogy fordítva írtad le a ’b” betűt és ezt akarta neked jelezni. – mondat a tanító néni nyugodtan.

Nándi most már maga is észrevette a hibát és kicsit elszégyellte magát.

  • Ne haragudj Pille. – mondta bűnbánóan. Majd egy huncut mosollyal odasúgta neki. – A dolgozatnál is ideülhetnél mellém.

Ettől a naptól kezdve Pille Margitka néni hűséges segítőtársa lett. A gyerekek pedig szívesen tanultak Pillével. Betűket írtak a táblára és kimondták. Ha helyes volt, akkor Pille felemelte az egyik mancsát, ha pedig helytelen, akkor pedig nyávogott egy rövidet. Olyan „áá”-t. Biztosan hallottatok már ilyen rövid nyávogást cicáktól.

Később Pille már a hangos olvasást is tudta ellenőrizni. Ehhez odaült a kisfiú vagy a kislány padjára. A kisdiák az ujjával mutatta a könyvben, hogy éppen hol olvas és ha valamelyik szó nem stimmelt, azt Pille ekkor is egy „áá”-val jelezte.

Persze huncotkodtak is néha a gyerekek és megtréfálták Pillét. Ilyenkor fejjel lefelé fordították a könyvet és úgy olvastak, esetleg visszafelé olvastak vagy írtak. Pille ilyenkor aztán bajban volt.

Pille az iskolában 18 évet töltött el. Ez igen komoly macskakornak számít. Közben Margitka néni is megöregedett és Imre bácsi is nyugdíjas volt már. Viszont a régi kisdiákok, akik annak idején Pillével tanultak olvasni, vissza visszajártak meglátogatni a cicát. Sokan életerős fiatalemberek és csinos fiatal nők lettek, sőt többüknek már családja és pici gyereke is volt. Pille mindegyikőjüket megismerte és hangos dorombolással köszöntötte őket. A régi diákok pedig nem feledkeztek meg arról, hogy Pillének valami finom falatot hozzanak ajándékba. Ha a cicák tudnának sírni, bizony jó pár alkalommal könnybe lábadt volna Pille szeme a meghatódottságtól. Ehelyett Imre bácsi szipogott és törölgette a könnycseppjeit.

Képzeld el, volt olyan osztály, aki az osztályképen is megörökítette Pillét. Ilyenkor Pille választotta ki, hogy kinek az ölébe ül a fotózáskor. És ez bizony nagy kitüntetésnek számított, mivel Pille azt a kisdiákot választotta ki, aki abban az évben a legszorgalmasabb volt. Ez nem azt jelentette, hogy ez a diák volt a legjobb tanuló csupa csillagos ötössel. Pille sokszor a gyengébb tanulókat is kitüntette, akik ugyan nem voltak olyan ügyesek, viszont nagyon szorgalmasan gyakoroltak egész évben.

Így lett abból a pici sovány kiscicából, akit a gazda a Jó Istenre bízott, az iskola és a gyerekek kedvence. És most már azt is tudod, hogy miért tudott cicaországban Málna hercegnőnek segíteni írni és olvasni.

 

  1. Fejezet:

Málna második bevetése: Bogyó bajba kerül

Térjünk vissza egy kicsit Bogyó cicához. Bogyó szépen növekedett, egyre ügyesebb lett és egyre jobban értette Félixet és Rózát. Félix és Róza nagyon jó gazdinak bizonyultak és Bogyó boldog volt. Akármikor odaállt a teraszajtóhoz, mindig kiengedték, ő pedig igyekezett a hívó szóra mindig visszatérni. Jól nevelt cica volt Bogyó. A bútorokat nem karmolászta, mert arra ott volt az udvarban a farakás. Meg amúgy is ott lakott Bogyó barátja Tóbi a süni. Mivel Bogyó már esténként is kimehetett, sokat játszhatott Tóbival. Tóbi elmesélte Bogyónak, hogy kik laknak a szomszéd kertekben, hol van kutya, hol lakik olyan ember, aki nem szereti a macskákat. Szóval Tóbi kiokosította Bogyót, hogy merre szabad járkálni. Volt, amikor kettesben kószáltak este. A hátsó szomszéd kertjét különösen szerették, mert ott egy öreg néni lakott és mindig kitett a teraszra egy tálkában tejet. Ezt tulajdonképpen Tóbinak szánta. Tudod a sünik is nagyon szeretik a tejet, csak ritkán jutnak hozzá. Szóval Tóbi esténként átsétált Erszike néni – így hívták a szomszéd nénit – kertjébe és kilefetyelte a tejet. Cserébe pedig összeszedte a kártevőket a néni zöldséges ágyásában. Mióta Bogyó is vele tartott, Tóbi megosztotta vele a finom csemegét. Bogyó pedig a fáskamrában megfogta a randalírozó egereket.

Így ment ez már egy jó ideje, amikor egyik este nem várt fordulat következett be. Tóbi és Bogyó sétáltak éppen Erzsike néni terasza felé, amikor a kert végéből furcsa neszt hallottak. Mindketten a zaj felé fordultak és akkor a holdfényben megvillant egy vicsorgó fogsor. Egy kutya – hasított mindkettőjükbe a félelem. De hogyan, hisz Erzsike néninek nincs is kutyája? Mivel a kutya ugatva száguldott feléjük, nem volt idő ezen gondolkodni. Cselekedni kellett, de gyorsan. Tóbi azonnal tüskés labdává változott és az odakapó kutyának nagyot szúrt az orrába. Az hatalmasat nyüszített és még vadabbul Bogyó után vetette magát. Szegény Bogyónak csak egy menekülési lehetősége volt a résnyire nyitott pinceablak. Bogyó ügyes volt ezért pontosan kiszámította az ugrás ívét és a kutya fogsora a levegőben csattant, Bogyó pedig az utolsó pillanatban eltűnt a pinceablak nyílásán. A kutya még egy darabig ugatott, majd újra próbálkozott Tóbival, de hiába. A hegyes tüskék biztonságot nyújtottak neki. A kutya hamarosan odébb állt. Újra csend lett a kertben és Tóbi kidugta az orrát, szaglászott, majd miután megbizonyosodott róla, hogy nincs mát itt a kutya, elindult Bogyót megkeresni. „Bogyoooó” – szólongatta a barátját. Nem jött válasz. Mivel a süniknek kitűnő szaglása van, elkezdte követni a nyomot, amin Bogyó szaladt, míg elért a pinceablakhoz. „Bogyó?” . szólt újra. Bogyó halk nyávogása nagyon távolról hallatszott. „Itt vagyok Tóbi a pincében. Leestem ugrás közben és nem tudok visszamászni az ablakhoz, mert nagyon magasan van” – panaszolta Bogyó. „Most mit csináljunk? –tétováztak a barátok. Közben persze a kutyaugatásra és vonyításra a néni is felkapcsolta a kinti villanyt, de mivel nem volt már mozgás, a lámpa újra kialudt. A szomszédban azonban Róza és Félix aggódva hívták Bogyót. Bogyó persze nem tudott hazamenni.

Bogyó bánatos nyávogása beindította a vészjelzőt Fürkész dolgozószobájában. Fürkész a segélyhívó sípolására odaszaladt a képernyő elé és várta, hogy szerkezet megmutassa, hol is történt a baj. Ekkor a nyomtató dolgozni kezdett és kiesett belőle a lap. Fürkész felvette a földről és elolvasta. Majd azonnal szaladt vele a királyi lakosztályba.

Ott Tomi király és Málna hercegnő éppen rajzfilmet néztek, Lilla királynő pedig legújabb festményét nézegette.

„Királyom! Vészhelyzet van!” – lobogtatta Fürkész a lapot a kezében. „Bogyó cica bajban van. Segélykérést küldött.” – hadarta zihálva Fürkész, aki már elszokott attól, hogy hármasával szökdeljen felfelé a lépcsőn a toronyba.

Tomi király a maga nyugodt természetével átvette a papírt és hangosan felolvasta. Majd rákacsintott Málnára. „Azt hiszem, el kell halasszuk a mesenézést, menned kell.”  Málna izgatottan pattant fel és szaladt a szobájába összeszedni a felszerelését. Ez olyan gyorsan ment, hogy egy gondolattal később már ott állt a pinceablak előtt Tóbi mellett, aki részletesen elmesélt mindent. Málna hercegnő pillangó képében átlibbent az ablakrésen és leszállt Bogyó mellé. „Szia, Bogyó” – köszöntötte. „Te aztán jó nagy galibába keveredtél. No, de sebaj, lássuk, hogy mit tehetünk.” – töprengett el Málna. Elővette a hátizsákjából a cicamentő kézikönyvet és fellapozta. „Hm, Hm” – nézte az ábrákat. „Ebből nem lettem okosabb. De gondolkodjunk csak. Hogy lehetne innen kijutni?” – töprengett Málna és fürkészően tekingetett körbe a sötét helységben. Sajnos nem volt ott semmi, aminek a segítségével Bogyó fel tudna kapaszkodni az ablakhoz és bizony az ajtó és zárva volt. „Valahogy le kellene hívni a nénit, hogy nyissa ki az ajtót. De hogyan, hisz este van.” – gondolkodott hangosan Málna. „Nekem lenne egy ötletem” – szólt be Tóbi az ablakon. Odamegyek a teraszajtóhoz és Te Málna bekopogtatsz. Amikor a néni kinéz, én ott fogok állni, és amikor kinyitja az ajtót, beszaladok.” – magyarázta Tóbi. „Eddig értem, de aztán mi lesz? Hogy fog a néni lejönni a pincébe?” – kérdezte csodálkozva Málna. „Hát úgy, hogy én elindulok a pinceajtó felé, Te pedig pillangóként ott repkedsz mellettem, hogy a néni kíváncsi legyen, és utánunk jöjjön. Aztán pedig te Bogyó, elkezdesz hangosan nyávogni, ahogyan csak tudsz. És akkor a néni ki fog engedni” – magyarázta Tóbi büszkén a tervét. „Jó, csináljuk!” – vágta rá elégedetten Málna hercegnő. „Mindenki tudja a dolgát, gyerünk! Cicamentő akció indul!” Azzal ismét pillangóvá változott és kilibbent az ablakon. Tobi odacammogott a teraszajtóhoz és elkezdte kaparászni azt. Málna pedig a varázspálcájával rákoppintott az üvegre, ami csilingelni kezdett. A néni csodálkozva tápászkodott fel a TV-néző foteljéből és elindult a furcsa zaj irányába. Nagy szemeket meresztett, amikor meglátta a sünit és mellette egy színes pillangót. A sünit még csak csak értette így este, a pillangót felettébb furcsának találta. Mivel Tóbi továbbra is kaparászta az ajtót, Erzsike néni kinyitotta. Ekkor Tóbi bemászott és amilyen gyorsan csak tudott szaladt a kurta kis lábaival. „Hej, mit akarsz sün koma?” – kérdezte a néni csodálkozva, de azért elindult Tóbi után. Aztán még a pillangó is ott repkedett. Ilyet még nem tapasztalt a néni, mióta él. Tóbi fújtatva igyekezett a pinceajtót megtalálni, Málna pedig figyelte, hogy követi-e őket a néni. Egyszer csak a néni megtorpant és fülelni kezdett. „Jól hallom? Cica nyávogás a pincémben?” – emelte a néni a kezét a füléhez, hogy jobban halljon. Bizony ám, Bogyó maga is meglepődött, milyen hangosan tud nyávogni.

A terv bevált, a néni elfordította a kulcsot és résnyire nyitotta az ajtót. Ebben a pillanatban Bogyó ugrott át rajta és dorombolva dörgölőzött Erzsike néni öreg lábához. Tóbi és Málna boldogan mosolyogtak, olyannyira örültek, hogy Málna egy pillanatra láthatóvá vált hercegnőként, de szerencsére a néni éppen lehajolt Bogyóért, Tóbi pedig picit beleharapott Málna lábába. „Jujj” – szisszent fel Málna és azonnal észrevette, hogy átváltozott. Mire a néni megfordult, már újra pillangó volt. „Nem te vagy az a kiscica a szomszédból?” – nézegette a néni a kiscicát. „Bogyó, azt hiszem ezt szokta Róza kiabálni. Na, mindjárt kiderül. Átcsengetek hozzájuk.” – mondta a néni csak úgy magának. Tudod, ez az idős embereknél normális, hisz egyedül élnek. Néha magukkal társalognak.

Hogy folytassam, Erzsike néni, kezében Bogyóval, átsétált a szomszédba és becsöngetett. Tóbiról és a pillangóról közben teljesen meg is feledkezett. Tóbi kisétált a teraszajtón, megitta természetesen a tejet, és hazaballagott a farakás alatti kuckójába. Neki ennyi megpróbáltatás elég volt mára. Hamarosan el is aludt, hisz nyugodt volt már Bogyó felől.

Közben Félix ajtót nyitott és azt se tudta hova legyen örömében, amikor meglátta a szomszéd néni kezében Bogyót. „Azt hiszem, ez a cica a maguké, Félix úr. Valahogy beeshetett a pincémbe. De tudja, nagy szerencséje volt ám, mert ha az a süni, meg az a tarka pillangó nem figyelmeztetnek, észre sem vettem volna napokig.” – mesélte a néni, és átnyújtotta a cicát. Félix megköszönte és elbúcsúztak.

Róza azért nem jött ki, mert szégyellte, hogy sírt Bogyó miatt. Most könnyeit törölgetve ölelte magához Bogyót.  Félix elmesélte a történetet. „Képzeld, azt mondta Erzsike néni, hogy egy sün meg egy tarka pillangó szóltak neki!? Szerintem hallucinál már a néni, de mindegy. A lényeg, hogy megkerült a kis csavargó.” – mondta Félix. „Szerintem nem hallucinált. Emlékezz csak vissza, hogy egyszer már láttuk itt ezt a tarka pillangót. És Bogyónak tényleg van egy sün barátja, tudod, ami a farakás alatt lakik.” – bizonygatta Róza. „Lehet.” – hagyta rá Rózára Félix. „Gyere, játszunk egy parti sakkot, ha már ilyen szerencsésen alakult ez az este.” – ajánlotta Félix. Félix és Róza leültek játszani, Bogyó pedig odatelepedett Róza ölébe és hangosan dorombolt.

Málna pedig mindezt az ablakból nézte, majd mivel sikeres volt a küldetés, visszatérhetett a palotába befejezni a mesenézést.

  1. Fejezet:

Spenót története

Spenót egy olyan igazi szürke-fekete cirmos cica zöld szemekkel. Budapesten született egy elhagyott ház terasza alatt. Mamája is gazdátlan cica volt és mivel neki sem volt mindig mit ennie, amint Spenót elég nagy volt már, elküldte, hogy most már boldoguljon egyedül.

Az éj leple alatt indult neki a városnak. A közvetlen környéket már ismerte, de itt nem maradhatott a testvéreivel. Minden cicagyerek másik utcán indult el. Spenót, akinek ekkor még nem volt neve, óvatosan sietett végig az immár ismeretlen utcákon. Nem tudta hova tart, de egy megérzés vezette őt előre. Tudta jól, hogy menedéket és élelmet is kell találnia. Élelmet találni egy nagyvárosban nem olyan nehéz, de olyan helyet, ahol minden nap akad ennivaló és persze egy biztonságos búvóhely is, na ez már nem volt könnyű. Spenót azonban bízott az ösztöneiben és hamarosan egy szűk, sötét utcában jó illatot érzett. Ételszag, ezt azonnal megismerte. Ment amerre az orra vezette és csakhamar meglátott egy csapat macskát, akik vidáman falatoztak egy nagy kuka mellett.

Spenót lassan közeledett, és amikor a macskák felnéztek, illendően köszöntötte őket és kérdőn nézett rájuk, hogy odamehet-e ő is közéjük. A cicák jó kedvűek és jól tápláltak voltak. Nem sokáig tanakodtak, egyöntetű nyávogással adták Spenót tudtára, hogy jöjjön csak, mert itt van neki is ennivaló. Spenót boldogan furakodott be közéjük és láss csodát! Rántott hús darabok, csirkehús, virsli és még sok csodás falat tárult a szeme elé. Miután mindenki jól lakott, minden cica elballagott, egyedül egy öreg fekete, félszemű kandúr maradt ott.

  • Hát te, honnan kerültél ide? – kérdezte Spenótot. Spenót szép sorjában elmesélte a történetét. Majd elszomorodva tette hozzá, hogy bizony nincs hol laknia.
  • Tudod – magyarázta az öreg cica – a többieknek mind van gazdája, csak időnként lejárnak ide bandázni és lakmározni, aztán hazamennek. Egyedül én vagyok kóborcica. Két éve én fedeztem fel ezt a helyet, de mivel nekem túl sok az ételmaradék, elhívtam a környékbeli cicákat is. Ilyenkor legalább van társaságom, mert tőlük nem kell féltenem a területemet és mivel én már öreg vagyok, segítenek megvédeni a helyet más betolakodóktól.
  • Lenne-e kedved itt maradni velem – kérdezte az öreg kandúr. – Elkélne nekem néha a segítség.

Így aztán Spenót ott maradt az öreg kandúrral, akinek remek kuckója volt a szomszéd ház pincéjében. Az öreg kandúr sokat mesélt neki, tanította. Azt is elmesélte, hogy ott, ahol az a sok finom falat van, egy étterem működik. A bejárata a másik utcából van, ide csak a szemetet és az ételmaradékot hozzák ki a kukákba. Egy héten háromszor a Lali fiú a konyhasegéd és ő szereti a cicákat és ezért mielőtt kiöntené az ételmaradékot, kiteszi nekünk a finom falatokat. Ilyenkor kint marad egy kicsit levegőzni, megiszik egy üveg kólát és meghallgatja az éppen aktuális kedvenc slágerét a telefonján. Aztán megy vissza a dolgára.

Lalinak egészen addig nem tűnt fel az új cica a csapatban, amíg egy nap a szakács a különválogatott húsmaradékokra rá nem borította azt a tál spenótot, amit egy kötekedő vendég visszaküldött, hogy szálak vannak benne. A szakács igen megbántva érezte magát, hisz tudta, hogy a spenót első osztályú és mérgében kiborította az egész fazékkal. Amikor Lali kivitte az ételmaradékot a cicahad már nyávogva hangos dorombolással fogadta, de amikor meglátták a zöld valamit a vödörben, csend lett. – Ne haragudjatok cicák. – mondta szomorúan. – Mérges volt a szakács és ráöntötte a spenótot a húsokra. Majd bánatosan kiöntötte a cicáknak kirakott edénybe a zöld húsokat. A cicák fintorogva szaglászták, próbáltak a mancsukkal egy-egy húsdarabot kihalászni, de bizony a spenót mindent beborított. Ekkor, ekkor a mi kis cicánk közelebb ment a tálhoz és belekóstolt. – De hisz ez nem is rossz, és egyébként is a mamám azt tanította, hogy néha egyek zöld füvet, mert kell a vitamin. – gondolta magában Spenót cica. A többi cica csodálkozva nézte, hogy a kis cica jóízűen falatozik a furcsa ételből. Aztán az öreg kandúr is csatlakozott Spenóthoz és ő is megállapította, hogy egész jó. Erre már a többi cica sem volt rest és ők is nekiláttak a falatozásnak. Lali meg nevetve nézte a macskacsapatot. Spenót sétált el a tál mellől elsőként gömbölyű pocakkal és nekiállt a bajuszáról letakarítani a spenót maradékát.

  • Ni csak a bátor kis hős! A spenótevő! – mondta Lali és felemelte az elégedett kiscicát. Spenót nem volt hozzászokva az emberi kézhez és először megijedt egy kicsit.
  • – Jól van, na! – nyugtatta Lali és megsimogatta a cicát.
  • – Vajon hol lakhatsz? – találgatta Lali, mert a többi cicáról tudta, hogy ki a gazdája.

Mindegyiknek volt nyakörve. De ennek a kicsinek nem volt még. Gondolta, megvárja, míg elindulnak a cicák hazafelé és akkor majd láthatja, merre megy. A cicacsapat jóllakottan elballagott, csak az öreg kandúr maradt és a kiscica.

  • Nincs gazdád? – töprengett Lali.

A töprengéséből a szakács hangja zökkentette ki, aki őt hívta. Lali beszaladt és a mi két cicánk elballagott haza. Közben Spenót elmesélte, hogy milyen fura érzés volt a fiú kezében lenni, meg hogy jó volt, amikor megsimogatta.

Lali a következő munkanapján kereste a cicacsapatban a kiscicát. Megörült, amikor meglátta. Ismét felvette és megsimogatta és ekkor Spenót dorombolással adta tudtára, hogy jól érzi magát. Lali ezen a napon is megvárta, hogy elinduljanak a cicák haza. Az új cica azonban most is ott maradt az öreg kandúrral. Ekkor értette meg Lali, hogy ő is egy kóbor jószág. Szívesen hazavitte volna, de nem akarta elszakítani az öreg kandúrtól.

Egy este azonban az öreg kandúr hiányzott a vacsoráról, aztán legközelebb sem jött és a kis cica mintha bánatosnak tűnt volna. Boldogan dörgölőzött Lali karjához, amikor az felvette megsimogatni. Lali megértette, hogy Spenót valószínűleg egyedül maradt. Nem sokáig gondolkodott, eldöntötte, hogy hazaviszi a cicát. Tudta, hogy  Anna, a barátnője is biztosan örülni fog neki. Így amikor letette Spenótot, azt mondta: - Maradj itt a kuka alatt, visszajövök érted. remélem érted, amit mondok.

Spenót nem értette ugyan a szavakat, amiket hallott, de az ügyeletes cicatündér viszont igen, és amikor Lali visszament dolgozni, odaröppent Spenót mellé és elmondta neki cicanyelven.

Spenót izgatottan várakozott a kuka alatt, míg Lali érte jött. Lali igen elcsodálkozott, amikor kinyitotta a hátsó bejáratot és a cica ott állt vele szemben.

  • Hát értetted? Jaj de jó! – azzal felkapta Spenótot és egy ronggyal kibélelt dobozba tette.

Sietett vele haza. Már előre örült a meglepetésnek, amit Annának szeretett volna okozni. Anna oda volt az örömtől, amikor meglátta a kis cirmost.

  • Jaj, de aranyos cica. És milyen kis dundi! Van már neve? – fordult oda Lalihoz és közben egy cuppanós csókot adott a fiúnak.
  • – mondta Lali, - de lehetne Spenót a neve.
  • Spenót? – csodálkozott Anna. – Ilyen fura nevet még nem hallottam.

Lali kacagott.

  • Tudod, ez a cica ette meg elsőként a spenótos húst, mire a nagy cicák mind követték a példáját, De tudod, meséltem neked. – mondta nevetve Lali.

Így kapta tehát a mi kis cicánk a spenót nevet.

Ettől a naptól Spenót igazi házi cica lett, és ha Lali otthon volt, mindenhova követte. Még a konyhába is, amikor főzött. Felült az ablakpárkányra és figyelte, amint Lali főz. Lali pedig úgy magyarázta neki az ételkészítés minden mozzanatát, mintha egy szakácsnövendéknek magyarázna. Ilyenkor Anna jókat nevetett.

  • Csak nem gondolod, hogy érti is Spenót, amit magyarázol?! – viccelődött a fiúval.
  • De bizony, érti! – Erősködött Lali. – Azt értette annak idején, hogy várjon meg munka után!

És bizony, Spenót tényleg értette, hogy mit magyaráz Lali és megtanult főzni. Ezért lett ő a szakács cicaországban.

   

Medgyesi Anikó, amatőr meseíró

Ezt a mesét írta: Medgyesi Anikó amatőr meseíró

Eddigi életemben midig fontos szerepet játszottak a mesék. Szeretem a jó meséket, szívesen olvasok még ma is, pedig már nagymama vagyok. Nem tekintem magam írónak, csak úgy hobbiból írok meséket. A meseírás a Covid időszak alatt kezdődött. Mivel keveset tudtam az unokáimmal találkozni, meséket olvastam fel nekik. Ezután született az ötlet, hogy születésnapra mesekönyvet fogok írni, olyan igazán személyre szóló...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!