Hó és madarak

Hó és madarak.

Hó és madarak

Egyszer a végtelen világunk kellős közepén, egy kortalan aggastyán és a felesége a mindent látó hegy tetején a Föld lakóit figyelte. Időnként ugyanis, előveszik a Földlátó tükröt és érdeklődve nézik, hogyan is élnek ott lent az emberek. Ők Földapó és Földanyó a felesége. Apó földig érő hófehér szakállal. A szintén fehérhajú anyó, sokszor kérte már, hogy csak egy kicsit engedjen a szakálból levágni, de apó hajthatatlan.

Szóval ülnek a hegy tetején és nézelődnek. Milyen is az élet a Földön. Közben beszélgetnek. És anyó megemlíti, hogy a karácsonyi levelek között sok olyan gyermekírást talált, melyben havazást kérnek tőlük a gyermekek. Mert lassan már nem ismerik a havat! Kevés, vagy egyáltalán nincs is télen hó. 

-És mit vársz tőlem, mit tegyek? -kérdi Földapó komor hangon. Szennyezik a levegőt! Kivágják a nagy erdőket! Csoda, hogy a természet nem tud lépést tartani ezzel a nagymértékű szennyezéssel? Megbomlik az egyensúly! Kiszámíthatatlan lesz az időjárás. A sarkvidékeken olvad a jég! Már most pusztító viharok vannak! És még lesznek is. A felelőtlenségükkel veszélybe sodorják magukat és ezáltal a Földet is! -Tudom apókám, de erről a kisgyermek nem tehet. Ők csak hóesést szeretnének látni és a hóban jó nagyokat játszani! -Igazad van anyó. Reméljük, mire ők felnőnek, tudatosabban használják majd a környezetüket! Bízom benne, hogy így lesz! 

-Ez azt jelenti, megenyhült kicsit a szíved? -Még átgondolom. Hogyan is csináljam? -Válaszol anyónak. -Ennek igazán örülök, -mondja anyó. Biztosan találsz rá lehetőséget, hogy ezen a télen ne maradjanak hó nélkül a gyermekek! Hiszen olyan sok hasznos ötlet van abban a kortalan okos fejedben. Kicsit morogsz ugyan, de mindig találsz valami jó megoldást. -Igyekszem, de sokszor állítasz nehéz helyzetek elé. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy lassan elfogynak a majdnem teljesíthetetlen kéréseid! Csak tudod anyó egyre mélyebbre kell nyúlnom a gondolataimba, hogy teljesíteni tudjam, amiket kérsz tőlem. -Jól van na! Ne morogj már! Van még honnan és mit előszedni abból a kortalan okos fejedből. -Igen. Csak figyelmen kívül hagyod a koromat! -Ugyan, milyen korodat? -hiszen te, egy kortalan aggastyán vagy! Ez igaz. -Te meg anyó egy fáradhatatlan kortalan öregasszony. Aki mindig új és újabb feladatok elé állítasz engem. -Ne zsörtölődj már apókám! Hiszen ez a mi feladatunk. Kortalanok ezért maradhatunk. 

Míg ők így évődtek egymással a Földön beköszönt a tél. Ködös szürke és hideg lett az idő. Metsző téliszél szeli át az erdőt, mezőt, városokat és a falvakat.

Nagyanyó a város szélén egy fenyves erdő mellett lakik. Az ablakából, ha kinéz, maga előtt látja a sudár magas fenyőfákat. Ez az erőszakos hideg szél könnyedén játszik velük. Próbára teszi szívósságukat. Megborzolja a tűleveles lombjaikat. Ide oda hajladozva suhognak, morognak. Néha bizony jó hangosak. 

Az erdőben élő madarak pedig érzik, tudják, hogy rájuk a hideg idő beköszöntével, bizony kemény időszak vár. Mindent beborít majd a hó. Megfagynak a rügyek. Eltűnnek a férgek. Az erdőben egy ideig élelmet hiába keresnek! Így aztán más élelemforrás után néznek. Keresnek, kutakodnak. Ennivalóhoz hogyan is juthatnak? 

Nagyanyó ablakánál jobb és biztosabb terülj-terülj asztalkát nem is találhatnának. Nem ismeretlen hely számukra ez az ablak. Amikor még máshol is találnak élelmet, itt akkor is gyakran megfordulnak. Nyáron az ablakban lévő virágokban motoszkálnak. Ilyenkor mikor hideg van a nekik való finom falatokban válogathatnak. Anyó pár évig úgy is szomorkodott! Kivágták a ház előtt lévő nagy fákat. És a ház körül eltűntek a madarak. A fenyves erdőben voltak ugyan, de a ház köré nem jöttek. Aztán eltel pár év az itt lakó emberek, fákat ültettek. Mára már kicsi fákká nőttek. Újra van a madaraknak játszó és gyülekező hely. 

Szóval beköszönt a hideg tél. Anyó egyik reggel, kopp-kopp! Erre a zajra ébredt. Óvatosan félre húzta a függönyt az ablakon. Látja ám, hogy széncinegék kopognak az ablakpárkányon. Ennivalót keresnek. -Ó, szegénykéim éhesek vagytok? Hiszen még nem is hullott le a hó! Igaz csípős hideg lett az idő. -Gondolta. És mivel más madáreledel nem volt kéznél, így fogott egy kis diót. Apróra törte és a madaraknak az ablakba kitette. Ők meg csak jöttek egymás után. Eleinte félve, megriadva. De elcsipegették a kapott élelmet. A következő napra már napraforgó, köles és egy kis földimogyoró várta a kosztosokat az ablakban. Ők pedig minden nap többen voltak.

Aztán egyszer csak megérkezett a várva várt hó. Földapó hatalmas hófelhőt indított az útjára. A felhő száját, hófonallal alaposan körbe tekerte. Nehogy a felhő a terhét idejekorán elveszítse! 

A hópehellyel teli felhőnek pedig meghagyta az idén fontos, hogy a hó mindenhová eljusson! A téli szeleket pedig arra kérte segítsék, terelgessék a felhőt, hogy időben célba érjen. Hiszen élete párjának megígérte. Lesz hó a gyermekeknek ezen a télen. Hogy aztán Földanyó a Földlátó tükör elé ülve, gyönyörködhessen a világ összes gyermekének örömében.

Aztán mikor a Földön mindent beborít a puha fehér takaró a madarakat az ablakban csodálhatja nagyanyó. Reggel korán jönnek a zöldessárga fekete frakkjukban a széncinegék. Követik őket a csúszkák. Akik bizony elég torkosak. A hosszú csőrükbe egyszerre több napraforgót is raknak. Kicsit később érkeznek a fejükön kék sapkát viselő, kékcinegék. Ők elég bizalmatlanok. Aztán egymás után szolid ruhájukban a kicsi barátcinegék. És az apró ökörszemek. Jön még enni a színes, nagyobb testű, erős csőrű meggyvágó. És ne feledjük a szép színes tengeliceket sem. A kicsi madarak mikor a magot földre ejtik, jönnek a rigók és megeszik.

Szóval elég sok fajta madár fedezte fel anyó ablakában a madárkonyhát. Egy ködös, hideg reggelen történt, hogy egy sérült széncinege jött enni az ablakba. Szegény elég csúnyán nézett ki. Valami nagyobb madár karmaiból szabadulhatott, mert a nyaka és a szárnya környékén véres volt a tollazata. Ahogy az ablakba leszállt egyből elfoglalta a fő étkező helyet. A nyáron virágalátétként szolgáló tálcát, amiben frissen kirakott napraforgó magot talált. Pontosan a fő étkezési időben érkezett.

 Anyó leült a szobában és figyelte mi fog történni. Arra gondolt szegény sérült madár! -úgyis elzavarják a többiek. És legnagyobb meglepetésére a sérült cinege szépen nyugodtan a tálca közepén lakmározhatott. A sok madár, aki szintén éhes volt, egyik sem bántotta nem zavarta meg az étkezésben. Mind arrébb röppent és ott evett, vagy csípett egy magot és a közeli fára repült vele. Ettől kezdve anyó mindennap várta, figyelte a sérült madár jön e újra! Vajon túl élte a sérülést? Igen sikerült neki. Mikor ő megjelent az ablakban a többiek mindig előzékenyek voltak vele. És eltelt egy kis idő meggyógyult a cinege. Azóta is jön mindennap. Azonban a sérülés helyén nincs tollazata. 

Nagyanyó mindennap kirakja a friss magokat az ablakba. És figyeli hogyan is viselkednek egymással a madarai. Nem bántják, nem zavarják el egymást! Legtöbb esetben így van. Azonban a tengelicek és a legkisebb ökörszemek bizony, nem mindig tartják be a játékszabályokat. Nos anyó órákig képes lenne elnézni őket. Amíg a fák rügyet nem bontanak, ő bizony itt az ablakban etetni fogja a madarakat. Közben ki-ki néz az ablakon. Gyermekzsivajtól hangos a környék. Csúszkálnak, szánkóznak, hóvárat és óriás hóembert építenek. Csúsznak szánkóval a dombról lefelé. Egymás után szépen. Aztán egyszer csak megszólal nagyanyó. Na nézd csak! Éppen, mint a madarak. A szánkózók között is akad, akik bizony nem tartják be a játékszabályokat. Nem is tudja megállni szó nélkül. Vigyázz, ne siess! Várj a sorodra! -mondja, Mintha bárki is meghallotta volna.

E közben a végtelen világunk kellős közepén, Földanyó is az óriás tükör előtt ül és néz a Földre. -Apó gyere gyorsan! Nézd milyen önfeledt boldogsággal játszanak a gyermekek a hóban! És nagyanyó intelmeit ismételve szíve minden szeretetével igyekszik óvni őket.  

Nos eddig tartott a madármese. Amennyiben a lakóhelyeden is leesett a hó, menj te is a friss levegőre. Szánkózz, csúszkálj, érezd jól magad! Ha pedig mindent beborít a puha fehér hó, etesd a madarakat!