Hónaptörténetek


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Január
Ónos esőre, illetve hófúvásra figyelmeztetett a tévé, és a rádió. Édesapa óvatosan vezetett az úton, s nagyon figyelt. Bár nem volt hosszú az út a nagyszüleinkig, de a havazás és erős szél miatt fokozottan kellett figyelnie. Én és testvéreim a ko...

Kép forrása: saját

Január

Ónos esőre, illetve hófúvásra figyelmeztetett a tévé, és a rádió. Édesapa óvatosan vezetett az úton, s nagyon figyelt. Bár nem volt hosszú az út a nagyszüleinkig, de a havazás és erős szél miatt fokozottan kellett figyelnie. Én és testvéreim a kocsi ablakából figyeltük az út mentén dülöngélő ágakat és a sűrűn hulló hószemcséket. Az út szinte üres volt, s a szélén se láttunk még egy madarat sem. Aztán hamarosan megérkeztünk. Papó várt minket jól beöltözve. Sietve tessékelt be a jó meleg lakásba. Boldogan ugrottunk nagyszüleink nyakába. – Jaj, de jó újra itt! – mondtam én, Panka. Úgy örülök, hogy itt lehetek! - mondta Janka. – Zozó, hogy te mennyit nőttél! - mondta vidáman néne. Az elcsigázott vendégeket jó meleg, friss süteménnyel kínálta. – Ez a kedvencem! - mondta Anna. Úgy falták a finomságokat, mintha sose ettek volna! Azután egy kicsit beszélgettek mindenféléről, ami csak az eszükbe jutott, leginkább a friss élményeikről. Másnapra elült a vihar, csend lett. Amíg édesanyám beszélgetett mamóval, mi papóval és édesapával elmentünk meglátogatni erdész barátját, aki épp takarmányt tett a vadetetőbe, leginkább kukoricát és gabonát. - Ha fagyos a föld, a vad nehezebben jut táplálékhoz, mert nem tudja kitúrni! - mondta az erdész - A szarvasnak, a vaddisznónak különösen fontos ilyenkor a víz is, még a dagonyázáshoz is. Ha a víz befagy, fel tudja törni. De a legfontosabb nekik a nyugalom, a táplálék és a víz. Próbáljuk a mezőgazdasági területtől minél távolabb kihelyezni az élelmet nekik, egy általuk megszokott helyre. A vadászat miatt is fontos őket minél messzebb tartani - folytatta. Ekkor Anna nyomokat vett észre a hóban. Nagyon óvatosan ment a nyomok után. Az erdész bácsi figyelmeztette, hogy óvatosan menjen és ne menjen messzire, mert az a vaddisznó lábnyoma. Janka egy másik állat nyomát észlelte a közelben, az őzét. Képzeljétek! Én róka lábnyomot vettem észre. Nagyon érdekes és izgalmas is volt egyben a nyomkövetős játék. Nagyon óvatosak voltunk, nehogy megzavarjuk az állatok nyugalmát. Kicsit elbámészkodtam, hátha látok még valamit. Közben éreztem, hogy a csend és a nyugalom cirógatta az arcomat. Olyan jó volt! Jólesett a tiszta levegőn a barangolás az erdőben. Bár nem láttunk semmilyen állatot, mégis nagyon érdekes és izgalmas volt itt lenni. Kellemesen elfáradva értünk haza. Néne forró citromos teával várt minket.

Február

Kemény hideg téli napok következtek. A közeli tó is tükörsimára fagyott. Panka és testvérei épp a nagyszülőknél töltötték a hétvégét. Papóval kimentek egy kicsit sétálni, amikor meglátták a tavacskát. A napsugár kacarászva fürdőzött a tükrében. Pankának és testvéreinek kedve támadt siklani a jégen. Gyorsan felvették a korcsolyacipőt, Zozóra is rásegítették. Panka és Janka, akik már jól tudtak kötni, mindenkinek jól bekötötte a cipőjét. Az élvédőket papónak adták és sietve mentek a jégre. – A szélén maradjatok, a közepe még veszélyes lehet! - kiáltott utánuk a nagypapa. De lehet, hogy már meg se hallották az intelmet! Ugrottak,  pörögtek, forogtak, majd siklottak egy darabig boldogan, önfeledten a part mentén. Mikor jól elfáradtak hazamentek. A hóval fedett kertben egy barna szempárra és két hegyes tapsifülre lettek figyelmesek. Zozó oda akart szaladni, hogy megfogja, de a nyuszi szélsebesen elugra-bugrált. Zozó csalódottan ment be a házba Mamóhoz. A fán két vörös szőrű mókus fogócskázott egy rövid ideig, majd szélsebesen behúzódtak ágakból készített gömb alakú fészkükbe. - Ó, de aranyosak! - kiáltott fel Anna. Széncinegék sorakoztak összebújva a közeli faágon, búsan gubbasztottak, nem volt kedvük énekelni. Egy darabig figyelték őket, majd mivel jelzett a gyomruk, bementek a konyhába vacsorázni. Mamó finom forró kakaóval és jó puha meleg kaláccsal várta őket.

Március

Nagy hó borította a nagyszülők kertjét és a közeli erdőt is. Papónak nagyon sok dolga akadt a berekben. Barátjával, egyben munkatársával az erdésszel ritkították a fákat, hogy fény jusson a talajra, és fejlődni tudjanak a csemeték. Már a vadászok sem lőhették ki a túlszaporodott állatokat. Ilyenkor már ők is segítségére voltak az erdészeknek. Panka és testvérei épp papóhoz indultak volna, amikor megpillantották a hóból kikandikáló hóvirágot. – Nézzétek, mennyi hóvirág! - kiáltotta testvéreinek. Mindannyian odanéztek és jól szemügyre vették a tavasz hírnökét. A nap is kisütött az égen, bár még gyenge volt, mégis olvadni kezdett sugaraitól a hó. Az énekesmadarak is vidám dalra fakadtak a fák ágain. Alighogy elolvadt a hó, nyomán kisarjadt a fű és színes virágszőnyeg borította az erdőt, mezőt. Előbújt a verőköltő bodobács, a hétpettyes katica, a pávaszemes lepke és a pillangók is. Megjavították fészkeiket, párt kerestek a kismadarak. Megérkezett régi fészkébe az első gólya is. Téli álmukból ébredeztek a sünök, máris ivóvizet kerestek. Panka gyorsan vitt nekik egy kis edényben, s testvéreivel együtt csodálattal nézte, hogy milyen aranyosak. Egy gida merészkedett ki az erdő szélére, úgy tűnt, hogy árva. Zozó szerette volna megsimogatni, behozni a kertbe és felnevelni, de Panka szelíden elmesélte neki, hogy: - a látszólag egyedül maradt kölyök valójában nem árva.  A közelükben lehet a suta mama, ezért nem szabad megfogni, megsimogatni. Ha megérzi rajta az idegen szagot, nem fogadja vissza és úgy biztosan elpusztul! - Zozó úgy tűnt ennyiben is hagyja a dolgot. Bementek a házba és az ablakon figyeltek kifelé. S valóban nemsokára feltűnt a gida mamája és örömmel szaladt vele vissza a sűrűbe. Papó eközben már a kertben tüsténkedett. Odaszaladtak hozzá az unokák. - Papó, hadd segítsek! - kiáltották! – Rendben! Gyertek! - hangzott a válasz. – Gyümölcsfákat fogunk ültetni. Nézzétek, jó nagy gödröt ástam, ebbe állítom bele a növényeket! Segítsetek a kis ásóitokkal földet hordani rá! - Panka sietett a locsolókannáért, bő vízzel megöntözte a tövet, majd a ráhordott földet jól megtaposta és ismét meglocsolta a földet. Testvérei is így tettek. – Azért fontos alaposan megöntözni, mert folyamatos öntözés nélkül a csemeték nem gyökeresednének meg! - mondta papó. – De érdekes! - mondta Anna, - ezt nem tudtam! Közben már mamó is a kertben sürgött-forgott. Panka, Anna odaszaladt, hogy egy kicsit neki is segítsen. -Segíthetek? – kérdeztél. Igen! - felelte mosolyogva. - Gyertek ide! - mondta. Most zöldborsó, sárgarépa és petrezselyem magot szeretnék elszórni ide az ágyásokba. Jól hajoljatok le, pontosan szórjátok bele és figyeljetek a távolságra! – Így ni! - mutatta meg, ezután odaadta a pici tasakot a gyerekeknek. Miután elszórták a magokat, meglocsolták a kis kannájukkal, mamó a kapával rásimította földet és ismét meglocsolták. - Holnap, a vöröshagyma dughagymáit és a fokhagyma gerezdjeit fogjuk elvetni. - Jaj, de jó! - mondták a lányok. Tudunk még valamiben segíteni? – kérdezték. – Köszönöm, egyenlőre semmiben- felelte mamó. Ekkor az összes gyerek boldogan, kacarászva szaladt játszani. Ki hintázni, ki homokvárat építeni, ki kincseket gyűjteni a földről kis vödörbe, Zozó pedig kis bottal firkálni kezdett a homokba.

Április

Sietős léptekkel jött a délceg, derék legény, az április. Nem jött ám egyedül! Csendes esőt hozott magával. Nagyon várta már az erdő, a mező. Minden nap érte fohászkodott. Léptei nyomán kipattantak a rügyek a fákon, kikandikáltak a csírák a földből, színes virágkoronát tűztek fejükre a fák, illatos virágok nyíltak. Aztán tovább úszott az égen a felhő. - Sietek tovább, ahol szükség van rám! – mondta. Meghallotta ezt a Nap, előbújt a bongyor felhő mögül és megcirógatta aranyos bársonyból szőtt stólájával a földet, aranyport szórt rájuk mosolyával. Hirtelen nyüzsgő élettel telt meg a mező és a rét. Előbújtak a hangyák, a méhek és sebesen dolgozni kezdtek. Méhek gyűjtötték a virágnektárt, hangyák élelmet vittek a bolyba. A fényes napkorong előcsalta a madarakat a fészkükből. A madárkórus hangversenyre hangolt. Hamarosan csiviteléstől, trillától, füttyszótól volt hangos a berek, a liget. Hernyó araszolt a levélen, csiga csúszott a földön, bodobácsok tapadtak össze gondtalan. - Nicsak! Itt nem sokára aprócska bodobács fog születni! - kiáltotta örömmel Panka. Az egyik kicsi felhő, aki épp akkor érkezett, üzenetet hozott. Egy fecske üzent neki, aki a tenger felől igyekezett felé. - Hamarosan megérkezek! Vidd a hírt kedves felhő, a hazámba! - kiáltotta fáradtan, mert nagy utat tett meg, ráadásul nem jól figyelte a csillagokat az égen és eltévedt. Az ereszalján a régi kedves fészke elmosolyodott. - Ó, de jó hír! Már úgy vártam! – fakadt ki és fellélegzett. A kis hangyák sietve hozták a fűszálakat, varrták, szabták, javították a fészket, ahol az időjárás megkezdte. Mire megérkezett az eltévedt kis fecske, készen is lettek. Örömmel nézték, ahogy a megfáradt apróság megtalálja és birtokba veszi. Hálásan köszönte meg szorgos kis segítőinek a kedvességet, majd egy könnycseppet ejtett a szép, újjávarázsolt fészke, otthona láttán és bekuckózott lepihenni. Vidám lett az élet az erdőben és a réten, hisz végre megérkezett régen várt kis barátjuk. A pillangók táncra perdültek önfeledten, mert már látták a közeledő májust, a felleg az aranyat érő esőt hozza magával. De erről majd máskor mesélek.

Május

A falu végén állt egy réges régi parasztház. A belsejében tiszta szoba, kamra, konyha és hálószoba volt. A konyhában sparhelt állt, és ide nyílott a búbos kemence ajtaja is. A tető szalmából készült, a ház fala vályogból. A kertjében a saláta és a spenót épp beérett. A hétpettyes katica hallotta, amikor a spenót és a saláta azon vitatkozott, hogy melyikük a szebb és a finomabb. - Engem a fényes napsugár cirógatott, ezért én vagyok a szebb és a finomabb! - mondta a spenót. - Engem az aranyat érő májusi eső mosdatott meg, ezért én vagyok a szebb és a finomabb! - feleselt a saláta. A hétpettyes egy ideig hallgatta a hencegésüket, majd erélyesen rájuk szólt! - Minden növény a napnak, a csendes esőnek és a tápanyagot nyújtó talajnak köszönheti, hogy szép és finom, ezért nem érdemes ezen vitatkoznotok! A két perlekedő meglepetten nézett a hétpettyesre, majd elszégyellték magukat. - Igazad van! - mondták. Összemosolyogtak és ekkor vették észre, hogy az árokparti zsenge fűben egy kis százszorszép épp bontogatja szirmait. Kedvesen cirógatta a nap, akár a kert pompás virágait, s a kis virág szinte szemlátomást nőtt, szépült. – Ó, de szép! - felelték. Majd közösen hallgatták a magasban szálló fecskék ficsergését. Ekkor kijött a házból egy kislány fűzfából font kosarával, fején szép kis kendő volt. Gyorsan összeszedte a spenótot és a salátát. Annyi idejük sem maradt, hogy annyit mondjanak, hogy: Jaj! – máris a konyhaasztalon találták magukat. Kint a kertben a pünkösdi rózsák virultak, egyik szebb volt, mint a másik. A szép hangú madárkák körül táncolták, és azt énekelték: - Milyen szépek ezek a bordó virágok, s milyen finom az illatuk! Milyen bájos és bordó az új ruhájuk! A pünkösdi rózsáknak jól esett a dicséret, kimondhatatlanul boldogok voltak. Ekkor meglátták a sűrűn megnövekvő felhőzettel érkező júniust. De erről majd máskor mesélek.

Június

A Gemenci erdőben feltámadt a gyenge szellő, birizgálta a leveleket, és az ösvényen az eső után lépten- nyomon vidáman csúszkáltak nyálkát hagyva maguk után a csigák. Vígan röpdösött a hétpettyes katica, a pávaszemes lepke, s előbújt a szarvasbogár is. Hirtelen előbukkant a nap, szétszórta arany sugarait az erdő fölött. Ott már megnőtt minden állatfióka, elhagyta a biztonságos vackot és tanulni kezdte a szüleitől az élelemgyűjtés fortélyait, s az óvatosságot. Megnőtt a kakukkfióka is, aki az erdei szürkebegy fészkében látta meg a napvilágot. Alighogy kikelt a fióka, mostohatestvéreit kilökte a fészekből és vígan énekelni kezdett: „kakukk- kakukk”. Rovarokat, hernyókat hozott neki mostohaanyja a közeli rétről. A madár tollazata világos színű volt, háta szürkéskék, szürkén csíkozott. Olyan gyorsan nőtt a kakukk, hogy hamarosan nagyobb lett, mint az őt nevelő szürkebegy. Hamarosan ki is repült a fészekből. Az erdész, aki felügyelte az erdő rendjét épp arra járt, finom gombákat keresett. Látta, az első szárnypróbálgatásait a kakukknak. Vele volt Panka is, az unokája, aki segítségére volt a gyűjtésben. Ő is tátott szájjal nézte, hogy mi történik. - Ó, de csodálatos! - kiáltott fel. Miután elröppent a madár, apó elmagyarázta Pankának, hogy melyik gomba ehető és melyik nem, sőt azt is amelyik mérgező. A kislány nagyon figyelt az apóka minden szavára. Eleinte gyönyörködött a szépségükben. Jó nagy kalapjuk volt már, hisz a májusi eső jól megöntözte. Teletöltötték a nagymamától kapott kosarat az út szélén talált vargányával és az egyik legfinomabbal a sárga rókagombával. Miután elegendő mennyiséget szedtek, hazavitték, odaadták nagyanyónak, aki örömmel tette el egy hűvös helyre. – Holnap, gombapörköltet készítek belőle - mondta. Aztán távolról dörgések hallatszottak, jelezve az újabb zápor jöttét. Sietve mentek be a házba és Panka örömmel mesélte mamájának frissen szerzett élményeit.

Július

De szép is volt júliusban az erdő, a mező, a szántó! Arany fényben ragyogtak a búzatáblák, és a kalász. Fűszálak fölött röppent el a pille, lágyan fodrozódott az ezüstös árvalányhaj a réteken. Mily szépen, könnyeden táncolt!  A szél húrja zengett, citerált, bongyor felhőnyájat terelgette vígan fütyülve. Egyre inkább félhomályba borult a rét, a mező, s közben még hallható volt a szél meséje, ahogy átsuhant a rét fölött. Lassú táncot lejtett a pipacs tücsök szerenádra. Gyík suhant úgy, mint a fürge patak vize. Pillangók keringőztek dalos madarak szerenádjára. A szél végigfutott a lebukó, álmos nap előtt, valamit súgott neki. Ekkor felfénylett az ezüstös hold a réten. A fák, a bokrok, a virágok bódító illatot ontottak, majd csend borult a sűrű erdőre. Kellemes volt az az éjszaka, a fűben szentjánosbogarak világítottak, mint megannyi zöldes, fényes, könnyed csillámpor. Röppentek a zöld lámpásukkal, s dúdoltak egy andalító dalt. Mély álomba szenderült az erdő, a mező. Egyszer csak messziről dörgés hallatszott, melyet villámlás követett, s a nyomán hatalmas zápor zúdult le a földekre. Az éjjeli állatok sietve kerestek  menedéket az égi áldás elő. A sok eső következtében a frissen ültetett sok-sok csemete elkezdett növekedni, s nem csak a fák nőttek sietősen, hanem a cserjék, fűszálak, a gombák és az erdei virágok is. Az erdészek ennek következtében nem győzték az erdőt ápolni. A sok üde növénynek köszönhetően finom, tiszta, ózondús lett a levegő. Egyszer csak huhogások és szárnysuhogások hallatszottak a magasból. Nesztenül lopódzott egy csillagszemű őzike, majd egy vaddisznócsalád csörtetett a bozótosban tovább. Néha megálltak, orrukkal ennivalót túrtak. Egy kicsit pihentek, összedörzsölték sörtéiket, egymást tisztogatták. Aztán felemelték a fejüket, néztek erre, néztek arra, hosszú agyaruk vészjóslón meredezett, majd tovább csörtettek. Az egyik még maradt egy kicsit dagonyázni, majd nagy zajjal csörtetett a csorda után. – Várjatok meg! – kiáltotta. Lassan narancsvörös csík tűnt fel a horizonton. Az erdei állatok aludni tértek.

Augusztus

Leírhatatlan volta a mai napkelte. Narancs- vörösben úszott az égbolt. Volt benne élénk vörös és titokzatos halvány rózsaszín is. Karikás szemekkel, gyűrött arcocskával ébredt a természet. Arató-cséplő gép dübörgött végig a gabonaföldeken. Nyomán porfelhő kavargott a levegőben, s a földön ott maradt a tarló. A szalmát apróra zúzták, hogy szántáskor visszakerüljön tápanyagként, vitaminként a földbe. Miután megtelt a kombájn, kiürítették a magtartályát. Pillanatok alatt pótkocsira került a friss árpa és a friss búzaszem. Régen a család együtt takarította be a búzát. Kézzel dolgoztak. Nem voltak még gépek. Férfiak arattak, a nők kévét kötöttek. Aztán a kévéket lovaskocsira rakták és úgy vitték el a falu határában levő cséplőgéphez a szemeket. Nehéz munka volt! Bizony! - Látjátok? Most a gépekkel sokkal könnyebb. A tarló fölött varjak keringtek élelem után kutatva. - „Kár- kár” - kiáltották boldogan! A közeli erdőben elcsendesedtek a dalos madarak, csak a vörösbegy és az ökörszem dalolt a fákon. A szarvasbikák agancsukat ékszerként viselték, s a fák törzséhez dörzsölgetve tisztogatták. A tisztáson szinte vibrált a levegő a forróságtól. – De jó lenne egy kis eső! - mondta a bársonyos kakukkszegfű. – Úgy szomjazom! Már több hete nem láttam még egy icipici felhőt sem! - mondta szomorúan a vajszínű ördögszem és az erdei csillaghúr is. Ekkor csilingelni kezdett a harangvirág szirma. Mindenki felnézett az égre és örömmel vett észre egy aprócska felhőt, majd utána még egyet és egyre többet. Vágyakozva szóltak a fellegekhez. Hirtelen villámlás, majd dörgés verte fel a tisztás csendjét. S azon nyomban égi háború vette kezdetét. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is ment. Nyomán gyönyörű szivárvány jelent meg az égen, ahogy a verőfényes napban megcsillantak az esőcseppek. - Ó, de gyönyörű! - kiáltottak fel a növények, hangosan fellélegezve. Az eső nyomán hirtelen növekedésnek indultak a pöffetegek, és a fenyőtinorrú is. Közben éjszaka borult az erdőre. Felkapcsolták lámpásukat a szentjánosbogarak. Az égen pedig gyönyörű látványt nyújtott a lehulló meteorraj. Meghatottan, tátott szájjal nézték az ébredező erdei állatok.

Szeptember

Már magasan járt a nap az égen. A konyhakertekben, a földeken bőségtől roskadoztak a fák. Beérett az alma, a körte, a szilva és a szőlő. A néne szorgosan dugdosta a jácint, a nárcisz és a tulipánhagymákat kis kertjében, hogy tavasszal gyönyörködhessen a színpompás virágokban. Segítségére volt unokája, Panka is. Nagyon szerették egymást. A kicsi lány amikor csak tehette meglátogatta nagyszüleit és örömmel sürgött- forgott a közelükben, mint most is. Külön ágyásokban elültették a retket, a metélőhagymát, és mivel csodaszép idő volt a madársalátát és a spenótot is. - A fűmagot majd holnap vetjük el! - mondta néne, - egy kicsit elfáradtam. -  törölgette homlokán a verejtékcseppeket. – De nagymama! - én még nem fáradtam el! - nyúzta a kicsi lány. Néne elmosolyodott, és azt mondta: - Menj, keresd meg papót, hátha szüksége van egy kis segítségre! - Örömmel! - mosolyodott el Panka és már szaladt is. Papó éppen a talajt forgatta át jó alaposan a kártevő csigák ellen. A kislány gyorsan megkereste kicsi ásóját és buzgón segíteni kezdett, s közben dalra fakadt: - „Csiga- biga told ki szarvadat”. - Hamarosan elkészültek a munkával és a nagypapa újba fogott bele. - Készítsük fel télre a kertünket és szedjünk össze minden faágat és levelet, jó leszt a komposztba! – mondta. - Rendben! - kiáltotta a kicsi lány, s máris szaladt gereblyéket hozni, nagyot papónak, kicsit saját magának. Miután elkészültek, nagyapó csalánlevéllel permetezni kezdte a fákat. Kicsi szórófejes flakonba Pankának is tett. Elmagyarázta, hogyan kell csinálni és a kislány örömmel segédkezett. Miután minden betervezett feladattal elkészültek, bementek a konyhába. Mamó épp az ebédhez terített. Panka gyorsan alaposan megmosakodott, tiszta ruhát vett fel és nagyszüleivel leült ebédelni. - Ó, de finom volt az ebéd! Hát még utána a túrós batyu! – miután degeszre ette magát, elment a mosdóba és készülődni kezdett a délutáni pihenéshez. Nem kellett noszogatni! Mamó odaült az ágya szélére és egy kedves mesébe kezdett. A mese után lágyan megcirógatta Pankát és a kislány mosolyogva álomba szenderült. Álma nagyon izgalmas volt. Nagyszüleivel szőlőt szüretelt. Csemege és borszőlőt takarítottak be a tőkékről, melyeket külön-külön puttonyokba gyűjtöttek. Titokban néha-néha be is kapott egy-egy szép, nagy szemet. – Ó, de finom! - gondolta mosolyogva. Miután minden szőlőfürtöt leszedtek, papó mustot préselt ki belőle. – Megkóstolod? - kérdezte. – Igen! - és egyet kortyolt belőle Panka. Nagyon finom! – kiáltott fel a kislány. Egy adag szőlőt mamó mazsolává szárított. Nagyon szeretem a mazsolát! - gondolta Panka. Ekkor Bodri tűnt fel a távolból. Farkát csóválva üdvözölte őket. Panka hirtelen kinyitotta a szemét és meglepetten látta a kutyust az ágya mellett. – Lehet, hogy mégsem álom volt? - és Bodrira nézve elmosolyodott. 

Október

Ősz volt. A fákon aranyszínekben csilingeltek a falevelek. Télre készülődött az erdő. Sárgult a nyárfa, a juhar és a gyertyán. A vadcseresznye levele is elpirult akárcsak a galagonya, vadrózsa és a vadkörte. Potyogott a földre a makk, a vadgesztenye, bőségtállal kínálta az erdei állatokat az erdő. Szorgosan gyűjtögették a finomságokat az ínségesebb időkre. Kacagva pörgött-forgott a juharfa termése is. Beérett a galagonya, kökény és csipkebogyó is. A vadak meleg bundát öltöttek magukra. Hosszú útra indultak a vonuló madarak. Éppen látta ezt Panka, aki a kertben játszott testvéreivel: Jankával, Hannával, Annával és a nemrég született kisöccsével: Zozóval. Szerettek itt lenni a természetben a nagyszülők közelében. Itt mindig érdekes és újszerű dolgok történtek. Holnap reggel: Ökörszem - túrára megyünk papóval! - mondta a kislány a testvéreinek. - De mi lesz Zozóval? – kérdezte csodálkozva Anna, hisz még járni is alig tud! - Mamó majd segít neki! - kacagott fel Hanna. Már alig várták a holnapot. Kellemes, kiránduló időre ébredtek. Gyorsan elkészültek a tisztálkodással, a reggelivel, majd felöltöztek az időjárásnak és az alkalomnak megfelelően. Segítettek egymásnak és öccsüknek is, így időben el tudtak indulni. Mamó mindenkinek a hátizsákjába teát, frissen leszedett piros almát, néhány szem előző nap a fáról levert diót és szalámis kenyeret csomagolt. Távcsövet és fényképezőgépet is vittek magukkal. Papó sétabotot készített. – Mindenki elkészült? - kérdezte. Igen! - vágták rá gyorsan! Az erdőben szorosan egymás mögött haladtak a kijelölt útvonalon, elől papó, utána kor szerint a gyerekek, a sor végén haladt mamó, kézen fogva Zozót. Egészen a vadmegfigyelőig mentek, ahol már várta őket papó erdész barátja. Csendben, nesztelenül foglalták el helyüket. Egyszer csak apró ökörszem madárkák repültek a közvetlen közelükbe. Lélegzetvisszafojtva figyelték őket. Farktollaikat felmeresztették, s rovarokat, pókokat keresgéltek. Hangjuk igencsak erőteljes volt és messzire elhallatszott. A fák ágain énekesmadarak ücsörögtek. Néha bársonyos dalba kezdtek. Az erdész sok érdekeset mesélt a gyerekeknek, akik tátott szájjal hallgatták s árgus szemekkel figyelték. A rőt levelek között Anna makkot evő mókust pillantott meg. Folyamatosan kattogtatta a fényképezőgépet, annyi volt a látnivaló. Janka távcsővel figyelte. Panka nagytestű ragadozómadarakat pillantott meg. Az egyik épp lecsapott egy kis rágcsálóra és éles karmaiban már vitte is. Közben az erdésszel az élen túrára indultak a színes levelű fák között. A szél erőteljesen fújt, forgatta a levegőben a száradt faleveleket. Az avar recsegett-ropogott lábuk alatt. Néhány odúba bekukkantottak, hátha lakik bent valaki. A fák kérgeit megsimogatták, volt amelyik sima volt, volt amelyik érdes. Meglepetten vették észre a földön lépkedő, a fákhoz dörgölőző, és az üregeket ásó állatok nyomait, még rókavárat is láttak. Egy tisztáson kivágott farönkökre lepihentek és elfogyasztották azt, amit hoztak. Nagyon figyeltek az erdő tisztaságára. Nem szemeteltek. A sok kérdéstől, amit az erdész felé intéztek, az izgalmas élményektől és a friss ózondús levegőtől elfáradtak, és elcsigázottan tértek haza. Otthon már várták a szüleik. Örömmel mesélték el nekik, hogy milyen jól érezték magukat.

November

Nyirkos, esős, hűvös napra ébredt Panka és testvérei is. Kedvük is rossz volt, mert hiányoztak a nagyszüleik. Arra gondoltak milyen jó is volt velük lenni. Duzzogva mentek reggelizni. Anyukájuk bekapcsolt nekik egy természetfilmet reggeli közben, hogy jobb kedvre derítse őket. Egész délelőtt azt nézték, még át se kellett öltözniük. Pizsamában ültek a kanapén, meleg takaróba bújtak eközben. Néha kinéztek az ablakon, deres volt a föld, alig láttak valamit a ködtől. Visszaültek a képernyő elé, míg anyukájuk a másik szobában a számítógépén foglalatoskodott, apukájuk pedig korán elment dolgozni. Csapzott, maszatos bundájú őzek, szarvasok füvet kutattak a vizes avarban. Csend honolt az erdőben, s a tisztáson. Varjak és csókák kutattak hangos károgással élelem után, aztán elfogyasztottak mindent, amit éles csőrükkel feltörhettek, széttéphettek. Nem válogattak. Elfogyasztották aszalódott almát, a diót, a földön hagyott krumplit, kukoricát is. Miután jól laktak, hangos károgással pihentek meg a közelben. - "Kár-kár-kár!" - Panka szinte érezte az ősz illatát. Délre megéheztek a gyerekek, addigra a futár is meghozta az ebédet. Anyukájuk szétosztotta az adagokat, még apának is tett egyet a hűtőbe. Evés után lepihentek. Zozót is sikerült anyának elsimogatnia. Miután felébredtek az eső is elállt. Panka kedvet érzett ahhoz, hogy sétálni menjen, de sajnos anyukájának nagyon sok dolga volt, így maradt a tévézés. Janka már nagyon unta ezért elment a laptopján játszani. Zozó elég nyűgösen ébredt, ami a testvéreket és anyát is zaklatottá tette. Nagy nehezen sikerült megnyugtatni. Panka játszani kezdett vele lovagoltatót, csiklandozót, ez jókedvre derítette a kisfiút. Utána már örömmel nézegette kedvenc képeskönyvét, majd várat épített fakockákból. Panka is elővette kedvenc könyvét azt olvasgatta. Csak Anna és Janka maradt a Tv előtt. A tévécsatornán épp a Gemenci erdő vad- és madárvilágát mutatták be, amit érdeklődéssel néztek. Vágyakozva nézték a békés gímszarvasokat, a vaddisznó családokat, a mocsárréten tartózkodó nagyvadat, s a keselyűket. Így telt el a nap. Már nagyon várták a gyerekek, hogy ismét találkozhassanak nagyszüleikkel, ami hétvégén be is következett, hisz most ők jöttek látogatóba. Miután üdvözölték egymást és jól kibeszélték az elmúlt időszak történéseit, szokásukhoz híven kirándulni ment az egész család.  Az se zavarta őket, hogy borús volt az idő, a szél is fújt és csepegett az eső. Jól felöltöztek, még gumicsizmát is vettek, és elsétáltak a közeli természetbe. - Ó, de jó is volt!

December

Másnap reggel lehullott a hó. Hófehér ruhába burkolózott a föld, a fák is fehér fátylat tűztek a fejükre, némelyiken tűhegyes zúzmara csillogott. Az ablakra jégvirágot rajzolt a fagy. Az ereszen hosszú, csilingelő jégcsapok csimpaszkodtak. Anya segített Zozót overallba és síkesztyűbe bugyolálni, a fejére kötött sapkát, nyakába sálat tett, míg a többiek önállóan öltözködtek. Megigazgatta a ruhájukat, szorosabbra tekerte a meleg kötött sálat. Még a kesztyűt is megcserélte Annán, mert fordítva vette fel. Ezen egy jót kacagtak. Miután anya is gyorsan felöltözött, kimentek a kertbe. Anna gyorsan belefeküdt a puha hóba, csinált egy hóangyalkát, Janka hóvárat épített, Panka pedig anyával hógolyózott. Zozó tenyerébe vett egy kevéske havat, majd gyorsan megnyalta. Anya észrevette, ölbekapta. - Zozó! - nem szabad nyalogatni a havat, mert hideg és megfájdul a torkod! - mondta mosolyogva, de nyomatékosan. Közben szállingózni kezdtek a kövér hópelyhek. Édesanya, építsünk hóembert! – kérte Panka, majd a többiek is ujjongani kezdtek. A konyhából gyorsan kerítettek egy kicsi seprűt, répát, szenet és egy régi, rossz, lyukas lábast. Mind az öten nekiálltak és egy kedvesen mosolygó hóembert építettek a házuk ablaka alá. Anna még a sálját is kölcsönadta neki. Körbeállták és dalra fakadtak: - „Ember, ember, december” …- énekelték. Aztán jókedvvel mentek ebédelni. Délután még kijöttek a kertbe hógolyózni, aztán este siettek lefeküdni. Előtte nem felejtették el a csizmájukat kitisztítani. Csillogott-villogott, mire elkészültek. Az ablakba tették egymás mellé és gyorsan álomba szenderültek. Reggel amikor kinyitották a szemüket és az ablakra pillantottak, örömmel vették észre a csizmában a csomagot. Örömmel bontogatták. Volt benne alma, dió, mogyoró és még mikuláscsoki is. - De, jó! De, jó! - Szaladtak az anyukájukhoz, hogy elújságolják a hírt. Azon a vasárnapon meggyújtották az első adventi gyertyát is a lilát, ami a hitet jelentette. Édesanya, elmeséled, hogy mit jelent az advent? És mi a jelentése a gyertyáknak és miért ilyen a  színük? - Igen, elmesélem! - mondta- csak üljetek ide, mellém! – Aztán így is tett. A gyerekek érdeklődéssel hallgatták a történetet. Mesélt nekik Jézusról és karácsonyról is. Aztán minden következő vasárnap meggyújtottak egy-egy újabb gyertyát: a reményt, az örömet és a szeretet gyertyáját. Amikor az utolsót is meggyújtották, már ott állt a sarokban egy gyönyörű, sudár karácsonyfa. - Ó, de szép volt! – Milyen finom az illata! - kiáltott fel meglepetten Anna! Egyszer csak azt vették észre, hogy körbeállták a fát és énekelni kezdtek: „Ezüstfenyő szép sudár…Kiskarácsony, Nagykarácsony…” Közben elkészült az ünnepi vacsora. Miután jóllaktak visszatértek a nappaliba és a meglepetéstől felkiáltottak: - Édesanya, nézd! Ajándékok vannak a fa alatt! - Közben édesapa is hazatért a munkából, a gyerekek boldogan ugrottak a nyakába, majd együtt kezdték bontogatni az ajándékokat. Miután jól kijátszották magukat, édesapjuk még elvitte őket szánkózni. Édesanya csak a hangos kacagásukat, önfeledt nevetésüket hallotta.

UI. Több része megjelent a Kertváros Magazinban

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!