Hópihe tündérke, a Hókirálynő és Február

Hópihe tündérke, a Hókirálynő és Február.

  Január a vége felé közeledett, és Hópihe tündérke e hónap alatt is bejárt hegyet-völgyet kedves kis barátjával, Hóemberrel. Egy nap, amint éppen az északi szél szárnyán repültek, megpillantották a Hókirálynő jégszánkóját. A jégszánkó furcsa módon nem egyenesen, hanem cikk-cakkban repült. Szóltak az északi szélnek, hogy eredjen a szánkó után, és nézzék meg, minden rendben van-e. Pillanatok alatt utolérte a szánkót az északi szél, és látták, hogy bizony baj van, mert a jéglovak fejére egy zsákdarab volt ragadva, amitől a lovak nem láttak. A még ettől is nagyobb baj az volt, hogy a szánkó üres volt, a Hókirálynőnek pedig se híre, se hamva.

  Az északi szél megrázta magát, és a Hóembert belepotyogtatta a jégszánkóba. Nem lett baja a Hóembernek, mert éppen a jégszánkó puha hópárnájára esett. Azonnal megragadta a gyeplőt és megállította a lovakat. Hópihe tündérke levette a lovak fejéről a zsákdarabot. A szegény állatok minden porcikájukban remegtek, annyira meg voltak ijedve. Hópihe tündérke átölelte a nyakukat és halk hangon beszélni kezdett hozzájuk, mire a lovak megnyugodtak.

  – Hol van a Hókirálynő? – kérdezte tőlük a tündér. – Ő is itt volt a szánon?

  – Itt volt – felelték a lovak – de nem tudjuk hová lett, mert a fejünkre esett ez a zsákdarab. Megijedtünk, mert semmit sem láttunk, és így azt sem tudjuk mi lett a királynővel. Egy darabig hallottuk a hangját, de aztán már nem, és mivel nem volt, aki megállítson minket, tovább repültünk.

  – Most aztán mit tegyünk? – kérdezte a Hóember.

  – Megkeressük a Hókirálynőt – felelte az északi szél. – Te ottmaradsz a jégszánkón, és vezeted utánunk a lovakat – mondta a Hóembernek –, a tündérkét pedig a vállamra kapom és elindulunk vissza.

  Úgy is tettek, ahogy mondták. Tűvé tettek hegyet-völgyet, a Hókirálynőt mégse találták meg. Hajnalodni kezdett, amikor egy kis takaros jégházikót pillantottak meg. Gondolták, megpihennek itt egy kicsit; leszálltak, és bekopogtattak az ajtón. Az ajtót egy fiatal legény nyitotta ki, aki Februárnak nevezte magát. Örömükre otthonában megpillantották a Hókirálynőt is, aki, bár kificamította a bokáját estében, azonnal beszállt a jégszánkóba és jégpalotájába hajtatott.

  Február megvendégelte Hópihe tündérkét, a Hóembert és az északi szelet. Másnap mind útra keltek, mert Februárnak át kellett vennie Januártól a napok vezetését. A Hókirálynő pedig azzal tüntette ki Februárt, amiért rátalált és segített rajta, hogy a 31 napos szolgálatából levont három napot. Ezért lett Február rövidebb hónap, Hópihe tündérke pedig újabb barátra tett szert.