Hópihe tündérke barátja

Hópihe tündérke barátja.

 Réges-régen, egy januári fagyos éjjelen, Hópihe tündérke nagyon unatkozott. Egy darabig azzal szórakozott, hogy a közelében levő felhőt rázogatta, és megcsodálta a felhőből kihulló, puffos hópelyheket. Sőt, még versenyre is kelt velük, hogy ki fog hamarabb a földre érni. Az órák lassan teltek, és a tündérke ráunt a hópelyhekre, valami mást szeretett volna. Egy társra vágyott. Aztán meglátta a jegesmedvét. Odasuhant hozzá, és megszólította.

  – Akarod, hogy barátok legyünk? – kérdezte vékony hangon.

  – Nem! – mordult rá a jegesmedve. – Nincs időm barátokra! – mormolta és hatalmas mancsával elhessegette onnan a tündért.

  Hópihe tündérke tovább suhant, és suhantában meglátott egy fókát.

  – Akarod, hogy barátok legyünk? – kérdezte tőle is.

  – Nem! Nincs időm barátkozni, halat kell fognom és vinnem a családomnak – válaszolta a fóka.

  Elszomorodott a kis tündér, leült hát egy hóbuckára. A szeméből kigördülő első könnycsepp fagyottan hullott a lába elé a hóba, és elkezdett gurulni, lefele a hóbuckáról. Mire leért, jókora hólabda lett belőle. Aztán egy másik könnycsepp is gurulni kezdett, meg egy harmadik is.

  A tündérke felfigyelt a hólabdákra, és hatalmas ötlete támadt.

Varázspálcájával megsuhintotta az egyik hólabdát, amely azonnal a mellette levő hólabda tetejére ugrott. A kisebbik hólabdát is megsuhintotta, az pedig a két egymás tetején álló hólabdára került.

Mosolygott a tündérke, és körberepülte a hólabdákat.

  – Jól van, de valami még hiányzik – mondta. Megint suhintott a varázspálcával, és a felső hólabdára két fekete széngolyó került, majd egy répa orr, egy kalap, és seprű az oldalára.

  – Egy hóember! Ő lesz a barátom! – kiáltott fel a kicsi tündér, és átölelte vékony karjával a hóember nyakát. 

  – Kár, hogy nem él, de én így is szeretem!

  Arra jártában meglátta őket az öreg tél, és életet lehelt a hóemberbe.

  – Köszönjük szépen, Tél apó! – kiáltotta boldogan a kicsi tündér és a hóember.

  Így lett egy jóbarátja Hópihe tündérkének. És ezután minden télen elválaszthatatlanok voltak, igazi jóbarátok.