Hópihe tündérke barátja


http://mocorgohaz.hu/
 Réges-régen, egy januári fagyos éjjelen, Hópihe tündérke nagyon unatkozott. Egy darabig azzal szórakozott, hogy a közelében levő felhőt rázogatta, és megcsodálta a felhőből kihulló, puffos hópelyheket. Sőt, még versenyre is kelt velük, hogy ki fog h...

Kép forrása: saját illusztráció

 Réges-régen, egy januári fagyos éjjelen, Hópihe tündérke nagyon unatkozott. Egy darabig azzal szórakozott, hogy a közelében levő felhőt rázogatta, és megcsodálta a felhőből kihulló, puffos hópelyheket. Sőt, még versenyre is kelt velük, hogy ki fog hamarabb a földre érni. Az órák lassan teltek, és a tündérke ráunt a hópelyhekre, valami mást szeretett volna. Egy társra vágyott. Aztán meglátta a jegesmedvét. Odasuhant hozzá, és megszólította.

  – Akarod, hogy barátok legyünk? – kérdezte vékony hangon.

  – Nem! – mordult rá a jegesmedve. – Nincs időm barátokra! – mormolta és hatalmas mancsával elhessegette onnan a tündért.

  Hópihe tündérke tovább suhant, és suhantában meglátott egy fókát.

  – Akarod, hogy barátok legyünk? – kérdezte tőle is.

  – Nem! Nincs időm barátkozni, halat kell fognom és vinnem a családomnak – válaszolta a fóka.

  Elszomorodott a kis tündér, leült hát egy hóbuckára. A szeméből kigördülő első könnycsepp fagyottan hullott a lába elé a hóba, és elkezdett gurulni, lefele a hóbuckáról. Mire leért, jókora hólabda lett belőle. Aztán egy másik könnycsepp is gurulni kezdett, meg egy harmadik is.

  A tündérke felfigyelt a hólabdákra, és hatalmas ötlete támadt.

Varázspálcájával megsuhintotta az egyik hólabdát, amely azonnal a mellette levő hólabda tetejére ugrott. A kisebbik hólabdát is megsuhintotta, az pedig a két egymás tetején álló hólabdára került.

Mosolygott a tündérke, és körberepülte a hólabdákat.

  – Jól van, de valami még hiányzik – mondta. Megint suhintott a varázspálcával, és a felső hólabdára két fekete széngolyó került, majd egy répa orr, egy kalap, és seprű az oldalára.

  – Egy hóember! Ő lesz a barátom! – kiáltott fel a kicsi tündér, és átölelte vékony karjával a hóember nyakát. 

  – Kár, hogy nem él, de én így is szeretem!

  Arra jártában meglátta őket az öreg tél, és életet lehelt a hóemberbe.

  – Köszönjük szépen, Tél apó! – kiáltotta boldogan a kicsi tündér és a hóember.

  Így lett egy jóbarátja Hópihe tündérkének. És ezután minden télen elválaszthatatlanok voltak, igazi jóbarátok.

Viorica Violet Vandor, Meseíró és illusztrátor

Viorica Violet Vandor (Vándor Várhegyi Ibolya) Gyermekkorától kezdve vonzotta a művészet és az irodalom világa. 1991 óta íróként, illusztrátorként és szerkesztőként dolgozik, és néhány könyve bestseller könyv lett. Több mint 70 könyve jelent meg Romániában, egy pár Magyarországon, valamint könyveket illusztrált amerikai, kanadai és angliai szerzőknek. 2007 decemberétől, tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligá...