Hópihe tündérke és a virágtündér

Hópihe tündérke és a virágtündér.

  Március van, a hóvirág csilingel az erdőszélen, hirdeti a tavasz érkezését. Hópihe tündérke a többi tündérkével együtt, útrakészen állt, elhagyni a Tavasz érintette vidékeket. A jégszánkók hipp-hopp, megteltek pici fehér tündérkékkel, s a jégparipák a felhők fölé szálltak. Az egyik szánkóban Hópihe tündérke és barátja, a Hóember ült.

  Szomorúak voltak, hogy itt kellett hagyniuk ezt a gyönyörű vidéket, ahol olyan jól érezték magukat. Egy kis, átlátszó könnycsepp végigszántotta a tündérke arcát, majd lepottyant a jégszánkó karjára, onnan pedig hullani kezdett lefelé. Egy pici, lepkeszárnyú virágtündér éppen arra repült, és a könnycsepp a kezére esett, ahol rögtön csillogó gyémántkövecskévé vált. Leült a kis tündér egy faágra, és csodálkozva nézegette a villogó, könnycsepp alakú gyémántot. Addig-addig nézegette, míg a kövecskében egy képet kezdett látni. Hófehér hajú és arcú, gyönyörű leányt látott, és mellette egy ugyanolyan fehér arcú, feketeszemű és piros orrú valakit.

  – Ki vagy te, fehér arcú leány? – kérdezte a virágtündér, és megsimogatta a kövecskét.

  Hópihe tündérke hallotta a kérdést és megérezte a simogatást. Elővette jéggömbjét és meglátta benne a kis virágtündért.

  – Én Hópihe tündér vagyok és ez itt mellettem a legjobb barátom, a Hóember – válaszolta. – De te ki vagy, rózsás arcú leány? – kérdezte kíváncsian.

  – Én virágtündér vagyok. Azt hiszem, ezt a gyémánt könnycseppet te vesztetted el, én meg rátaláltam. Miként tudnám visszaadni neked? – kérdezte.

  – Nem tudod visszaadni, de beszélgetni tudsz velem, amikor akarsz. Megmutathatod vele nekem, milyen a tavaszi táj, milyenek a virágok, mert én még sohasem láttam. Cserébe én is megmutatom neked milyen Jégország.

  Örvendezve tapsikolt a két kis tündér, és Virág, mert így hívták a virágtündért, azonnal szárnyra kelt és mutatta Hópihének a tavaszi tájat. Röptében találkozott ő is a jóbarátjával, aki nem volt más, mint a Húsvéti Nyuszi, és bemutatta Hópihének.

  Gyönyörködve nézte Hópihe és Hóember a sok színes hímestojást, amelyeket a nyuszi festett, és amelyekhez a színes festékeket a virágtündér gyűjtötte pici köténykéjében.

  Együtt izgult a két kis tündér húsvét reggel, amikor a gyerekek a hímestojások keresésére indultak, és csilingelő nevetésük összecsendült, amikor valaki rátalált egy bokor aljába rejtett tojásra.

  Hópihe is megmutatta új barátainak Jégországot. Virágnak különösen a jégvirág tetszett.

  – Soha nem láttam még ilyen szépet! – mondta a tündér.

  Aznap este Hópihe tündérke tücsökcirpelésre aludt el, és álmában színes virágokat és hímestojásokat látott.

  – Milyen szép a Tavasz! – suttogta, és mély álomba merült.

   Hópihe tündérkének pedig még egy jóbarátja lett, akivel mindennap beszélgetett, de személyesen sosem találkozhatott.