Manci néni cicái - A tojásfestő kiscicák

Manci néni cicái - A tojásfestő kiscicák.

Egy langyos, áprilisi napon, amint Manci néni és Csöpike éppen a kertben sétálgatott, egy madárka repült Manci néni vállára. Fáradt volt a kismadár, és nagyon szomorú.

– Mi történt veled, kismadár? – kérdezte Manci néni.

– Rossz hírt hozok – mondta a madár. – A húsvéti nyuszikának eltört a karja, és nem tudja megfesteni a tojásokat.  Most mi lesz? Hiszen nemsokára itt a húsvét! Nem kapnak a gyerekek hímes tojást! – sopánkodott.

– Ez bizony baj! – jegyezte meg Manci néni.

– Mit tehetnénk? Valahogyan segíteni kellene a nyuszikának! – mondta Csöpike.

– Majd mi segítünk! – hallatszott egy bokor mögül két vékony cicahang. – A múlt évben is segítettünk a nyuszinak, így mi már tudjuk, hogy mit kell tenni! – ugrándozta körül Manci nénit és Csöpikét a kétcicagyerek. – Csöpi mama, ugye megengeded, hogy most is segítsünk a nyuszikának?

– Igazán segítenétek? – kérdezte a madárka.

– Persze! – kiáltották kórusban a cicák.

Csöpike és Manci néni helyeslően bólintott.

– Bizony, madárka, a mi cicáink nagyon ügyesek!

– Azonnal indulunk segíteni! – miákolták a kiscicák.

– Jaj, de jó! Szélsebesen repülök a nyuszikához, és elmondom neki, hogy nemsokára megérkezik a segítség! – csicseregte a kismadár.

Manci néni friss tejecskét adott a két kiscicának, hogy ne menjenek el otthonról éhesen, Csöpi mama pedig megcirógatta őket.

– Vigyázzatok magatokra, legyetek jók és ügyesek, mert fontos feladatra vállalkoztatok! – búcsúzott el a két cicától Manci néni és Csöpike.

A két kiscica sietve hagyta el a házat. Szép csendben megkerülték a tyúkudvart, hogy ne zavarják a tyúkokat, majd kisétáltak a kert végébe, és meglapultak az öreg körtefa melletti bokorban. Pár perc csend után kikukucskáltak, hogy nincs-e valaki a közelben. Amikor látták, hogy szabad az út, gyorsan besurrantak a körtefa lábán lévő sötét résbe.

Útjuk a sötétben most is, mint legutóbb, valahova lefelé vezetett, de mintha az út nem akart volna véget érni.

– Itt valami nincs rendben – szólalt meg Kittike, és megállt. Erre Linda cica is megállt, és suttogva szólt testvérkéjéhez.

– Vajon jó helyen járunk? Tavaly nagyon hamar a nyuszikhoz értünk, most pedig… – Nem folytatta tovább, mert félelmetes szárnycsapások zaját hozta feléjük a sötétség. A falhoz simultak ijedtükben, úgy találgatták, hogy vajon ki repülhet ilyen hatalmas szárnyakkal. A szárnycsapások pedig egyre közeledtek, majd hirtelen, felkavarva a port, megállt előttük egy sasmadár. A szeméből áradó vöröses fény megvilágította az utat, s a cicák rémülten pislogtak felé.

– Ne féljetek, kiscicák! A nyuszika küldött, hogy elvigyelek hozzá. Egy húsvétot nem kedvelő gonosz, fekete nyuszi, aki irigykedett a húsvéti nyuszikára, nem akarta, hogy idejében odaérjetek, és megfessétek a tojásokat, ezért varázslattal meghosszabbította az utat. Gyorsan kapaszkodjatok fel a hátamra, mert hosszú út áll előttünk.

A cicagyerekeknek még mindig remegett a lábuk a félelemtől, de azért szó nélkül felkapaszkodtak a madár hátára és átölelték a nyakát.

Pillanatok alatt a magasba emelkedett a sas. Sokáig repült velük a sötétben, csak a szeme világította meg halványan az utat. Aztán egyszer csak leszállt egy homályos fénnyel telt csarnokban.

A cicák leugrottak a hátáról, és csodálkozva néztek körül. A húsvéti nyuszi a csarnok egyik kis ágyán feküdt, és keservesen sírdogált. Karja gipszbe volt téve, meg se bírt moccanni. Körülötte aprócska nyuszikák ültek szomorúan, tétlenül, lehajtott fejjel.

– Itt vagyunk, nyuszika! – szólaltak meg a cicák. – Segíteni jöttünk!

A nyuszika nagyot sóhajtott, majd megszólalt elgyötört, fájdalmas hangon:

– Köszönöm, hogy eljöttetek, cicák. Ez a sok kis nyuszi még soha nem festett hímes tojást, és csak arra vár, hogy valaki megmutassa és megtanítsa nekik, mit kell tenniük. Mindent rátok bízok, segítsetek a nyuszikáknak. Énnekem most aludnom kell, mert nagyon fáradt vagyok – alig fejezte be, és már el is aludt.

Linda és Kittike azt sem tudták, mit tegyenek, csak sugdolóztak, tanácskoztak és ide-oda pillantgattak. Aztán határozott hangon az ott levőkhöz fordultak. Mivel most messze voltak a tyúkoktól, a csarnokban lévő sasok hátára kosarakat kötöttek, és elküldték őket a tojásokért.  A nyuszikák egy részét színes virágporért szalajtották, a többiek pedig előkészítették a csarnokot a tojásfestés megkezdésére. Nemsokára selymes szárnyú pillangók csapata érkezett, és nekiálltak a festék keverésének.

Szorgalmasan dolgoztak, és csak akkor pihentek egy keveset, amikor a sasok megérkeztek a hátukra kötözött, tojásokkal teli kosarakkal. Pihenés után mindenki tojásokat festett.

Kittike és Linda nem győztek ide-oda szaladgálni, a nyuszikák hívó szavára. Estére olyan fáradtak lettek, hogy még enni se volt kedvük, azonnal aludni tértek. Reggel aztán minden kezdődött elölről. A sasok

pedig egyre csak hozták a tojásokat, a nyuszikák meg állandóan kérték a tanácsot a két cicától, hogy vajon most pirosra vagy kékre fessék a tojást, vagy éppenséggel virágot vagy kiscsibét fessenek rá?

Öt napig tartott a tojásfestés, és ez idő alatt a húsvéti nyuszi csak percekre ébredt fel. Amikor elkészültek a hatalmas munkával, kosarakba tették a szép, színes hímes tojásokat, a kosarakat pedig a sasok hátára

kötözték. Minden kosár mellé három kis nyuszi ült a sasok hátára. Az volt a feladatuk, hogy úgy osszák szét a kosár tartalmát, hogy minden gyereknek jusson hímes tojás.

Miután minden sas elrepült, a húsvéti nyuszika, aki megint felébredt, nem győzött eleget hálálkodni a két cicának, hogy ilyen ügyesen elvégezték a teendőket.

– Most már nyugodtan várhatom, hogy meggyógyuljon a karom – mondta hálás hangon. – Nem kell félnem attól, hogy a gyerekek húsvét reggel nem találnak hímes tojást a bokrok alján.

– Nagy örömmel segítettünk! – felelték a cicák.

Amikor a sasok és a nyuszikák visszaérkeztek, a két kiscica elbúcsúzott a húsvéti nyuszitól, fogták az ajándékba kapott színes tojással teli kosárkát, és felkapaszkodtak egy sas hátára. Nem tartott sokáig a repülés, mert a hímes tojások szétosztása után megszakadt a fekete nyuszi varázslata, és megérkeztek Manci néni kertjébe. Csöpike és Manci néni nyugtalanul várta már a cicagyerekeket.

Kittike és Linda örömmel újságolták el Csöpi mamának és Manci néninek kalandjaikat. A konyhába érve langyos tejecskét kaptak, utána pedig puha párnácskájukra gömbölyödtek, és pihentető álomba szenderültek. Csöpi mama boldogan nyalogatta meg a két fáradt cicus fejecskéjét, és hagyta őket aludni. Nagyon büszke volt rájuk.

Húsvét reggelén pedig a gyerekek ujjongva szedegették össze a bokrok aljába rejtett hímes tojásokat.